Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

Augusztus 20-i események Budapesten és az országban

Szent István király udvara, Kenyérfesztivál, Születésnapi Kerékfesztivál - egyebek mellett ezek is várják az érdeklődőket augusztus 20-án a hagyományos rendezvények mellett. Kövesse figyelemmel a fővárosi eseményeket itt!
Befejeződött a tűzijáték Budapesten

Rendben befejeződött szerdán este kilenc óra után húsz perccel az idei augusztus 20-i tűzijáték Budapesten. A különleges - többek között az olimpiai ötkarikát és a Szent Koronát is megformázó - elemekkel tarkított húsz perces látványosságot a Duna mindkét partjáról és a hidakról több tízezer ember nézte végig.

A rendezvényt ezúttal nem zavarta meg az időjárás, mérsékelt szél fújt, az első hírek szerint senkinek nem esett baja. A tűzijátékról hazaindulókat a BKV gyakrabban induló járatokkal segíti, a buszok és a villamosok pedig a szokottnál tovább, éjfélig járnak.

Budapesten nyolc helyszínről lőtték fel a rakétákat. A Citadella belső udvarából, a várfal mentéről és az ott lévő szálló tetejéről, az Erzsébet hídról és a Lánchídról, illetve a Dunán lévő három kompról indították a különféle tűzijátékbombákat. A kisebbek 25, a nagyobbak egészen 600 méteres magasságba repültek. Az Erzsébet hídról és a Lánchídról aranyeső hullott, a Himnusz alatt pedig vízszintes és függőleges fényrózsák jelentek meg az égen. A fináléban a Citadelláról fellőtt rakéták a Szent Koronát formázták, a két hídról indított úgynevezett vízre ugró bombák pedig a magyar zászlót.

Elkóborolt gyerekeken segítettek a rendőrök

Négy, a Duna parti rendezvények alatt elkóborolt kisgyereken segítettek a rendőrök szerdán a fővárosban. Délután az Égtájak elnevezésű kulturális rendezvény idején, a Pesti alsórakpartról három gyermek, míg a Red Bull Air Race repülős verseny alatt a Lánchíd környékéről egy gyermek keveredett el a szülei mellől. Egyikük a közelben lévő rendőrtől kért segítséget, aki rövid idő alatt megtalálta az aggódó szülőket.

A másik három esetben is a rendőrök gyors közbelépésének volt köszönhető, hogy a családtagok újra megtalálták egymást. Délután fél hatig egyébként nem történt más rendkívüli esemény az augusztus 20-i fővárosi rendezvényeken - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Több ezer ember az ünnepi szentmisén

Több ezer ember részvételével kezdődött meg szerdán délután öt órakor a Szent István napi szentmise a fővárosban a Szent István Bazilika előtti téren. Sok embernek csak a téren kívül, a környező utcákban jutott hely. Az ünnepi szentmisén Sólyom László köztársasági elnök is részt vesz.

A szentmisét Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatják be. A szentbeszédet Majnek Antal munkácsi megyéspüspök mondja. Reggel nyolc órakor már kihelyezték tiszteletadásra a Szent Jobbot. A délután öt órakor kezdődött szentmisét a Szent Jobb körmenet követi - tájékoztatott a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

Az ünnepi szentmisét követő Szent Jobb körmenet útvonala: Szent István tér - Zrínyi utca - Október 6. utca - József Attila utca - Nádor utca - Arany János utca - Hercegprímás utca - Szent István tér.

Hétköznapi embereknek ad fogadást este Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ötlete alapján hétköznapi munkásokat, tanárokat, egészségügyi dolgozókat keresett meg a miniszterelnöki kabinet, hogy részt vegyenek a kormányfő által a Parlamentben a számukra adott szerda esti fogadáson. Az eseményre a kiválasztott emberek családtagjai is hivatalosak. A miniszterelnök velük vágja fel az ország tortájának receptje alapján készült süteményt , majd a Parlamentnél együtt nézik meg a tűzijátékot.

Daróczi Dávid kormányszóvivő a Független Hírügynökségnek elmondta: a miniszterelnöki kabinet azt a feladatot kapta Gyurcsány Ferenctől, hogy gyűjtsék össze az ország minden területérőt a vendégeket. Ápolókról, tanárokról, munkásokról van szó, akik egyszerűen a dolgukat teszik a maguk helyén, építik az országot - mondta a szóvivő.. A 250 vendégnek a miniszterelnök este a Parlamentben ad fogadást. Velük vágja fel az ország tortáját és azután együtt nézik meg a tűzijátékot a Parlamentnél.

Nem repülhetnek a híd alatt a műrepülők

Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem repülhetnek át a Red Bull Air Race műrepülői a Lánchíd alatt az augusztus 20-i légiparádén. A vízállás miatt ugyanis nincs megfelelő távolság a víz és a híd alja között.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának tájékoztatása szerint a Red Bull Air Race műrepülői mégsem repülhetnek át a Lánchíd alatt. Korábban az volt a terv, hogy a gépek a híd alatti átrepüléssel fejezik be bemutatójukat. Bár a vízállás alacsonyabb mint tegnap volt, mégsincs biztonságos távolság a vízszint és a híd alja között, ráadásul sok hordalék is van a Dunán.

A nemzeti ünnepen Budapest több pontján lesznek programok reggeltől estig. Idén is megsütik az ország tortáját: 2008-ban a szatmári szilvatorta kapta ezt a címet. Az édességet délután bárki megkóstolhatja a Kossuth téren.

Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját szerda reggel az Országház előtt, a Kossuth téren. Ezzel megkezdődtek az idei augusztus 20-i állami ünnepségek. A ceremónián ott voltak a közjogi méltóságok: Sólyom László államfő, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin házelnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke valamint a Legfelsőbb Bíróság képviseletében Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnökének jogkörében eljáró elnökhelyettes. A zászlófelvonást körülbelül 100-150 ember nézte meg a helyszínen. Néhányan a tér körül felállított kordon mögül folyamatosan bekiabáltak, más rendbontásról nem érkezett hír. A ceremónia után háromnegyed kilenctől katonazenekarok vonultak végig a fővárosi Andrássy úton az Oktogontól a Hősök teréig, és az érdeklődőket a tisztavatásra hívják.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 108 végzősét, köztük 23 nőt avattak tisztté 10 órától. Először a honvéd-, majd a rendőrtisztek mondták el az eskü szövegét, ezután a tisztek által aláírt névjegyzékét átadták Sólyom László köztársasági elnöknek, aki egyben a Magyar Honvédség főparancsnoka is. A honvédelmi miniszter ünnepi beszéde után az újonnan avatott tisztek koszorút helyeztek el a Magyar Hősök Emlékkövének talapzatánál, majd helikopterek, harci- és szállítógépek repültek át a tér felett a ceremónia végén.

A programot 11 órától térzene, majd 12 órakor zenés őrségváltás zárta.

11 órától Hiller István oktatási és kulturális miniszter művészeknek, pedagógusoknak, közgyűjteményi szakembereknek és közéleti szereplőknek adott át kitüntetéseket a Szépművészeti Múzeumban.

Átadták augusztus 20. alkalmából az állami kitüntetéseket a Parlamentben szerdán délben. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal és Középkeresztjét Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Szili Katalin házelnök összesen 18 kitüntetettnek adta át, ketten később veszik át az elismerést.Sólyom László a díjátadást megelőző beszédében azt mondta, vannak olyan értékek, amelyek nem mindig esnek egybe azzal, amivel a média foglalkozik, vagy amiről a napi politika szól. A köztársasági elnök utalt arra: hosszú az út a legmagasabb állami kitüntetésig, de egy ilyen elismerés nem lezárása, befejezése egy életútnak. Sólyom László Szent István király példáját idézve hangsúlyozta: a király 38 évig uralkodott és életében is érte elismerés, de tevékenységének igazi értelme, hogy műve ma is él. Az államfő kijelentette, a legmagasabb állami kitüntetések egyben reprezentálják a tudomány és a művészet magyarországi színvonalát is. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal polgári tagozatát ebben az évben négy embernek adományozták oda, köztük Kulcsár Kálmán Állami- és Széchenyi-díjas jogásznak, volt igazságügyminiszternek és Schőner Alfrédnak, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektorának. A Magyar Köztársaság Középkeresztje polgári tagozatát tizenhatan kapták meg, mások mellett Csehák Judit volt egészségügyi miniszter, Kincses Veronika és Miller Lajos operaénekesek, Mundruczó Kornél filmrendező és Wichmann Tamás európa- és világbajnok kenuzó. Tordy Géza színművész később veszi át az elismerést.

Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem repülhetnek át a Red Bull Air Race műrepülői a Lánchíd alatt az augusztus 20-i légiparádén. A vízállás miatt ugyanis nincs megfelelő távolság a víz és a híd alja között.

A Kossuth téren 11 órától este 9 óráig várja a gyerekeket a Szent István király udvara nevű rendezvény, ahol megismerkedhetnek az államalapítás korával. Lesz történelmi játszóház, láthatnak az érdeklődők munka közben korabeli mesterembereket, és bemutatkozik a vásár- és ünnepnapok világa is. A Parlament előtt felállított színpadon táncosok mutatnak be, és tanítanak majd korabeli táncokat.

A Kossuth téren rendezik meg a Kenyérfesztivált is. A látogatókat látványpékség, gasztronómiai műsorszámok és zenés-táncos produkciók várják. Délután két órakor pedig bemutatkozik az Ország Tortája, a szatmári szilvatorta, amelynek receptjét a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete alkotta meg az államalapítás ünnepére, az ország születésnapjára.

12 órakor kezdődnek az "Üdvözlet a soknemzetiségű Vajdaságból - Európa várja Szerbiát" című fesztivál szerdai programjai a pesti Duna-parton, a Lánchíd és az Erzsébet híd között. Az itt felállított színpadokon vajdasági és szerb együttesek zenélnek. Ugyancsak 12 órától adják át a Parlament Kupolacsarnokában az állami kitüntetéseket, köztük a Magyar Köztársaság Középkeresztjét. 13 órától Szili Katalin házelnök ad át állami kitüntetéseket az Országház Delegációs termében.

Az Andrássy úton a Bajza utca és a Hősök tere között Születésnapi Kerékfesztivált rendeznek délután 2 órától este 6 óráig. Itt profi kerékpárosok tartanak majd bemutatót, de amatőrök is kipróbálhatják magukat speciális bicikliken. Felnőttek és gyerekek egyaránt részt vehetnek az ügyességi versenyeken: a gyerekek szlalomozásban, míg a felnőttek kerékcserében mérhetik össze tudásukat. A helyszínen ingyenes kerékpárszerviz is lesz.

A Születésnapi Kerékfesztiválon emellett Ability Park várja az érdeklődőket - egy kerekesszékes szlalompályán és egy akadálypályán tehetik próbára ügyességüket. 17 óra 30 perckor "Art-mozaik" címmel Külhoni Művészeti Fesztivál kezdődik a Nemzeti Táncszínházban, amelyen a miniszterelnök is ott lesz. 21 órakor indul a Duna-parton a húszperces ünnepi tűzijáték.

Budapesten nyolc helyszínről lövik fel este kilenc órától az idei tűzijátékon a rakétákat. A Citadella belső udvarából, a várfal mentéről és az ott lévő szálló tetejéről, az Erzsébet hídról és a Lánchídról, illetve a Dunán lévő három kompról indítják majd a különféle tűzijátékbombákat. A kisebbek 25, míg a nagyobbak egészen 600 méteres magasságba repülnek fel. Idén a korábban már megszokott elemelek mellett az olimpiai ötkarika, aranyszínű "sárkánytojások" és az erre az alkalomra tervezett kaleidoszkópok is kirajzolódnak az égen. Az Erzsébet hídról és a Lánchídról aranyeső hullik majd, a Himnusz alatt pedig vízszintes és függőleges fényrózsák jelennek meg az égen. A fináléban a Citadelláról fellőtt rakéták a Szent Koronát formázzák meg, a két hídról indított úgynevezett vízre ugró bombák pedig a magyar zászlót. A műsort idén először a Dunára hulló konfetti eső zárja.

Vidéken pedig...

Kenyérszentelés, felvonulás, koncertek - csak néhány a kínálatból, és a legtöbb helyen az esti tűzijáték sem marad el.

Győrben Szent István-napi búcsút rendeznek, reggel zenés ébresztő volt, majd marcalvárosi művelődési központ udvarán ökumenikus istentisztelet kezdődött. Utána kenyérszentelés, áldás és kóstolás az új kenyérből. A Fiesta, Fenyő Miklós és Aradszky László koncertje után indul a tűzijáték 21 óra 45-kor.

Pannonhalmára reggel 9-től délután 5 óráig a Szent István alapította monostor és a programok is ingyenesen látogathatóak. Kiállítják a magyarság és a magyar nyelv történelmének két legértékesebb írásos emlékét, a Pannonhalmi és a Tihanyi Alapítólevelet.

Augusztus 20-án egy új fesztivállal gazdagodik Sopron. A Páneurópai Piknik 19. évfordulóján itthoni, osztrák és német zenekarok adnak ingyenes koncertet Sopron belvárosában, nem mindennapi helyszíneken: a Várkerület kellős közepén és a Fő téren. A Fő téren este 11 órakor kezdődik tűzijáték.

Békéscsabán délelőtt fél tízkor térzenével kezdődtek az augusztus 20-ai programok. Tíztől ünnepélyes zászlófelvonás volt katonai tiszteletadással, majd ökumenikus kenyérszentelés és áldás a városháza előtt. Este a polgármester mond köszöntőt, majd a tűzijáték és a Back II Black koncertje zárja a programot.

Hét méterrel döntötték meg a korábbi magyarországi rekordot a leghosszabb egyben sütött kenyér kategóriában Orosházán az V. Európai Kenyérünnepen. Az új rekord kenyér 25 méter és több mint 130 kilogramm.A kenyeret keddden éjszaka sütötték meg egy orosházi pékségben és egy 22 méteres teherautóval szállították a gyopárosfürdői strandra, ahol augsztus 20-án egész napos kenyérünneppel várták az érdeklődőket. - A rekord kenyér kilógott a teherautóból, de szerencsére nem tört el - mondta el a Független Hírügynökségnek Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke. A rekord kenyeret végül fölszeletelték és szétosztották az érdeklődők között. A kenyérünnepen több pékség is bemutatkozott helyben sütött kenyérrel és péksüteményekkel.

Szolnokon 11 órától a Vártemplomnál a Bartók Béla Kamarakórus és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar közös hangversenyével indultak a programok. Délben ökumenikus szentmisével, kenyérszenteléssel folytatódott a program a Vártemplomban, este héttől Charlie lép fel, majd a program 21 órakor tűzijátékkal zárul.

Debrecenben fél nyolckor az országzászló ünnepélyes felvonásával kezdődött az augusztus 20-i program, majd 8 órakor indult a karneváli utcai futóverseny. Ezután startolt a Nagyállomástól a Nagyerdei Stadionig a virágkarneváli menet. Idén 18 virágkocsit láthatnak az érdeklődők a 39. Debreceni Virágkarneválon. A hajdú-bihari megyeszékhely utcáin körülbelül negyedmillióan figyelték szerda délelőtt a színpompás virágkompozíciókat, és tapsoltak a felvonuló magyar illetve külföldi művészeti csoportoknak. A karneváli forgatagban a Pál utcai fiúk mellett felbukkant Lecsó, a mozivászonról ismert szakács-patkány is.A színes karneváli menetben idén 10 ország, összesen húsz művészeti csoportja vonult fel. A mazsorettek mellett hastáncosok és népi zenekarok is színesítették a fesztivált. A virágkocsikon feltűntek többek között a Pál utcai fiúk, valamint a reneszánsz zseni Leonardo da Vinci és az ő repülő embere. A legnagyobb tapsot a rajzfilmből ismert Lecsó, a szakács-patkány kapta. A virágkarneváli menet felvonulását szerda délelőtt 250 ezren figyelték Debrecen utcáin. A virágkocsik díszítéséhez összesen több mint 3 millió szál élő illetve szárazvirágot használtak fel. Az ünnepi programot este tűzijáték és hajnalig tartó utcabál zárja Debrecenben.

Az ünnep este tűzijátékkal majd a Neoton Família részvételével, hajnalig tartó utcabállal ér véget.

Nyíregyházán a sóstói múzeumfaluban kenyérünneppel kezdődött a 20-ai program. Délelőtt bábszínházi előadás majd szabadtéri hálaadó református Istentisztelet volt. Este hét órától a Bujtosi Szabadidő Csarnokban rendezik meg a VII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál záró gáláját. Az ünnepi programot este 9 órától tűzijáték zárja.

Kaposváron sporttal is ünnepelik augusztus 20-át: délelőtt fél 10-től lehetett nevezni duatlonra, amit a Városligetben rendeztek meg. Fél 11-kor ünnepi szentmise kezdődött a Székesegyházban, délután pedig változatos programokkal - gyerekműsor, bábszínház, folk- és táncszínház - várják az érdeklődőket. Este 10 órakor tűzijáték lesz a Kossuth téren.

Pécsett is lesznek gyerekműsorok, valamint koncertek. Egész nap látogatható a Cella Septichora, ahol ingyenes belépőket sorsolnak ki a múzeum munkatársai. Este hat órakor ökumenikus ima lesz "Városért, a Nemzetért" a Székesegyházban. Este kilenc órától itt is láthat a közönség tűzijátékot.

Szegeden légi és szárazföldi programok szerepelnek a kínálatban, ezek helyszíne a Huszár Mátyás rakpart. Az ünnepélyes zászlófelvonás után Szent István és Gizella szobránál folytatódik a megemlékezés. A rakparton délután három órától lesznek színpadi műsorok, este nyolctól pedig a Magyar Állami Népi Együttes "Pannon freskó" című produkcióját láthatják az érdeklődők. A tűzijáték este kilenckor kezdődik Szegeden.

Zalaegerszegen kenyéráldás, kenyérszegés volt a templomkertben, délután pedig receptverseny várja az érdeklődőket a Göcseji Falumúzeumban.

Nagykanizsán délután öt órakor kezdődnek az Erzsébet téren vidám, szórakoztató programok, illetve koncertek szórakoztatják majd a közönséget.

Szinte minden Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen kulturális műsorral és hagyományos kenyérszenteléssel ünnepelnek augusztus 20-án. Úgy tűnik, elmaradhatatlan a tűzijáték is, Bodrogkisfaludtól Cigándig, Encstől Kistokajon át Mezőkövesdig sok helyütt része ez a programnak. Miskolcon több helyszínen tartanak megemlékezést, egyebek mellett a Szent István téri szobornál, a Vasgyári Szent István templomban és a Diósgyőri Várban, ahol a kenyérszentelés mellett táncegyüttesek, bohócok és bábszínházi előadás várja a közönséget.

Olvasóink írták

  • 5. Beth_ 2008. augusztus 20. 23:34
    „Én Sólyom László helyében énekeltem volna a Himnuszt a tisztavatáson. Érdekes... Gyurcsánynak ment! :I”
  • 4. Humgor 2008. augusztus 20. 18:49
    „Népszabadság: 1983 augusztus 20:

    Kádár János ötlete alapján hétköznapi munkásokat, tanárokat, egészségügyi dolgozókat keresett meg a miniszterelnöki kabinet, hogy részt vegyenek a kormányfő által a Parlamentben a számukra adott szerda esti fogadáson. Az eseményre a kiválasztott emberek családtagjai is hivatalosak. A miniszterelnök velük vágja fel az ország tortájának receptje alapján készült süteményt , majd a Parlamentnél együtt nézik meg a tűzijátékot.

    delmagyar.com 2008. augusztus 20
    Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ötlete alapján hétköznapi munkásokat, tanárokat, egészségügyi dolgozókat keresett meg a miniszterelnöki kabinet, hogy részt vegyenek a kormányfő által a Parlamentben a számukra adott szerda esti fogadáson. Az eseményre a kiválasztott emberek családtagjai is hivatalosak. A miniszterelnök velük vágja fel az ország tortájának receptje alapján készült süteményt , majd a Parlamentnél együtt nézik meg a tűzijátékot.”
  • 3. che 2008. augusztus 20. 17:33
    „Hajrá !!!”
  • 2. Martinovics 2008. augusztus 20. 16:51
    „Mert a szegedi halaszle sokkal finomabb,mint a tapai!!!”
  • 1. Tápé 2008. augusztus 20. 14:39
    „Szeged-Tápén pedig a III. Szent IStván Nap keretében halászléfőző verseny, horgász verseny, és sok más program.... Csak ezekről a DM nem ír itt semmit, vagy nem is tud??????
    (Nem kaptak protokol kaját, oszt már akkor nincs is program????)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két hét alatt kilenc idős embert vertek át az álrendőrök

Álnyomozók garázdálkodnak Győr-Moson-Sopron megyében. Két hét alatt kilenc idős embertől csaltak ki… Tovább olvasom