Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Augusztus 20. - Schmitt: a magyaroknak küldetésük van a világban

Magyarország és mi, magyarok csak akkor leszünk ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig - hangsúlyozta ünnepi beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztek avatásán a Hősök terén.

Az államfő szavai szerint az a nemzet, amely ennyi szent királyt érdemelt, igazán különleges. "Nekünk, magyaroknak van küldetésünk, hivatásunk a világban" - jelentette ki.

Az ünnepeink arról szólnak, ami különleges bennünk, magyarokban és az itt élő nemzetiségekben, s azért fontosak, mert megláthatjuk bennük az erőt, amire szükségünk van a lelkek megerősítéséhez, a holnaphoz. Szeressük, ami különleges bennünk, ne tagadjuk meg magunkat, ne dobjuk el a hagyományainkat - tette hozzá.

A köztársasági elnök kiemelte, hogy egy nemzet sorsa történelmi alkalmazkodóképességén múlik, sikeres nemzetnek pedig azok bizonyulnak, amelyek meg tudják őrizni sajátosságaikat, és kellő önbecsüléssel, de nyitottan fordulnak mások felé.

Schmitt Pál emlékeztetett, hogy Szent István törvényeit és intelmeit a rendteremtés, a biztonság megszilárdítása, a tisztességesek ellen vétők szigorú megbüntetése, a hit megtartása, a jó és igazságos hatalomgyakorlás szellemében alkotta.

Tisztavatás a Hősök terén. Fotó: MTI (galéria)

Az államfő arról is beszélt, hogy "újra nagyszerű dolgok előtt állunk, valami megmozdult a magyar lelkekben".

"Valami, ami valóságos, igazi, mélyről fakadó változást hozhat az életünkben: nagyobbat és fontosabbat, mint amire a politika vagy a gazdaság képes. Olyan változást, ami szívből jövő, mégis tudatosan vezeti el a magyarokat egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb világba. Ahol a remény visszahódítja a helyét közöttünk, ahol tiszták a tekintetek, bizakodók az arcok, kiegyenesednek a gerincek. Ahol derűvel tervezhető, kiszámíthatóbb a jövő a fiatalok, a családok számára. Ahol mindenki élvezheti saját munkája gyümölcsét" - mondta.

Schmitt Pál kijelentette: mindenkit büszkeséggel tölthet el, hogy ezen a napon lép hatályba a kettős állampolgárságról szóló, a szomszédos országokban élő magyarok kedvezményes honosítását lehetővé tevő jogszabály.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztekhez fordulva a köztársasági elnök azt mondta: a katona a bátor és erényes magyar ember kiállása. "Önök a nemzet katonái. A parancsot a felettesüktől kapják, de a megbízatásukat, a bizalmat egy egész ország adja" - fogalmazott.

Schmitt Pál szép hagyománynak nevezte, hogy a tisztek augusztus 20-án tesznek esküt, mert így összeér az egyéni és a közösségi ünnep: a katonák életében ez egy büszkeségre okot adó pillanat, amelyhez az ünnep távlatot ad, elhelyezi az embert abban a kötelékben, amelyben a hivatását teljesíti. A köztársasági elnök egyúttal hangsúlyozta, hogy a honvédségnek korszerű, de hagyományokon nyugvó, erős háttérre van szüksége.

"Legyenek büszkék hivatásukra, szeressék azt, adjanak ennek a huszadik században elfáradt nemzetnek az előttünk álló időre vitézségből, emberségből példát, önbizalmat, bátorságot" - zárta ünnepi beszédét az államfő.

Katonazenekarok felvonulása az Andrássy úton

Az államalapítás ünnepének tiszteletére látványos felvonulást tartottak a Magyar Honvédség katonazenekarai és a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége a fővárosi Andrássy úton, az Oktogon és a Hősök tere között pénteken.

A Magyar Honvédség központi zenekara, a folyami flottilla, valamint a légierő katonazenekarai az Oktogontól vonultak a Hősök terére, ahol késő délelőtt 69 ifjú katonatiszt tesz ünnepélyes esküt.

A menet elején motoros rendőrök vonultak a forgalom elől teljesen elzárt Andrássy úton, és a zenekarok felvonulását a huszárok zárták.
Az Andrássy út két oldalán ezrek figyelték a zenekarok látványos zenei kísérettel történt felvonulását és hosszasan tapsolták őket. Amikor a Magyar Honvédség alakulatainak zenekarai bevonultak a Hősök terére, már több ezer ember gyűlt össze és várták az ünnepélyes eskütétel kezdetét.

A Hősök terén a Magyar Honvédség néhány járműve is felsorakozott, a tömegnek ingyenesen a honvédség által gyártott zacskós vizet osztogatnak.

A Hősök terére nagyon sok kisgyermekes család látogatott ki, a környéket a rendőrség a Dózsa György utat a forgalom elől lezárta.

Felvonták a köztársaság lobogóját

A Himnusz hangjaira a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg pénteken Budapesten, a Kossuth Lajos téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség.

A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A zászlófelvonáson a kormány több tagja mellett jelen voltak a diplomáciai testület és az egyházak képviselői, valamint több politikus is.

Fotó: MTI
Felvonták a köztársaság lobogóját Budapesten, a Kossuth Lajos téren.
Fotó: MTI


Rendhagyó módon - idén először - Szvorák Katalin énekelte a Himnuszt, amelyet korábban katonazenekar játszott.

Az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben a téren nincsenek kordonok felállítva, a nézőket virágládák választják el a téren folyó eseményektől.

A zászlófelvonást néhány százan kísérik figyelemmel a Kossuth téren.

Kedvező lesz az időjárás az ünnepi programokra

Magyarország területének nagy részén napos idő várható pénteken, a napsütést csak néhol zavarják meg fátyolfelhők - mondta el Polyánszky Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Az előrejelzések szerint az esti tűzijáték idejére gyenge, mérsékelt légmozgást várnak Budapest térségére. A szakember elmondta, az ország egész területén túlnyomóan napos idő várható, néha alakulhatnak ki gomoly-, illetve fátyolfelhők. A Duna-Tisza-közén és a Dunántúlon várható több felhő, de csapadékot a felhősebb területeken sem várnak. Budapesten jelenleg derült, száraz, napos idő van, gyenge, mérsékelt széllel - ismertette a meteorológus. Az országban a maximum átlaghőmérséklet 25-29, Budapesten 27 fok lesz.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. talizmánember 2010. augusztus 24. 18:14
    „Lutetiának üzenek .A régi magyarban a "gyerek" szó kifejezetten a fiú utódott jelentette.Jelzem,hogy az ország igen nagy részén ez a mái napig így van.Pl.-Néköm van egy gyerököm,s két lyányom. Maradok tisztelettel”
  • 30. Lutetia 2010. augusztus 22. 10:41
    „20 Kedves Jozko, nem Téged tartalak gyűlölködőnek, Te csak aggódsz, ahogy én is. Sajnos, nincs itt semmi felemelő.”
  • 29. keiner 2010. augusztus 21. 12:37
    „25 Szia Mignon, az este kicsit tévedtél. Schmitt tényleg kovács jelent.
    http://home.arcor.de/sahlender/theorie.html
    Egy télyesen sváb név, mert föként ott van, ez egy külön étnikai regió.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Sv%C3%A1bf%C3%B6ld

    Tessék nem a svábokat a németekkel összekeverni. :-)))”
  • 28. rézike 2010. augusztus 21. 07:48
    „26.: Azon vagyok. Bízom benne példát is mutatok. :)”
  • 27. Vörcsi 2010. augusztus 20. 23:18
    „15. theseus
    "Ha nem jöttél volna rá, ma Szent Istvánt ünnepeljük."

    Igazad van, ám tavaly is és azelőtt is ünnepelni szerettünk volna!”
  • 26. jozko 2010. augusztus 20. 23:02
    „21-rézike:
    Jézusnak tulajdonított mondást idéztél-minden bizonnyal tisztelettel!
    Ha így van, légy elfogadóbb! Jézus a szeretetről prédikált, arra tanított, példát mutatott-és azért halt mártírhalált!
    Bíznod kell abban, hogy nem mind a 10 millió nagyar gyűlöi egymást! Vannak, akik "vevők" a szeretetre-és viszonozzák is!
    Legyen szerencséd minél több ilyen emberrel találkozni!”
  • 25. Mignon 2010. augusztus 20. 22:17
    „Egy kis informacio.

    A kesöi közepkorban alakultak ki a csaladnevek Nyugat-Europaban.
    Addig, csak (mondjuk az 1400-as evek vegeig), csak "elöneve" volt az embernek.

    Kesöbb, hozza jött a "foglalkozas" megjelölese, vagy
    az apara valo utalas.
    Pl.: Schmidt=kovacs, vagy mint manapsag, az arab orszagokban,
    "valakinek a fia lenni",(bin) mint peldaul
    Osama bin Laden.
    Magyarul= Oszama, a Laden fia!

    De, nem akarok belekeveredni a temaba, meg mar sört is ittam.

    Na.

    Schmitt, különben magyarul nem "Kovacs", hanem "Vago".”
  • 24. utazó81 2010. augusztus 20. 22:08
    „Ahol derűvel tervezhető,kiszámíthatóbb a jövő a fiatalok,családok számára.Ahol mindenki élvezheti saját munkája gyümőlcsét_mondta Scmitt Pál.A lószart kiszámítható esetleg nekik.Nincs munka, nagy a bizonytalanság a hiteleseknek a rengeteg minimálbéresnek,nyugdíjasnak,diákoknak és még sorolhatnám.Vagy nem ugyan abban az országban élünk,”
  • 23. Léni 2010. augusztus 20. 20:23
    „Sajnálom, de én a Palira nem tudok úgy tekinteni, mint köztársasági elnökre. Elismerem a sport
    teljesítményét, a sporttal kapcsolatos munkáját, de ennyi.
    Az én szememben ő egy BÓLOGATÓ BAJNOK /BB/, semmi egyéb.”
  • 22. sz.v. 2010. augusztus 20. 20:10
    „Schmitt...a neve végülis teljesen magyar...”
  • 21. rézike 2010. augusztus 20. 18:43
    „" Szeressük, ami különleges bennünk, ne tagadjuk meg magunkat,..."
    Jézus. Ez az ország 10 millió gyűlölködő , irigy , rosszindulatú ember hazája. ( Tisztelet a kivételnek )
    Erre kéne büszkének lennünk?”
  • 20. jozko 2010. augusztus 20. 17:09
    „17-Lutetia:
    Remélem, nem engem tartasz gyűlölködőnek?
    Tény, hogy nem lelkesedem-sőt kifejezetten aggódok a honvédelmünk helyzete miatt-ami gyakorlatilag nincs is!
    És ha a haderő reform alatt parádés külsőségeket ért a honvédelmi miniszter-akkor az csak bohóckodás!
    Túlzás és szerénytelenség nélkül állíthatom-ismerem ezt a területet!
    Ami most van - katasztrófális!
    És ez inkább aggódás, semmint gyűlölködés!
    Ha másképpen látjátok,kitárgyalhatjuk részletesen-például én arra lennék kíváncsi, mit láttok Ti felemelőnek?
    Merthogy tévedhetek is....”
  • 19. Cactus 2010. augusztus 20. 17:05
    „emlékeztetnem kellene talán, h ő tiltotta meg, h az Olimpián magyar zászlót vigyenek fel a győztesek magukkal? :/ ... és még ő papol, h küldetésünk van? ... ismét egy ember, aki elnyomja a magyarságot és a nemzeti öntudatot :@ ...”
  • 18. jozko 2010. augusztus 20. 15:52
    „11-Thezeus:
    Végignézted és végig hallgattad? Úgy értem: egészen végig?
    Netán értesz is hozzá?
    Mert ha ezek után is felemelőnek tartod....
    Mert én nem: Ha így állunk, csak az Isten óvja Magyarországot!”
  • 17. Lutetia 2010. augusztus 20. 15:06
    „11. Igazad van, szánalmas, ha egyesek a nemzeti ünnepen csak gyűlölködni tudnak. Sajnos, ebben a gyűlölködésben volt bőven részünk az elmúlt 8 évben.
    14. talizmánember, talán te is érzékeled, hogy a "minden gyerek" és az "egészséges fiúgyerek" nem ugyanazt a sokaságot fedi le. Lehet, hogy most meglepődsz, de a (katonás játékot nem kedvelő) lányok is gyerekek. Tehát ha minden gyerekről állítunk valamit, akkor őróluk sem kellene megfeledkezni, már csak azért sem, mert még kiderül, hogy ők vannak többségben. Különösen, ha a pacifista érzelmű (azaz szerinted nem egészséges) fiúgyereket is hozzájuk vesszük.
    Dehát a Fidesz szereti a saját preferenciáit úgy beállítani, mintha az az egész ország preferenciája lenne. Csak nehogy nagyon meglepődjön egyszer.”
  • 16. yossarian14 2010. augusztus 20. 14:54
    „moderálva”
  • 15. theseus 2010. augusztus 20. 14:38
    „13. Vörcsi 2010.08.20. 14:27
    "akkor leszünk ismét erősek,..." ..."hangsúlyozta ünnepi beszédében Schmitt Pál..."
    Mikor voltunk erősek?

    Pl. az Árpád-ház idején több mint 300 évig. Ha nem jöttél volna rá, ma Szent Istvánt ünnepeljük.”
  • 14. talizmánember 2010. augusztus 20. 14:30
    „Üdv Gyerökök ! Föltünt Valakinek is,hogy nem volt KORDON ?Lutetita gondolata sz.tem sántít .A mostani ellenzék jelentős része a volt kormánypárt.Véleményem szerint Ők azért nem fütyültek ,mert végre hiteles EMBEREK beszélnek hozzájuk .S még valami Lutetita !Az egészséges fiú gyermek igen is szeret katonásat játszani !Jelzem,ha egészséges.Lásd :evolúció.”
  • 13. Vörcsi 2010. augusztus 20. 14:27
    „"akkor leszünk ismét erősek,..." ..."hangsúlyozta ünnepi beszédében Schmitt Pál..."
    Mikor voltunk erősek? És miben? Mindig mások kapcája voltunk, és csak az miatt, amit az Ő pártja is képvisel, a széthúzásban valóban erősek voltunk, és vagyunk! És ez így is lesz, mivel a génjeinkben hordozzuk az okokat!”
  • 12. theseus 2010. augusztus 20. 14:21
    „9. precision2000 2010.08.20. 14:13

    Magadat minősítetted.
    Hol a moderátor? Igaz, hogy ünnep van, biztos szabadnapos.”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy autó ütközött a 31-es főúton

Négy autó ütközött össze a délelőtti órákban a 31-es főúton, Jászapáti és Jászjákóhalma között -… Tovább olvasom