Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Augusztus 20. - Száz tűzoltó áll majd készültségben

Az augusztus 20-i rendezvények biztosításában a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság 105 tűzoltója, 15 gépjárműfecskendővel és egy tűzoltóhajóval vesz részt; a legtöbb tűzoltót a két kiemelt kockázatú eseményre, a Duna fölött zajló repülőverseny és a tűzijáték idejére vezénylik ki.
A nemzeti ünnep estéjén, a tűzijáték ideje alatt 95 tűzoltó, 16 gépjárműfecskendővel és egy tűzoltóhajóval, valamint négy motorcsónakkal áll majd készenlétben. A Lánchíd, a Szabadság híd, valamint az Erzsébet híd mindkét végén tűzoltóautók állnak majd, a Gellért-hegy oldalát pedig már délután "lelocsolják", hogy a Citadelláról kilőtt, lehulló rakéták ne tudják meggyújtani az aljnövényzetet - mondta a biztosítási tervet ismertetve Bende Péter vezérőrnagy, fővárosi tűzoltóparancsnok az MTI-nek pénteken.

A tábornok közlése szerint a Parlament épületét a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság egységei az Országház Tűzoltósággal közösen óvják majd az esti tűzijáték alatt.

Bende Péter azt mondta: idén sokkal több menekülő utat építenek ki a rakpartoknál, így 50 méterenként, ideiglenes lépcsőkön távozhatnak a Duna partról a légi parádéra és a tűzijátékra látogatók.

A fővárosi tűzoltóparancsnok rendkívül veszélyesnek tartja, hogy a robbanóeszközzel megrakott híd alatt, mintegy 400 km/h sebességgel repülnek át a gépek és a parton ez idő alatt sok ezer ember áll, de mint mondta, ennek engedélyezése a légügyi hatóság feladata.

Megjegyezte, kizárólag a repülőversenyen résztvevő közönség mentését és biztosítását látják el a tűzoltók, a repülőknek saját mentőegységeik állnak készenlétben a parton és a folyón egyaránt.

Idén a tűzijáték rakétáit a Citadelláról, a Lánchídról és az Erzsébet-hídról, valamint a Lánchíd és a Margit híd között, a Dunán felállított pontonról és uszályokról lövik majd ki. A kormányszóvivő korábbi közlése szerint ezt a módszert eddig folyók vizén még sehol a világon nem alkalmazták, s magát a technikát is csak néhány európai helyszínen vonultatták fel eddig: így például a velencei karneválon vagy a Genfi-tavon láthattak hasonló megoldást a nézők.

Az augusztus 20-i ünnepségek biztonsági intézkedéseiről szólva Budai Bernadett kormányszóvivő azt közölte, hogy az operatív törzs fogadja el az ünnep biztonsági terveit, és az ünnepségsorozat ideje alatt egész napos ügyeletet tart. Kiemelte: a tűzijáték, az elmúlt évhez hasonlóan, egy gombnyomással központilag vagy az egyes kilövési helyszíneken külön-külön is leállítható.

A biztonsági intézkedések között szerepel, hogy az új influenzafertőzés elkerülése érdekében az operatív törzs munkájában járványügyi szakértő is részt vesz, illetve a Kossuth téren 10, fertőtlenítővel ellátott kézmosó egységet szerelnek fel a mobil wc-k és vendéglátó ipari egységek közelében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kalandra fel! - Programajáló

Tovább olvasom