Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Ausztria nagyon jól járt az unió bővítésével

Ausztria húzta a legnagyobb hasznot a két évvel ezelőtti bővítésből gazdasági értelemben a tizenöt régi tagország közül – állapítja meg a bécsi statisztikai hivatal tanulmánya.
A tíz új tagországgal folytatott kétoldalú kereskedelemben Ausztria már 2003-ban is 1,31 milliárd eurós többletet tudott felmutatni. Ez a szufficit azonban a csatlakozás első évében 33 százalékkal, a második évben pedig már 51 százalékkal emelkedett, s jelenleg soha nem látott magas szinten áll. 2005-ben már 11,7 milliárd eurónyi osztrák export célállomása volt a tíz új tagállam valamelyike (ez 17,6 százalékos emelkedés két év alatt), s bár az onnan származó import is bővült, „csak" 12,3 százalékkal, s így tavaly 9,7 milliárd euróra rúgott.

Kereskedelmi szempontból Ausztria számít az új tagállamok gazdaságával leginkább integráltnak a „régi" EU15-ön belül: az osztrák behozatalnak immár 9,9 százaléka származik a Tizektől, a kivitelnek pedig egyenesen 12 százaléka megy oda. Mindkét arány páratlanul magasnak számít a Tizenötök körében, bár Finnország a balti államokkal fenntartott szoros kapcsolatai miatt, Németország (a lengyel-cseh-magyar kereskedelem súlya miatt) és Görögország (a ciprusi áruforgalom miatt) szintén az új tagokkal szorosabb kapcsolatokat ápoló régi tagállamok közé tartozik – mutatja ki a WIFO bécsi gazdaságkutató intézet ezzel párhuzamosan közzétett tanulmánya.

Az osztrák politikusok ódzkodása dacára emelkedett a Tizektől érkező munkaerő aránya is, a teljes ausztriai munkaerő 1,4 százalékát teszi ma ki, szemben a két évvel ezelőtti 0,7 százalékkal, s a közgazdászok szerint ebből is egyértelműen profitál az osztrák gazdaság. Jól járt az osztrák beutazó turizmus is a bővítéssel. A csatlakozás óta a magyarok 12,7 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el osztrák szálláshelyeken, mint előtte. A szlovének esetében 11 százalékos, a cseheknél 8,6 százalékos a növekmény.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júniusi letölthető sudoku!

Folytatódik Sárdi Tibornak, az "Ész Ász Top 100" játék győztesének új logikai játéka a sudoku.… Tovább olvasom