Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Autómánia és márkahűség

Közel száztíz autógyár, majdnem negyven márkaképviselet és harminc motorgyár adataira bukkanhatunk az auto.lap.hu internetes oldalon. A kínálat óriási. Talán nem is csoda, hiszen 120 éve gyártották az első megvásárolható autót. Ebből az alkalomból is kíváncsiak voltunk arra, mi köti az embert a géphez, miért szeret egy-egy márkát, hogyan teszi egyénivé a kocsiját. Két szegedi „autómániással" Juronics Tamás balettművésszel, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjével és Ökrös Gyuláné divatáru kereskedővel, a belvárosi Jutka butik tulajdonosával beszélgettünk.
Az autó és az ember – a fekete csoda és hajtója, Juronics Tamás összetartozik
Eddig: harminc autó, most: V8-as és V12-es. Ez mindent elmond Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője kocsikhoz való viszonyáról.
– Az elegáns, erős és nagy autókat szeretem – árulja el Juronics Tamás. Magyarázatképpen pedig hozzáteszi: hetente többször is megteszi oda-vissza a Szeged–Budapest, vagy a Szeged–Eger távolságot, ezért fontos számára, hogy stabilan, mégis könnyen fusson, biztonságosan és gyorsan falja a kilométereket a masina. Ezért sorolja magát a „bezinsen pártiak" közé.

Karosszéria és motor együttese

Harmincas autószériája gyűjtögetését természetesen nem BMW-vel kezdte. Az 1988-ban megszerzett jogosítványát és vezetői tudását egy Fiat 500-assal próbálgatta. A csöpp kocsiban furán mutatott a daliás Juronics. Az összkép azért is hatásos lehetett, mert a nyolcvanas években külön kasztot alkottak az öreg kocsikkal furikázó ifjak. Ma az új kocsi a divat.

Szexis kocsik

A Fiat 500-as bizonyult minden idők legszexisebb gépkocsijának a Top
Gear című angol autós honlap által szervezett felmérésből. A 70-es években gyártott olasz kiskocsi volánja mögé mindegy, hogy nő vagy férfi ült, a sofőr fokozott szexuális vonzerővel bírt. A második hely James Bond klasszikus autójának, az Aston Martin DBS-nek jutott. A legszexisebb gépkocsik tízes listájára felkerült még a Maserati Quattroporte, a Chevrolet Camaro, a Citroën C6, a Lincoln Continental, a Bentley Continental S1 Fastback, a BMW M1 és a Rolls-Royce Phantom. A sort a Porsche 911-es zárja, amely Sally néven szerephez jutott a Verdák (Cars) című amerikai animációs filmben is.

– Még sose volt vadiúj autóm – ábrándít ki Juronics, pedig ő és párja, a balett-táncos Barta Dóra pillanatnyilag háromféle karosszéria és motor szépséges együtteséből válogathat attól függően, hogy sportos sétaútra, sietős vágtázásra, vagy elegáns bevonulásra indul. – Vásárláskor azt nézzük, milyen teljesítményű az autó – mondja. Bizonyos funkcióktól – például a klímáról, a bőrből készült ülésről, egyáltalán: az egyediségről – már nehezen tudna lemondani. Az ilyen kategóriájú autókat viszont szerinte nem érdemes újan venni, hiszen egy-két évesen is kiválóak, áruk viszont akár 30-40 százalékot is csökkenhet. Választáskor Juronics számára a szín egyértelmű: csak fekete, ezüst, esetleg fehér jöhet szóba, a többi kocsira rá se néz.

– Unisex nálunk a kocsi, nincs „nőies kategória" – pontosít. Ugyanis az autóimádatban is egyetért Juronics Tamás és párja, Dóra: mindketten a 200 lóerő fölötti járgány kormányzását élvezik. Ki nem állhatják a „nőies kocsikat", utálják a pirosat (hacsak nem Ferrari). Nem csoda, hiszen Dóra vezetési stílusa olyan, mint Tamásé, mint egy férfié.

– Jellemzi az embert az autója, mert kifejezi vezetési és életstílusát, a habitusát, a dinamikáját, s persze az anyagi helyzetét is. De ez az általánosság nem minig igaz – véli Juronics. – Mivel jó autót vásárolni könnyű, pénz kérdés az egész, a kocsi nem feltétlenül mutatja gazdája stílusérzékét – mutat rá az összefüggésre a szegedi balettosok művészeti vezetője.

– Mi számomra az autó? – kérdez vissza. – Hát a szenvedélyem és a hobbim! Más a bélyeget, vagy éppen a vaskályhákat gyűjti. Én az autókra költök. Sokat – válaszolja. Ez nem tuningolást jelent. Inkább azt, hogy évente-kétévente cserél – akár márkát is. – Meglátok egy új modellt, s jön az új szerelem – magyarázza, pedig autóra, nem nőre gondol.

A legdivatosabb kocsival sem helyettesíthető a megjelenés eleganciája – véli Ökrös Gyuláné. Fotók: Karnok Csaba
Hűség a márkához


– Kilenc saját autóm volt eddig, közülük hat azonos márkájú. Mi e hűség titka? Hát az elégedettség! – válaszol az önmagának föltett kérdésre Ökrös Gyuláné. A szegedi belváros ismert Jutka butikjának városszerte ismert tulajdonosa szakszerűen sorolja a Honda előnyeit: szerkezetileg és motorikusan kiváló, jól fekszi az utat, olcsó a szervizelése és a hozzá való alkatrész.

– Harminckét éve vezetek – röpít a múltba az első Moszkvics képének fölidézése. – Sokat dolgozott az az autó nekünk! Mélykútról költöztünk Szegedre, mert ikerlányaink itt jártak középiskolába. Addig piacra, vásárokra jártunk a ruhákkal, ezt az iparengedélyünket nagy nehezen sikerült itt úgy elfogadtatni, hogy a Tálas-soron mi nyithattuk meg az első pavilont, vagyis butikot. Erre emlékeznek azok a szegediek, akik azt kérdezgetik: rólunk miért nem neveztek el új csarnokot.

Szerelemből revü

Mindent egy helyen! E jelszó jegyében rendez autós kiállítást Szegednek ifjabb Gellért Ákos. A fiatal üzletember szerelmese a szép autóknak és motoroknak. A bőség zavarával küzdő piacon segít az eligazodásban egy kiállítás, ahol húsz márka mutatja be kínálatát – a kiskocsitól a luxus autóig; ahol motorok és lakókocsik is fölvonulnak. Megjelennek a szolgáltatók: a tuningolásra szakosodott, és a motoros divatot diktáló cégek. A fiatal Gellért Ákos szerint munkaeszköz, de státusszimbólum is a kocsi. Ha tehetné a sokat dolgozó cégautóért 30-50 milliót, a bevásárlásra-munkába járásra használt kiskocsiért legfeljebb 3-3,5 millió forintot adna. De – mivel e járgányokat már nagyon kedvező feltételekkel kínálják – akár motortulajdonos is lenne.

Ruha a nőre, a kárpitra


– A divat is számít, de elsősorban a pénz, az anyagiak döntik el, milyen ruhát veszünk föl, milyen kocsiba ülünk – véli a szegedi ruhakereskedők nagyasszonya. Márpedig Ökrösné ad a megjelenésre, hiszen abból él. Húsz éve költözött a Mars térről a belvárosba: a Jutka butik a középkorú nők eleganciájának záloga. Ez a stílus Ökrösné szerint a kocsiban is megjeleníthető. De a fordítottja is igaz: vásárlói között például akadt olyan nő, aki piros autójához illő ruhát keresett. Szerinte viszont a gyártó tulajdonságait is visszatükrözi a kocsi. Ökrösné német kocsik után váltott japánra. Legújabb Hondája, „a Civic" épp neki való: nagy a csomagtere, ezért alkalmas az áruszállításra, s mivel a mai napig is minden kollekciót ő maga választ ki a fővárosi cégek raktáraiban, gyakran utazik, de teljes nyugalommal ül a volán mögé és hajt Budapestig, meg vissza. Ezüst-arany színe miatt is szereti ezt a kocsit. Annyira elegáns! Az összképet pedig a butikos azzal növeli, hogy a kocsija ruhájáról is gondoskodik.

– Mindig fehér huzatot varratok az autóimra. Így könnyebb tisztán tartani, és óvni a kárpitot – magyarázza Ökrösné. – Reggel elvittem Kistelekre a kocsit, délben már hozhattam is haza, „fölruházva". Ennél többet nem költök „extrákra".

– Becézni nem szoktam, nevet se adtam az autómnak – mosolyodik el, mikor a gép és az ember közti viszonyról vallatom – Egyetlen személyes tárgyat, az édesanyámtól örökölt olvasót akasztottam a visszapillantóra. Vigyáz rám – életem legjobb kisautójában is.


Guruló elsők

Az első gőzmeghajtású gépjármű 1769-ben gördült az utakra. Etienne Lenoir francia mérnök 1860-ban találta fel az első olyan autót, amelyet üzemképes gázmotor hajtott. Az első benzinnel működő autót 1870-ben Siegfried Marcus vezette. Az első kereskedelmi célokra szánt autó a Carl Benz által 1886-ban bemutatott kétüléses tricikli volt, amelyet Benz-motoros gépjárműnek neveztek. Henry Ford autója, a makói származású Galamb József terveit is fölhasználó T-modell az első tömegtermelésű autó. Az első, nagy tömegek számára is hozzáférhető, olcsó népautót Ferdinand Porsche fejlesztett ki, a Volkswagen gyártotta, s szokatlan alakja miatt máig viseli a Bogárhátú becenevet. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életem első önálló kiállítása

A soproni Gyermek- és Ifjúsági Központban szombattól szeptember 21-ig az Életem első önálló… Tovább olvasom