Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Autópálya építés: 11 milliárdos kártérítési per kezdődött

Több mint 11 milliárdos kártérítési per kezdődött csütörtökön a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt.
A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. azért követel kártérítést, a Strabag Építő Zrt.-től, mert az szerinte megszegte a tisztességtelen piaci verseny tilalmára vonatkozó törvény rendelkezéseit és árfelhajtó versenykorlátozásával kárt okozott. Ezért több mint 11 milliárdot követel a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. A per alapja az, hogy az M7-es az M70-es és az M3-as autópálya szakaszainak építésre 2002-ben kiírt pályázat után, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította: 5 gazdasági társaság, közöttük a Strabag, összehangolta tevékenységét, korlátozta a piaci versenyt, ami az ár irreális felemeléséhez, jogi szaknyelven: "feltűnő értékaránytalansághoz" vezetett.

A GVH határozatát az elmarasztalt vállalatok bíróság előtt megtámadták, de a Fővárosi Bíróság majd a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a keresetüket. A végső döntést a Legfelsőbb Bíróság hozhatja meg, amelyhez az útépítő vállalatok felülvizsgálati kérelemmel fordultak. Mivel a Legfelsőbb Bíróság közeljövőben várható döntése hatással van a kártérítési ügyre is, sőt annak úgynevezett előkérdése, a Fővárosi Bíróság a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. és a Strabag Építő Zrt. kérésére, a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásának befejezéséig, a kártérítési pert felfüggeszti.

Olvasóink írták

  • 1. Tabornok 2008. március 25. 15:13
    „Majd a színfalak mögött megegyeznek. Eddig is dúlt a korrupció ezeknél a cégeknél, ezután is fog! Mindenki tudja, milyen irreális árakkal dolgoztak, loptak! Most valaki nem kapott a vesztegetési pénzből és kiborította a bilit. Végre! Tartok tőle, hogy ezt is elkenik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Queen újra Magyarországon koncertezik

Új Queen-album jelenik meg szeptemberben: a "The Cosmos Rocks" 13 év után az első nagylemez lesz,… Tovább olvasom