Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Autóstoppal a világ körül: a bizalmat hirdetik

Először fog bele magyar stoppos világkörüli útba. Varga Péter és norvég társa, Kenneth Means több mint 70 országba látogat el, hogy ezzel is példát mutassanak az embereknek a bizalomról.
A fiúk tapasztalataikat és az úton tanultakat fotókon és videón is megörökítik. A stopposok kedden indulnak, és a tervek szerint négy év múlva érnek vissza Budapestre.

Varga Péter a Független Hírügynökségnek elmondta: az út túlnő a személyes kalandon, hiszen az embereket akarják inspirálni, és a stoppolást népszerűsíteni. Hozzátette: ő már 50-60 ezer kilométert megtett eddig stoppal, és eddig nem volt rossz tapasztalata. Az út a minimális bizalmon alapul, vagyis meg akarják mutatni, hogy nem kell félni az ismeretlen kultúráktól. A fiúknak van előre elkészített útvonaltervük is, de nem biztos, aszerint fognak haladni. Varga Péter elmondta: ami biztos, az az, hogy a nyarat fogják követni, vagyis mindig olyan helyre mennek, ahol jóidő van. A két fiú a Balkán felé hagyja el Magyarországot, majd Törökországon keresztül átmennek Ázsiába, ahol legalább egy évet eltöltenek. Tibetből Malajzián keresztül Ausztráliába mennek, ahonnét hajóval távoznak Észak-Amerikába. Az út innen Közép-Amerikán és Dél-Amerikán keresztül Afrikába vezet, és körülbelül négy év múlva érnek vissza Budapestre. Azért tart ilyen sokáig, mert nem átszelik az országokat, hanem bebarangolják.

A fiúk egyébként a szükséges védőoltásokat megkapták, a vízumokat pedig mindig az előző országban váltják ki. Háborús övezetben mindig előre tájékozódnak majd, így a veszélyes vidékeket kihagyják az útvonalból. Az útra egyébként egy norvég sajtszeletelőt is magukkal visznek, amit a következő országban elcserélnek, és így tovább, ezért kíváncsiak, hogy végül mivel térnek haza. Az utat egyébként önerőből egy évig tudják finanszírozni. További információ: www.kepesita.org
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vihar Budapesten - elárasztott utcák, kidőlt fák

A hirtelen jött péntek esti vihar több helyen okozott gondot a főváros közlekedésében, és a tűzoltók… Tovább olvasom