Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Az „éthordósok” betegedtek meg

Máshogy látja a történteket az a mosonszentmiklósi vendéglős, akinek pizzériája felkerült az ÁNTSZ „feketelistájára”. Idén augusztusban nyolcan kaptak szalmonellafertőzést az egységben.
Az egyik mosonszentmiklósi pizzéria nemrégiben felkerült az ÁNTSZ azon listájára, melyen a ételmérgezéseket, ételfertőzéseket okozó vendéglátóegységek szerepelnek (Kisalföld, 2006. november 11.). Az üzlet vezetője harmincnyolc éve dolgozik a szakmában, eddig semmilyen büntetése nem volt. Csörgits János máshogy látja az esetet, mint a hatóság.
– Nem az ÁNTSZ-t hibáztatom, ők, illetve a háziorvos nem hiteles információkat kaptak. Ha a tényeknek megfelelően tájékoztatják a hatóságokat, nem hurcolják meg a nevünket – mondta Csörgits János. A mosonszentmiklósi vendéglátós szerint az időpontokra kellett volna odafigyelni.
– Augusztus 4-én, pénteken készítettük a szalontüdőt, körülbelül tizenöt adag fogyott el. Fiammal együtt én is ettem belőle és semmi bajom nem lett tőle. Azok a vendégek sem betegedtek meg, akik helyben fogyasztották el az ételt. A fertőzés azoknál jelent meg, akik műanyag dobozban elvitték tőlünk, attól kezdve a tárolásért mi már felelősséget nem tudunk vállalni. Az egyik kórházba kerülő beteg el is ismerte hibáját, hogy csak pár nap múltán fogyasztotta el a tüdőt. Utólag belátta, hogy már nem lett volna szabad megenni.
Csörgits János elmondta: annak ellenére, hogy nem tartja magát hibásnak, a kiszabott 50 ezer forintos büntetést befizette. – Lelkileg alaposan megviselték a családot a történtek, de én még abban a korban születtem, amikor tisztességre nevelték az embert. Tudom, hogy az ÁNTSZ-nek munkája volt a vizsgálattal, ezért fizettem ki a büntetést. Ha viszont előre látom, hogy mi lesz a vége, fellebbezek. Azt hittem, ha lerovom a büntetést, lezárul az ügy, de nem így történt – tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztheti az EU a török csatlakozási tárgyalásokat

Az Európai Unió a török csatlakozási tárgyalások részleges felfüggesztését fogja javasolni amiatt,… Tovább olvasom