Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Az adózás nagy kézikönyve

1932 óta először jelent meg olyan könyv, amely átfogóan mutatja be a hazai adózási jogszabályokat.
Az APEH elnök-helyettese a könyv bemutatóján hangsúlyozta: az új kiadvány mind a szakemberek, mind az "egyszerű" adózok számára hasznos, egységes szerkezetben igyekszik felvázolni a hazai adórendszer teljes törvényi hátterét.  

A könyv áttekinti a fogyasztáshoz kapcsolódó összes adónemet, a   jövedelmekhez kötődő egyéni és vállalkozói adókat, az önkormányzati   adóterheket, a környezetvédelmi, illetve szórakozásokhoz kapcsolódó   adóterheket, a tb-járulékokat és az adózás rendjéről szóló törvényt.  
A kötet szerzője Szakács Imre, aki mintegy 10 hónapos munkával   állította össze a kiadvány anyagát. 

A könyvben 29 "elvonásfajta" szerepel, bemutatva az állampolgároknak az adófajták logikáját, vetítési alapját. A szerző a könnyebb érthetőség kedvéért magyarázatokkal, táblázatokkal, példákkal igyekszik világossá tenni a néha szakzsargonban írt törvényszövegeket.  
A kötet próbál arra is rávilágítani, hogy az egyes adónemek milyen összefüggéseket mutatnak fel egymással, milyen jogi környezetben születtek. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább tart az EU kontra Microsoft vita

A napi pénzbírság összegét az Európai Versenyhivatal a konszern átlagos napi forgalmának öt… Tovább olvasom