Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Az agrártárca talajba szántaná a fákon maradt meggyet

Az agrártárca a fákon maradt meggyet a talajba akarja szántani, ám az ezért ajánlott kompenzáció összegét a meggytermelők és a gazdák elutasítják - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója.
A minisztérium sajtóosztályán cáfolták, hogy ilyen rendelet készülne. A MAGOSZ eközben a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult, mert véleményük szerint a felvásárlók árkartellben szorítják le a meggy árát.

Az agrártárcánál nem a probléma megoldásán fáradoznak, hanem azon, hogy miként lehet az ültetvényeken maradt, le nem szedett meggyet a fákról lerázni és azt a talajba szántani - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a MAGOSZ szövetségi igazgatója. Budai Gyula szerint az ezért ajánlott támogatási, vagy kompenzációs összegre vonatkozó rendelet tervezetét a meggytermelők és a gazdák is elutasítják. A földművelésügyi tárca sajtóosztályán cáfolták, hogy létezne ilyen tervezet, így az ehhez tartozó kompenzációról sem tudtak nyilatkozni.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eközben megkezdte a vizsgálatát az árkartell-gyanús meggy felvásárlások ügyében. Budai Gyulát, bejelentőként szerdán hallgatták meg a hivatal munkatársai. A GVH ezután azokat a bejelentőket kívánja meghallgatni, akik a nevüket vállalva konkrét információkat közöltek a kartellgyanús felvásárlói tevékenységről.

A MAGOSZ szerint a feldolgozók országszerte 50-60 forintos áron voltak hajlandóak átvenni a meggyet, miközben a boltokban 400-450 forintért árulják a gyümölcsöt. A szervezet valószínűnek tartja, hogy az egész ország területére érvényes ármeghatározó megállapodást kötöttek. Ettől az ársávtól ugyanis egyetlen felvásárló, vagy feldolgozó sem tért el 10 forintnál nagyobb mértékben.

A MAGOSZ a helyzet javítása érdekében továbbra is az élelmiszerek ÁFÁ-jának csökkentését, az idényjellegű munkákkal kapcsolatos szabályozások könnyítését, a nagy áruházláncok minőségellenőrzésének fokozását és szigorú szankciókat, valamint a Németországban bevezetett felvásárlói minimumár alkalmazását javasolja.

A kormány törvényes keretei rendkívül szűkek, nincs lehetőség például arra, hogy előírják a felvásárlóknak, mi az a minimálár, amit fizetniük kell például a meggyért - mondta korábban Gráf József agrárminiszter. A gazdák egy héttel ezelőtt, az alacsony felvásárlási árak elleni tiltakozásul, több mint egy mázsa meggyet borítottak az Országgyűlés épülete elé.

Olvasóink írták

  • 6. Termelő 2008. július 10. 23:17
    „Hát Meggyvágó nem is háromcáz forintért 50 Ft az olyan drága? A piacokon ki veszi meg? Senki,saját tapasztalat,a piac dolog a múlté csak a sok viszonteladó tengődik belőlük! Szal. röviden ennyi!
    N.P! Mé´nem,van mán pár ilyen-olyan,de régös-rég voltak ilyenek,de akkor nem voltak jók,szét kellett verni őket,ha most újra lesznek szövetkezetek utána megint kiderül,hogy nem jók és újra tönkre lesznek téve? Hm? Még szerencse,hogy nincs Meggyfám egy darab sem,de az Alma,Barack is hasonló helyzetben van!”
  • 5. N.P. 2008. július 10. 19:19
    „A termelők miért nem szövetkeznek? Sokkal nagyobb lenne az érdekérvényesítő képességük - mint pld. Dániában. De ehhez kell szervezés, tiszta jövedelmi viszonyok, esetleg számlaadás stb. - egyszerűbb a sírás és az adózatlan, ellenőrizhetetlen jövedelem.”
  • 4. meggyvágó 2008. július 10. 15:25
    „Gondolod, hogy a belvárosi zöldségesek 50 Ft-ért veszik a Dorozsmain?”
  • 3. rvil 2008. július 10. 14:54
    „Az a nagy sírás kedves Meggyvágó,hogy a termelő aki permetezte,metszette,leszedte 50Ftot kapott érte.Te meg 300ért veszed!!!”
  • 2. rvili 2008. július 10. 14:52
    „mi az,h a törvényes keretek rendkívül szűkek????kik alkotják a törvényeket?felháborító,h a multiknak mindent lehet,a kisember meg ha másként nem meggy :) akkor dögöljön meg...az adóemelésről bezzeg egy hét alatt a tisztelt ház elött volt a törvénymódosító csomag...”
  • 1. meggyvágó 2008. július 10. 14:37
    „A belvárosban 300 Ft a meggy!
    A Marson 150-180 Ft!
    Mi ez a nagy sírás?
    Ja, hogy idén nem volt fagy?
    Már az is baj?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösen szigorít az APEH és a VPOP

A regisztrációs adóval és a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos csalások felderítését vette… Tovább olvasom