Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

˝Az alaptörvény önmagában nem tesz lehetővé semmiféle hatalomkoncentrációt˝

Interjút készített Orbán Viktorral a The Washington Post. Online kiadása pénteken közölt szemelvényeket belőle. A lap szerint ez az első interjú, amelyet a magyar kormányfő amerikai újságírónak adott.
Az interjút készítő Lally Weymouth bevezetője szerint Orbán Viktor valaha baloldali szabadságharcos volt a szovjetek ellen, de 1994-ben vett egy jobbkanyart és sohasem nézett vissza. A lap szerint a kormányfő a múlt héten adott interjújában "megpróbálta elmagyarázni, hogy miért tévednek a bírálói, amikor azt állítják, hogy tekintélyuralmi, központosított államot épít ki".

Az alaptörvényről Orbán Viktor kijelentette, hogy nagyon büszkék rá. "Ez volt a küldetésünk, mivel Magyarország volt az egyetlen közép-európai ország, amely nem volt képes egy új alkotmány írni a kommunista rezsim bukása után" - jegyezte meg, majd egy közbevetett kérdésre hozzátette, hogy 1989-ben a kerekasztalnál ő is részt vett ugyan az akkori alkotmány átdolgozásában, de az nem volt elegendő, mivel ott voltak a kommunisták is. "Amikor átírtuk, azt mondtuk: ez egy átmeneti alkotmány" - hangsúlyozta.

Visszautasította, hogy az alaptörvényről nem konzultáltak az ellenzékkel. "Ez tényszerűen nem igaz. Volt egy bizottság, mely felkért minden parlamenti pártot - így az ellenzéket is -, hogy legyen részese a folyamatnak" - mondta.

A kérdésre, hogy a végeredmény nem összpontosított-e minden hatalmat a kezébe, Orbán Viktor kijelentette: "Az alaptörvény önmagában nem tesz lehetővé semmiféle hatalomkoncentrációt."

A Médiatanácsról szóló kérdésre válaszolva kiemelte: "Mindenki egyetértett abban, hogy a korábbi médiaszabályozás összeomlott". A miniszterelnök cáfolta, hogy a testület tagjai mind a Fidesz jelöltjei lennének: "Ez nem igaz. Az előző rendszerben a küldöttek személyét a párthovatartozás határozta meg. Ezért döntöttünk úgy, hogy ne legyen pártképviselet, s csak olyanok lehetnek a tanács tagjai, akiket a parlament támogat." A Médiatanács vezetője, Szalai Annamária ugyan tagja volt a volt Fidesznek, de "mi ezzel a probléma?" - kérdezett vissza. Kiemelte: Magyarországon a média legalább 75 százaléka külföldi tulajdonban van. " Szóval, menjen el a tulajdonosokhoz s kérdezze meg őket, miért nem készek arra, hogy biztosítsák a rendes sajtószabadságot" - mondta.

A Klubrádióról szólva rámutatott: "A koncessziójuk lejárt, s aztán licit folyt érte, mint minden más frekvenciáért is. Ha az az érzésük, hogy az érdekeiket nem tartották tiszteletben, akkor bírósághoz fordulhatnak, s ezt meg is tették. És nyertek."

A kérdésre, hogy a hirdetésnél előnyben részesítik-e a kormánypárti sajtót, Orbán Viktor így válaszolt: "Vannak állami vállalatok és azok hirdetnek. Próbálja meg Magyarországot úgy elképzelni, hogy az legalább olyan demokratikus, mint az Egyesült Államok."

A közbevetésre, mely szerint "nem lehet minden hatóság élére saját embert állítani, s azt mondani, ez ugyanolyan demokratikus (eljárás), mint az Egyesült Államokban, Orbán Viktor így felelt: "Ez nem igaz. Az új parlament által kinevezett első alkotmánybíró korábban az MSZP képviselője volt, amely most ellenzékben van. Az Állami Számvevőszék alelnöke az MSZP tagja volt. A Költségvetési Tanácsnak, amely az egyik legbefolyásosabb intézmény, három tagja van, közülük kettő baloldali. Hogy mondhatja azt, hogy minden intézményt mi irányítunk?"

A kormány hajlandó-e teljesíteni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltételeit - hangzott egy újabb kérdés. A miniszterelnök kijelentette: "Nem tudjuk, hogy mik ezek a feltételek." A közbevetésre, mely szerint az IMF-nek a központi bank kezelését kifogásolja, Orbán Viktor így válaszolt. "Azt mondták, szükségük van az Európai Unió véleményére, hogy a nemzeti bankkal kapcsolatos szabályozás rendben van-e. Megkértek, tegyek meg bizonyos dolgokat, és így tettünk. Volt egy tervünk, hogy egyesítsük a nemzeti bankot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. Az EU ezzel nem értett egyet, ezért úgy döntöttünk, nem egyesítjük őket."

A magyar-amerikai kapcsolatok alakulását firtató kérdésre a kormányfő így fogalmazott: "Stratégiai szövetségesek vagyunk. Aktívak vagyunk a közös NATO-fellépésekben". Hozzátette: "Amennyire tudom, az amerikaiak elismerik a magyar eredményeket, azt mondják, hogy a biztonság terén elégedettek az együttműködéssel, ezért azt hiszem, hogy jó a kapcsolatunk."

A Roosevelt tér átnevezésének az okát firtató kérdésre elmondta, hogy a tér az egyik sarkában álló Magyar Tudományos Akadémia alapítójának a nevét kapta. Rámutatott ugyanakkor, hogy Budapesten nemrég állítottak szobrot Ronald Reagannek a Szabadság téren, és hamarosan George H. W. Bushnak is lesz szobra a fővárosban.

Az egyházak ügyével kapcsolatban Orbán Viktor leszögezte: nem csökkentették az egyházak számát, nem korlátozzák a vallási közösségek létrehozását. "A szabadság abszolút. Arról van szó, ki kap állami pénzt és ki nem. Ha valamelyik támogatást szeretne kapni, akkor meg kell felelnie bizonyos feltételeknek. Magyarországon számos közösség regisztráltatta magát egyházként, de nem voltak azok. Ezt csak a pénzért tették."

A rendkívüli adók kivetését a miniszterelnök így indokolta. "2010-ben Magyarország rosszabb állapotban volt, mint Görögország. Azért kezdeményeztük a válságadóztatást, mert jövedelemre van szükségünk, hogy kilábaljunk ebből a válságból - hangoztatta. A kérdésre, hogy ezek az adók nem apasztják-e el a külföldi befektetéseket, Orbán Viktor megjegyezte:"Kibontakozóban vagyunk. Mindössze két napja nyitottam meg a Mercedes-gyárat, amely a GDP 1 százalékát fogja megtermelni a következő évben."

Olvasóink írták

  • 6. babar 2012. április 08. 11:11
    „De szar itt élni! Új alkotmány, új törvények, médija stb...
    Azon gondolkoztam el, hogy a fideszes kinevezések előtt pártsemlegesek voltak a leváltott stb vezetők?? Vagy talán csak a baloldaliakat váltogatják le?? E szerint az nem volt égbekiáltó amikor azok voltak a vezetők????
    Csak mellékesen: a héten volt esedékes egy 2008-as imf kölcsön fizetési részlet....Most akkor azért kell egy újabb, hogy a gyurcsányit visszafizessük?”
  • 5. klj-54 2012. április 08. 07:09
    „Talán Húsvétkor illene megtisztelni embertársunk azzal, hogy egyszavas kritikák helyett (hazudsz!) érdemi választ adnál persze normális hangnemben!

    Amúgy bárki bármit ír itt vagy bárhol az ég világon senkit nem érdekel!
    Ebben az országban az lesz (köszönhető az otthon maradóknak!) amit ez a vélelmezhetően elmeháborodott Orbán akar.
    Túl sok dolog változott és kétharmaddal ahhoz, hogy őt normális azaz parlamentáris eszközökkel félre lehessen állítani!
    Ezt nem én találtam aki, jogászok.
    Ez van, további kellemes Húsvétot!”
  • 4. balihoho 2012. április 08. 07:08
    „"Nem tesz lehetővé" Mert már van! Lásd, például legfőbb bírói testület Média felügyelet, és a többi legmagasabb állami irányítás, mindenütt a Fidesz pártkatonái. Fékek, és ellensúlyok ki iktatásával, kétharmados többséggel, mindent erőből csinálnak, ha tetszik a népnek, ha nem. A Mercedes gyár alapkövét, az előző kormányzati ciklus idején rakták le!”
  • 3. nemtudomka67 2012. április 08. 06:47
    „1.t680822g 2012.04.07. 21:56
    75-80 százalékban hazudik, félrevezető szándékkal...

    Nagyon bízok benne,hogy ezt Washingtonban is tudják!Lassan itthon is rájöhetne már a "2/3"-ad!”
  • 2. t680822g 2012. április 08. 01:03
    „Hol a hozzászólásom???? Nincs demokrácia???? Nincs szólásszabadság??? Nem lehet leírni, hogy ebben az interjúban Orbán 75-80 százalékban hazudik!”
  • 1. t680822g 2012. április 07. 21:56
    „75-80 százalékban hazudik, félrevezető szándékkal...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy kislány is megsérült egy érdi karambolban

Két autó ütközött, két további megrongálódott egy villanyoszlop pedig kidőlt egy baleset során… Tovább olvasom