Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 18°C Még több cikk.

Az államszervezetet vizsgálná felül a Fidesz

Először az állami kiadásokat vizsgálná felül a Fidesz - mondta Navracsics Tibor a köztévé Az Este című műsorában arra a kérdésre, hogy az ellenzéki párt hol kezdené az ötszáz milliárd forintosra becsült megszorítást.
A frakcióvezető hozzátette: arról még nem döntöttek, hogy Bajnai Gordon kormányfői felszólalásakor is kivonulnak-e a parlament ülésterméből.

Navracsics Tibor szerint már külföldi elemzők is felhívták a figyelmet arra, hogy sokat lehetne spórolni, ha felülvizsgálnák az állami intézmények sokaságát, a bürokratikus eljárásokat, a közbeszerzési eljárásokat, az állami intézményrendszeren belüli eljárási metódusokat valamint a háttérintézmények működését.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy arról még nem döntöttek, hogy kivonulnak-e majd a parlament ülésterméből, ha Bajnai Gordon miniszterelnökként felszólal. Leszögezte ugyanakkor, hogy Bajnai Gordon nem Gyurcsány Ferenc, az őszödi beszéd pedig nem hasonlítható egy "pártmutyihoz".

Elmondta azt is, hogy a jelenlegi gazdasági miniszterrel szemben elvi kifogása van a Fidesznek, és ez a kifogás mindenkivel szemben fennállna, aki vállalja a kormányfői posztot. Az ellenzéki párt szerint ugyanis csak az előrehozott választás útján lehetne legitim kormánya az országnak.

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. redstar 2009. április 01. 08:10
    „5.cyt
    Szép örökség....:)))))))))”
  • 50. PLATÁN 2009. március 31. 21:06
    „Minél igényesebb és értékesebb egy nép, annál hamarabb reagál az igazságtalanságokra.
    Már csak arra vagyok kíváncsi, van-e határa a türelemnek? Őszintén szólva, nagyon kétlem!”
  • 49. waterbear 2009. március 31. 18:01
    „strangerr

    Azért nem olyan nehéz behatárolni, hogy kik is qrták el.... és nem 18 év alatt.

    2001-ben az államadósság még csökkent... azóta meg a duplájára nőtt.

    http://altamira15.multiply.com/journal/item/7”
  • 48. cyt 2009. március 31. 17:36
    „"strangerr" - ... és van egy Kádár kori alkotmány is!!!

    ... és versenyképesek voltunk 8 évvel ezelőtt!!!”
  • 47. strangerr 2009. március 31. 15:55
    „Kedves cyt!

    "PÁRHUZAMOSAN kezdték el átalakítani az önkormányzatokat, hanem fokozatosan a régit módosítgatták "
    Egyetértek.A kulcsszó a KEZDJÜK-ön van. 18 éve nem kezdtük el. 18 év alatt ez hány száz milliárd?

    "nem a magyar viszonyokra alkalmazták a "javító szándékeo", hanem ide akartak ültatni valamit, ami itt a körülmények miatt életképtelen."
    Egyetlen gyenge kísérlet volt rá a 18 év alatt. Szlovákiában is felvetették a népszavazást a vizitdíj ellen: csak nem gyűlt össze elég aláírás... no comment.

    amir érdekes módon 2001-ben még volt keret, csak aztán a pancser szoclibesek mindent szétosztogattak és feléltek és utána csodálkoztak, hogy nem tudják ujratermelni a fedezetet.

    Ez tök mindegy, Orbánék meg éltek a Bokros csomagból.

    és ezt vajon ki és mikor kurta el? Vagy nem Magyar Bálint és Hiller István meg a szoclib oktatáspolitika tette a legnagyobb "lépéseket" az egyetemi "liberalizáció" terén?

    Ezt momentán nem ők kezdték el 2002-ben, de benne vannak vastagon Ők is meg amazok is. Most jó?

    "NEM VETTÉK FIGYELEMBE az elmúlt 7 évben,"
    Azt a pár értelmes dolgot amivel menthető lett volna a helyzet azt meg gyorsan lenépszavaztuk (sarkítok természetesen).

    Summa sumárum: Van egy Kádár kori államszervezet, egy Kádár kori közigazgatás, egy Kádár kori egészségügyi rendszer, oktatás stb.
    És van egy baloldali kormány, egy még baloldalibb ellenzék és egy gyakran szélsőbalba hajló társadalom. És versenyképtelenek vagyunk a nyitott globális versenyben... Ez ám a meglepetés!”
  • 46. rakamazi 2009. március 31. 15:35
    „Jah én sem mennék el a munkahelyemről ember, csak kiállok 1 kicsit a robotból---de nem kávézni ----oszt topogok az ajtóba mikor mehetek vissza !!!te gondolkozz,láttál már ülésező parlamentet épp h csak nem rendel 1 pizzát,vagy koktélt!alszik-telefonál,ujságot olvas te hol élsz ember???a marson?”
  • 45. Power 2009. március 31. 15:30
    „aki egyébként már "visszavonhatatlanul" lemondott!”
  • 44. Power 2009. március 31. 15:28
    „Most mondjam azt, hogy Angliában úgy élénkítik a fogyasztást, hogy emelik a nyugdíjakat?
    A magyar fizetések több mint felét adóban vissza kapja a magyar állam? Mennyit fizet a munkáltató egy alkalmazott után?
    A képviselők számának csökkentése elengedhetetlen (Pl. Budapesten vannak vagy 600-an, a 10 milliós New Yorkban kb. 51 fő) és abban is egyetértek, hogy a "részeg tengerészek" valóban túlköltekeztek.
    A lényeg:
    Most a magyar demokráciáról van szó. Ha egy kormány bedobta a törülközőt, akkor mondjon le tisztességgel és vállalja fel a felelősséget, ne a választópolgárok háta mögött "mutyizzon". Erről szól a történet.
    Egy EU tagállamban nem lehet antidemokratikus intézkedéseket hozni, különösen nem egy magatehetetlen és őrült miniszterelnöknek.”
  • 43. cyt 2009. március 31. 15:28
    „"rakamazi" - ugye te soha nem vetted még észre, hogy a kivonuló fideszesek nem kávézni mentek, hanem a folyosókon maradtak, ott hallgatták a parlamentben történteket, és Gy.F. elhallgatása után visszamentek a terembe? Ugye sokkal egyszerűbb hülyeségeket mondani, alaptalanul rágalmazni, mint megtudni az igazságot? Talán nem ártana előbb egy kicsit tájékozódni, mielőtt kinevetteted magad a megszólalásod tartalma miatt.”
  • 42. cyt 2009. március 31. 15:24
    „"strangerr" - helyes dolgokat írsz, de ... DE !

    Ja hogy Dániában 50 önkormányzat van?
    - de ott valószínűleg nem a meglévő rendszer MELLETT, azzal PÁRHUZAMOSAN kezdték el átalakítani az önkormányzatokat, hanem fokozatosan a régit módosítgatták - mindig fegyelve arra, hogy ne legyen "üzemzavar" (no és a társadalom nyersanyaga nem 50 év kommunizmus után csinálta a dolgokat)

    Ja hogy Angliában 10szer annyi egynapos műtét van mint nálunk?
    - ... és nem onnan indultak el, ahonnan nekünk kellene most elindulnunk; itt is csak éppen az volt a rossz, hogy nem a magyar viszonyokra alkalmazták a "javító szándékeo", hanem ide akartak ültatni valamit, ami itt a körülmények miatt életképtelen.

    Ja, hogy 2000 óta a közép-kelet európai térségben nálunk emelkedtek a legjobban a nyugdíjak?
    - ... amir érdekes módon 2001-ben még volt keret, csak aztán a pancser szoclibesek mindent szétosztogattak és feléltek és utána csodálkoztak, hogy nem tudják ujratermelni a fedezetet.

    Ja, hogy Németországban kevesebb egyetem van lassan mint nálunk?
    - ... és ezt vajon ki és mikor kurta el? Vagy nem Magyar Bálint és Hiller István meg a szoclib oktatáspolitika tette a legnagyobb "lépéseket" az egyetemi "liberalizáció" terén?

    Summa summárum, mindenben csak éppen a nemzati sajátságokat, az adottságokat, a pillanatnyi helyzetet NEM VETTÉK FIGYELEMBE az elmúlt 7 évben, ezért lettünk éllovasokból sereghajtók, sőt mára már agonizáló haldoklók.”
  • 41. rakamazi 2009. március 31. 15:22
    „"A frakcióvezető hozzátette: arról még nem döntöttek, hogy Bajnai Gordon kormányfői felszólalásakor is kivonulnak-e a parlament ülésterméből"-----Adjon az isten!!! mire ezeknek fizetés!!!!!-azért mert a munkájukat sem végzik---bezzeg a dolgozó nép ha ezt csinálná nem lenne munka,és éhen döglenénk ----nem vok semmilyen párt oldalán itt "teljes kasza" kell és utána a munkájukért,teljes vagyoni felelősséggel tartozó kormányt aki a népet szolgálja,segíti és nem NYOMORBA DÖNTI !!!!!!----Isten áldjon benneteket!”
  • 40. strangerr 2009. március 31. 15:11
    „Kedves Power!

    Igen a pénznyelő automatákat fel kell számolni, a Kádár rendszerből itt maradt államigazgatást pedig át kell alakítani. Nem kell a meleg vizet sem feltalálni csak azt kell tenni amit az írek, a szlovákok, szlovének csináltak.

    Ja hogy Dániában 50 önkormányzat van?
    Ja hogy Angliában 10szer annyi egynapos műtét van mint nálunk?
    Ja hogy Finnországban nincs egy 20ezres városnak 20 képviselője, 3 alpolgármestere, 10 irodája és 10 külbizottsága?
    Ja, hogy Szlovákiában nincs gázártámogatás?
    Ja, hogy 200 óta a közép-kelet európai térségben nálunk emelkedtek a legjobban a nyugdíjak?
    Ja, hogy Németországban kevesebb egyetem van lassan mint nálunk?

    Ezt a sok pazarlást mind az a 2,5 millió balek fizeti ki, aki a versenyszférában dolgozik.”
  • 39. Power 2009. március 31. 15:07
    „A Gyurcsány-kormány Bajnai gazdasági miniszterrel együtt mindenkit magával ránthat a szakadékba.

    "Alig egy nappal az amerikai Standard & Poor´s nemzetközi hitelminősítő által közzétett leértékelést követően a Moody´s kedden ,,Baa1"-re csökkentette a magyar kormánykötvények osztályzatát ,,A3"-ról, negatív kilátással."”
  • 38. cyt 2009. március 31. 15:06
    „No látod, "strangerr", most már te is csak kizárólag pénzpiaci szempontból tárgyalod az EU-s csatlakozásunkat. Pedig ha visszagondolsz az 5-6 évvel ezelőtti időkre, akkor emlékezned kellene arra, hogy ez nem pontosan így volt akkor. Ott és akkor igenis a társadalomnak ígértek jólétet, biztonságot, kitáguló lehetőségeket. Nos éppen ezek nem valósultak meg - és nem is látszik az, mikor valósulnának meg. Az EU-hoz való csatlakozás pontosan annak a kb. 10-ezer embernek hozott "lehetőségeket", akik a kollaboránsok csoportjába sorolhatók. A "maradék 10-milliónak" pedig egyre fokozódó elszegényedést, sőt egyeseknek már nyomort hozott. Vagyis akik 5-6 éve mindenfélét ígérgettek, azok vagy tudatosan hazudoztak, vagy annyira buták voltak, hogy képtelenek voltak akkor is (de még most is) belátni vagy átlátni a valós dolgokat, a valós helyzetet.”
  • 37. Power 2009. március 31. 15:03
    „vagy bennünket, hogy miattunk ne kerüljenek rosszabb helyzetbe”
  • 36. Power 2009. március 31. 15:02
    „Mondjuk úgy, hogy velük együtt bennünket is.”
  • 35. Power 2009. március 31. 15:00
    „Ha Strangerr-en múlna, akkor ő bizony mindent felszámolna! :) nem fejleszteni, mindent becsukni, felszámolni mert erre, meg arra sincs pénz. De miért nincs pénz? Mert nincs termelés, mindent bezártunk, cégnek néztük és "elqrtuk" a magyar gazdaságot!”
  • 34. cyt 2009. március 31. 14:59
    „Power, szerinted mi a jobb: 1 nap alatt meghalni, vagy 1 hónap alatt meghalni? Az IMF, az EU, a Világbank, stb. mind SAJÁT MAGÁT mentette 2008 őszén, nem pedig a magyarokat. A magyarok részére meghosszabbította az agonizálást, érted? Ha nem, akkor Bajnai alatt egyre jobban megértheted.”
  • 33. strangerr 2009. március 31. 14:58
    „"de nekem már 2004-ben is világos volt, hogy az EU csak "piacot akart venni", és nem volt esze ágában sem az újonnan csatlakozott országok polgárainak segíteni"

    Szerintem ez már a Közös Piac megalakulásakor is nyilvánvaló volt mindenkinek, még a nevében is benne van. Sosem titkolta senki, hiszen pont ez a lényege.

    "Szvsz valóban nem hozott számunkra - magyar többség - eddig semmi jót az EU-s csatlakozás"

    Végül is "csak" minden fejlesztés ebből épül, 6 év alatt 8000 milliárd értékben... Tudom ellopják:)) Jelentem a múltkor jártam a M0 keleti szektorán , még megvan:) Ja és az Orosháza és a Békéscsaba elkerülő út is:)

    De visszatérve az EU-hoz. Sosem mondta senki, hogy az egy jótékonysági intézmény. A közös piac, egy nagyobb piac, nagyobb versennyel és több lehetőséggel. Aki a versenyben nyer (pl. Írország) az iszonyat hasznot tehet zsebre. Azoknak meg, akik a versenyben veszítenek visszacsorgatnak egy pár százalékot az említett haszonból, hiszen ha a verseny vesztesei elszegényednek, akkor a piac is szűkül, csökken a fizető képes kereslet.

    A versenyképtelen társadalmaknak nem a versenyt kell átkozniuk, hanem elgondolkozni, hogy mitől is versenyképtelenek. Csak egy pár ok: egy biztosítós egészségügy, 3100 eltartott önkormányzat, gázártámogatás, több százezer közalkalmazott.”
  • 32. cyt 2009. március 31. 14:56
    „"strangerr" - szerintem te valamit nagyon félreértettél ebben a nyulfarknyi cikkben, nem?”
51 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Váslágkezelő javaslat elfogadását követelik az építőiparban

Az építőipari válságkezelésről szóló határozati javaslat elfogadását követeli az építőipar 13… Tovább olvasom