Délmagyar logó

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Az árfolyamgát felállításáról dönt a parlament

A húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat, amennyiben az Országgyűlés hétfőn változatlan formában fogadja el az erről szóló törvénymódosító javaslatot.
A képviselők a Ház következő heti, kétnapos ülésén szavazhatnak a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét állapítja meg. Ezt követően kedden kezdődhet vita az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét növelő kormányzati előterjesztésről, amelyet a kabinet az Európai Bizottság aggályai hatására készített.

A parlament az előző héten változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. Az Országgyűlés kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el. Az árfolyamgát új rendszerébe történő belépést az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírására 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában.

A Ház hármas felelősséget állapíthat meg a nagy arányú lakossági deviza-eladosodást vizsgáló jelentés elfogadásával. Papcsák Ferenc (Fidesz) előző héten, az alkotmányügyi bizottság nevében tett felszólalásában kijelentette: a jelentést elkészítő albizottság munkájának célja az volt, hogy soha többet ne kerülhessenek ilyen helyzetbe a magyar családok százezrei. Az Országgyűlés az ugyancsak fideszes Budai Gyula javaslatára vizsgálóbizottságot állíthat fel a Volánbusz 2003-as reorganizációs programjának áttekintésére. Ezt követően várhatóan rövid vita előzi majd meg annak a nemzetközi egyezménynek a kihirdetését, amely egyebek mellett a tengerészek képzéséről szól.

A határozathozatalok után a Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról szóló határozati javaslatról kezdődik vita. Ebben a fideszes Molnár Attila azt kezdeményezi, hogy a parlament emlékezzen meg arról a mintegy százezer magyarról, akiket a Benes-dekrétumok zártak ki a Csehszlovák Köztársaságból. A kormánypárti politikus szerint április 12-e lehetne az emléknap méltó dátuma, mivel - írja indoklásában - 65 évvel ezelőtt ezen a napon indult az első transzport Magyarország felé.

A keddi ülésnap a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvénymódosítás általános vitájával kezdődik. A kormány előterjesztése a Williams szindrómában szenvedőkre is kiterjeszti a fogyatékossági támogatásra jogosultak körét. Ezután kezdhetik tárgyalni a kabinet azon javaslatát, amely az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét kívánja erősíteni. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és javasolja mielőbbi hatályba léptetésüket. A törvénymódosítás megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentse a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túlmenően képtelen eleget tenni feladatainak. A tervezett változtatás szerint a kormányfő csak összeférhetetlenség vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése miatt kezdeményezhetné az adatvédelmi hatóság elnökének felmentését, az utóbbi esetben akkor, ha lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl. A második ülésnapon napirendre kerül még a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközléssel összefüggő 2010-es beszámolójának megvitatása, valamint a szövetkezetekről, az illetékekről és a közfoglalkoztatásról szóló törvényekhez köthető módosítások tárgyalása is.

Olvasóink írták

  • 10. la-za 2012. március 18. 19:00
    „X_Y

    Keresd nyugaton a pénzt. Nyugodtan. Azt nem értem, hogy onnan nyugatról neked mi közöd van ehhez az egészhez....minek szólsz bele....???”
  • 9. racionalitás? 2012. március 18. 17:13
    „8.X_Y 2012.03.18. 14:53

    Hagyd őket----megpróbáltam 2 .általános szintjén elmagyarázni nekik---de még azt sem értik---holnap előadásom lesz Bécsben a Gazdasági Karon....ezt fogom bemutatni-innen 2-3 cikkre adott mai maygar válaszokat a kommentek tükrében-szerintem röhejorkán lesz---nem csodálom, hogy ők még ott maradtak---nem értik az alapokat sem----és fillérekért koldulnak----ez van---én már túlléptem rajtuk-tedd TE is ezt-nem érik meg a fáradtságot!a commentelést pláne nem-hiszen olvassák-de nem tudják értelmezni!”
  • 8. X_Y 2012. március 18. 14:53
    „5. igazságkereső

    Te keresd csak Magyarisztánban az igazságot - én meg itt a hanyatló nyugaton a pénzt.

    Nekem jó így :)”
  • 7. vveron 2012. március 18. 14:11
    „kumisz
    hát igen, valóban, hiszen ha időközben a munkabérek is olyan mértékben emelkedtek volna, mint a törlesztőrészletek, meg a rezsi, akkor most nem sírnánk...”
  • 6. kumisz 2012. március 18. 13:54
    „Egyetlen probléma van, a munkabérnek nevezett alamizsna összege!!!!!!!!!!!!”
  • 5. igazságkereső 2012. március 18. 13:33
    „#4. X_y 2012.03.18. 12:21 Úgy veszem észre,hogy a probléma lényegi megértése nem tud eljutni a nyakad fölött rögzült csomagba!”
  • 4. X_Y 2012. március 18. 12:21
    „3. lukrecia
    2. igazságkereső

    Tudjátok melyik banknak vol/van a legtöbb devizahitelese? OTP - a Vezíretek kis lieblingjének bankja...

    Kicsit "érdekes" itt multizni, amikor pont a kormányotok kedvenc bankja adta a legtöbb deizahitelt - jellemzően CHF-ben. Az ásik kérdés hogy az árfolyamok 2010 májusában szálltak el véglegesen...Miután Kósa meg Szargyártó megszólalt..”
  • 3. lukrecia 2012. március 18. 10:59
    „21 századi Magyarországi vadtörvények. Mindegy milyen szerződést , de valamit létre kell létrehozni a delikvenssel, majd egyoldalúan átverni amikor nem tud kihátrálni a szerződésből.
    Nevezhetjük hitelnek, multik által meghatározott közüzemi számlának. Mennél több embert felfűzni a rendszerre, és lerabolni.”
  • 2. igazságkereső 2012. március 18. 10:00
    „Ha minden "devizahiteles" megismerné a bankok által alkalmazott indexálási trükköt, és közösen lépne fel a bankkal közösen eredetileg aláírt havi törlesztőrészlet visszaállítása érdekében, talán nagyobb eredményt is lehetne elérni, mintha így külön-külön és ráadásul politikai színezetet adva fejti ki mindenki a véleményét! Dr.Róna Péter a Hír Tv korábbi adásában élőben mondta el a bankok indexálási trükkjeinek lényegét, tehát elmondta, hogy nincs mögötte deviza, az ok forinthitelek voltak! De egyébként is már könyvnyi irodalma van a banki trükközéseknek, melyekkel az ügyfeleket megvezették a bankok 2003-tó kezdve, tehát értelmetlen olyan színezetet adni, mintha ezt a lehetetlen állapotot a 2010 áprilisában győztes párt idézte volna elő! A városszétverő tüntetések, vagy annak elmaradása a tüntetők intelligenciájától függ, lehet nagy tömeggel csendben, higgadtan és tartósan nyomást gyakorolni egy jó cél érdekében, csak hát a CSŐCSELÉK KISZŰRÉSE, az eseményektől való távol tartása a fontos! Csak ennyi, néhány gondolat a lehetséges és más gondolatok megvalósításához! nem az erőszak vezet minden esetben egy cél eléréséhez! Nem biztos az, hogy a pirotechnikai eszközök használata célravezető egy munkaszüneti napon egy budapesti BankCenter-ben! Na ennek felismeréséhez sem ártott volna némi intelligencia a több száz ember részéről!”
  • 1. X_Y 2012. március 18. 08:27
    „Micsoda remek húzás: 60 hónapig alacsonyabb törlesztőt fizet, csak az árfolyam-különbözet közben szépen halmozódik 60 hónapig, ezzel remek kormányunk áttolja az egész problémát a következő kormányra... Ügyes. Még pár ilyen 4-5 évre időzített aknát elhelyeznek, aztán szépen elvesztik a 2014-es választást és ellenzékből majd megint lehet évente városszétverő tüntetéseket szervezni....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lottó: gazdag lehet ettől az öt számtól

71 milliót nyert a Joker egyetlen nyertese. Lehet, hogy Ön az? Tovább olvasom