Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Az Audi ismét Győrrel tervezi a jövőt

Gyurcsány Ferenc és az Audi AG igazgatótanácsának elnöke pontot tettek az adóvita végére.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök péntek reggel parlamenti dolgozószobájában fogadta dr. Martin Winterkornt, az Audi AG igazgatótanácsának elnökét. Negyvenperces megbeszélésükön szóban megállapodtak és pontot tettek az adóvita végére.

– Kóka Kános miniszter úr és Garamhegyi Ábel államtitkár úr nagyon jól előkészítették a tárgyalásokat, így gyorsan meg tudtunk állapodni Gyurcsány úrral, hogy a jövőben is a bizalom lesz az alapja együttműködésünknek – nyilatkozta a Kisalföldnek dr. Martin Winterkorn. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tárgyalás után nem nyilatkozott.

Az Audi vezérkara – Winterkornnal, Jochem Haizmann igazgatótanácsi taggal és Thomas Faustmann ügyvezető igazgatóval – sajtótájékoztatót tartott Budapesten, ahol rekordnak számító sajtóérdeklődés mellett egyértelművé tették: az Audi folytatja győri fejlesztéseit, a város újabb beruházásokra számíthat.

Az Audi és a magyar kormány között tegnap létrejött szóbeli megegyezést hamarosan írásban is rögzítik a felek. Ebben nemcsak az kap majd helyet, hogy az Audi más magyar cégekhez hasonlóan a kutatás-fejlesztésre költött összeget leírhatja a szolidaritási adóalapjából, hanem az is, hogy a magyar kormány támogatást nyújt különböző állami forrásokból az Audi beruházásaihoz. A két fél információink szerint még az idén aláírja a megállapodást, amelynek részleteit a Gazdasági Minisztérium dolgozza ki.

A megállapodás tartalmazza azt is, hogy az Audi folytatja magyarországi fejlesztéseit, mint azt korábban közölték, öt év alatt, 2010-ig Magyarországon 1 milliárd euró összegű beruházást hajt végre. Éves átlagban ez 250 millió eurót jelent. Ezzel az összeggel kalkulálhat a következő évre is a győri Audi Hungaria Motor Kft.
Mind Martin Winterkorn, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke, mind pedig dr. Jochem

Audi Hungaria Intézet a műegyetemen

Az Audi AG elnöke és Kövesi János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektorhelyettese tegnap megállapodást írt alá, hogy Audi Hungaria Intézetet hoznak létre a műegyetemen. Az együttműködés alapot teremt a jövő nemzedékének minőségi oktatásához és Magyarország nemzetközi versenyképességének megőrzéséhez. Az Audi eddig is adott megbízásokat az egyetemnek kutatás-fejlesztésre. A műegyetem 2003-ban adományozott tiszteletbeli professzori címet dr. Martin Winterkornnak.
Heizmann, a győri Audi felügyelőbizottságának elnöke ugyanazt mondta, csak másképpen fogalmazott. Winterkorn azt érzékeltette, hogy 2015-re az Audi másfél millió autót szeretne évente értékesíteni, s az autókhoz motorok kellenek, Győrben pedig fejlett a motorgyártás. Heizmann azt fejtegette, hogy ha az eddigi magyarországi összberuházásait nem is duplázza meg az Audi, a növekedési pálya biztosított Győr számára.
Több kérdés is érintette azt, hogy az Audi lobbierejéről vagy éppen nyomásgyakorlásáról beszélhetünk-e.

Heizmann elmondta, úgy érzi, mindkét fél számára kölcsönösen előnyös megállapodás született. Azzal ugyanis, hogy a kormány elfogadta kompromisszumos javaslatukat, s a kutatás-fejlesztésre fordított összegek leírhatók a szolidaritási adó alapjából, a cégeket fejlesztésre ösztönzik, ami jó az országnak.

A sajtótájékoztató iránt megnyilvánuló hatalmas érdeklődés nemcsak annak szólt, hogy az adóvita országos ügy lett, hanem személyesen dr. Martin Winterkornnak is. Az 59 éves menedzser utoljára járt Magyarországon mint Audi-vezér. Winterkornt november 17-én választják meg a Volkswagen igazgatótanácsának élére, s székhelyét Ingolstadtból Wolfsburgba teszi át.

„ Tartsa a fél szemét Magyarországon"

– Amikor találkozott Gyurcsány Ferenccel, bizonyára gratulált önnek. Mire biztatta, újabb beruházásokra immár Volkswagen-színekben? – kérdezte a Kisalföld dr. Martin Winterkornt.

– Sok sikert és szerencsét kívánt, az újabb beruházások azonban nem kerültek szóba. Azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy a fél szememet tartsam Magyarországon.

– Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Győr és Magyarország barátja kerül Európa legnagyobb autógyárának élére, ami öröm, ugyanakkor az ön neve garancia volt Győrben az újabb fejlesztésekre.

– Nem leszek nagyon távol Győrtől, továbbra is a konszernnél maradok.

– A Volkswagennek van egy kis cége Győrben, futóműveket gyártanak. Elképzelhető, hogy ez a kis cég megnő és nagy lesz évek múlva?

– A megértésüket kérem, a Volkswagen vezetését az új évtől veszem át, s nem szeretnék előreszaladni, olyan kérdésekről beszélni, amelyek még nem hozzám tartoznak.

– Egy szárnyaló Auditól a nehézségekkel küzdő Volkswagenhez megy. Mi vonzza, a feladat?

– Erről beszéljünk majd legközelebb, jövök én még Magyarországra.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Márton-nap

Márton-napi mulatságot rendeznek – az újbor jegyében – ma este a Hotel Sopronban, a… Tovább olvasom