Délmagyar logó

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -1°C | 7°C Még több cikk.

Az egyik édesanyát agyonverték, a másikat hagyták éhenhalni

Jogerősen nyolc, illetve három év fegyházbüntetést kapott a Fővárosi Ítélőtáblán egy középkorú budapesti pár, amiért agyonverték a nő, majd hagyták éhen halni a férfi édesanyját.
Az élettársi kapcsolatban élő, most 52 éves férfi és a 43 éves nő együttélése sem volt harmonikusnak nevezhető. A férfi 2003 szeptemberében egy késsel hasba szúrta az asszonyt, aki életveszélyesen megsérült akkor. Ezért a férfi 2 év 6 hónap szabadságvesztést kapott, de 2005 nyarán feltételesen szabadlábra került.

A férfi szabadulása után a pár ismét együtt élt és többször bántalmazták az asszony édesanyját, akit 2006 január 22-én addig ütötték, rúgták, hogy az másnap belehalt sérüléseibe. A férfi önmagát ellátni képtelen édesanyját pedig nem gondozták, így az alultáplált, kiszáradt idős asszony hiába került kórházba, ott hamarosan meghalt.

A férfit halált okozó testi sértésért és a gondozási kötelezettség elmulasztásáért 8 év szabadságvesztésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyektől korábban a Fővárosi Bíróság, az asszonyt pedig a halált okozó testi sértésért 3 évet kapott első fokon. Ezt az ítéletet hagyta helyben a Fővárosi Ítélőtábla szerdán.

Olvasóink írták

  • 5. Arc 2008. november 13. 08:16
    „A törvényhozó Atyák igencsak értik a dolgukat! A feleségét hasbaszúró férfit beviszik pár évre, majd hogy bevégezze, amit elkezdett, újból kiengedik. Immár 2 ember életét is fenyegeti, és ezúttal sikerrel is jár, mindketten meghalnak. Kap ugyan 8 évet, de 6 év múlva csak kiengedik közénk, hátha sikerül még pár embert legyilkolnia. Biztosan sikerülni fog neki. Ezt tudom, tudjátok, tudjuk, és tudják azok is, akik az ítéletet meghozzák.”
  • 4. KolompárRómeó 2008. november 13. 06:48
    „3. hozzászólás dodó 2008.11.12. 21:02:

    Hat ez nagyon kemeny, tuti sok embert visszatart hasonlo cselekedektol. Bar szerintem ezek az - egy noveny IQ-javal rendelkezo - amobak nem gondolkoznak azon, hogy vajon mit is kaphatnak.

    Az uj bejelentkezesi rendszer szerintem jo, mert nem kell mindenhol beirni minden adatodat.
    Elvegre olyan emilcimet adsz meg, amit akarsz, amit csak erre a celra hoztal letre.

    Hirtelen most jut eszembe, linket nem lehet beszurni. Hol fogom most a tahoszegedieket reklamozni? :)”
  • 3. dodó 2008. november 12. 21:02
    „1. hozzászólás KolompárRómeó 2008.11.12. 19:42

    Rómeó! Nincs igazad! A büntetés nagyon is súlyos! Gondolj bele: 10 évig nem választhat és nem is választható, legföljebb csak vajda lehet!

    Egyébként mit szóltok az új bejelentkezési rendszerhez? Jó mi? Éljen a szabad véleménynyílvánítás!!!”
  • 2. paranoid 2008. november 12. 20:49
    „Jó, hogy nem kaptak dícséretet a Nyugdíjfolyósító Intézettől. Én is kiéheztetném ezeket”
  • 1. KolompárRómeó 2008. november 12. 19:42
    „Nem hiszem el! Vagyis elhiszem. Gyilkossági kísérlet után kap 2.5 évet! Majd kijön és 2 embert újra megöl. Ezek után 8 évet kap. Hát milyen törvények próbálják védeni a potenciális áldozatokat???

    Ezek után nem kell csodálkozni, ha árammal védik a szerencsétlenek a tulajdonukat. Elképesztő!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Radikális állami fogyókúrát, mielőbbi eurót sürget az SZDSZ

A felesleges közfeladatok alapos megrostálásával teremtené meg egy akár 200 milliárdos adócsökkentés… Tovább olvasom