Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Az ellenzéki összefogás a kormány lemondását eredményezné

Gyurcsány Ferenc kizártnak tartja, hogy az ellenzéki pártok közösen a kormány ellenében fogadjanak el adómódosításokat, azt ugyanakkor elismerte, hogy ebben az esetben a kormánynak le kellene mondania. A miniszterelnök erről szerdán beszélt külfölfi újságírók előtt kérdésre válaszolva.
Gyurcsány Ferenc egy újságirói kérdésre válaszolva jelezte, teljesen kizártnak tartja, hogy az Országgyűlésben az ellenzéki pártok közösen, a kormány ellenében fogadják el például az egykulcsos adó bevezetését. Azt ugyanis nem támogatja a Fidesz, vagy ha taktikai okok miatt mégis megszavazna egy ilyen kezdeményezést, akkor az olyan következményekkel járna, hogy azonnal elveszítené a népszerűségét, amit a populista politizálással szerzett. Ilyen feltételezett esetben persze a kormánynak le kellene mondania, mert a költségvetés és az adótörvények olyan ügyek, amelyeknél, ha a kormány nem tudja elfogadtatni a javaslatát a parlamentben, akkor távozni kényszerül. A helyzet azonban szerinte kizárható ma Magyarországon.

Szijjártó Péter a Fidesz szóvivője erre úgy reagált: Gyurcsány Ferencnek fel kellene ajánlania lemondását, vagy bizalmi szavazást kellen kérnie maga ellen, de ez nem a költségvetéstől, vagy az adótörvényektől függ, hanem attól, hogy a kabinet elvesztette társadalmi támogatottságát és parlameti többségét is.

Olvasóink írták

  • 2. matriné 2008. május 08. 14:03
    „Gyurcsánynak attól nem kell tartania, hogy a parlamenti pártok összefognának azért, hogy a népnek is jó legyen! Hisz eddig sem tették! A Parlament szinte egyfajta " Állami Cirkusz"! Kevés az a képviselő, aki azért ment a parlamentbe,hogy a választók érdekeit képviselje! Sütögetiki a pecsenyéjüket és, ha a munkájuk elégtelen ,akkor még milliós végkielégítéseket is megszavaznak maguknak a közpénzekből! Megérettek a feloszlásra már régen ,csak ahhoz is gyávák hogy ismét metgmérettessék magukat! Szerintzem nagyon jól tudják,hogy fele sem lenne ismét megválasztva egyénileg!”
  • 1. galiba 2008. május 07. 18:43
    „A cél szentesíti az eszközt...
    Szíjjártó nagyon tudja,de a tükrükbe nem néz !Pedig az visszaköszön nekik.Biztos sürgős az adósság, a 2 milliárd visszafizetése.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz szerint 100 millióba kerül a kormányátalakítás

A kisebbségi kormány megalakulása összesen körülbelül 100 millió forintos plusz terhet ró az… Tovább olvasom