Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Az elmúlt év legromantikusabb történetei

„ Az élet olyan, mint egy doboz bonbon, sosem tudhatod, mit húzol ki belőle” – szól a filmes mondás, s ezen az alapon még fontosabbnak tűnik, hogy az ember csalódások után se adja fel a boldogság, a hozzá illő pár keresését. A lapunkban a tavaly megjelent, frissen házasodottak megismerkedéséről, esküvőjéről szóló történetek is ehhez adnak biztatást. Love story sorozatunk legromanti- kusabb mozzanatait idézzük fel.

Mint a borsó meg a héja

Az ellentétek vonzzák egymást, legalábbis a szerelemelmélet köznyelvi változata alapján. Azt is hozzátehetjük, hogy a kivétel erősíti a szabályt, ám nem a bölcsességek magyarázata miatt érdemes megismerni a Feldmann–Flohe történetet, hanem azért, mert kivételesen szépen ültet a szívekbe tavaszias érzéseket. Feldmann Genovéva és Flohe Róbert több hasonlóságukat jelző dolgot is fel tudna sorolni. Úgy összeillenek, mint a borsó meg a héja, külsőre-belsőre rímelnek egymásra. Erre jött rá először közös ismerősük, s mindkettejüket meghívta szülinapi partijára. Ott az udvarlásban katonásan elszánt őrvezető, amikor kedvese kezeit fázósan összedörgölte, elkapta azokat, hogy megmelegítse és aztán el sem eresztette. Az elejétől kezdve komolyan gondolt közös jövőjükre, így tavaly Auth Csilla és Szolnoky Péter Féltelek című slágerére egybekeltek.

Két igen két tanúval

Rövid ismeretség után kötötték össze életüket, de sok példa akad arra, hogy így is tartós lehet egy házasság. Vadászék viszont hosszabb kapcsolat után szerveztek romantikus esküvőt. Négy év ismeretség után négyesben – a két tanú jelenlétében – mondták ki az igent. Henriette és Attila megismerkedését is jó barát segítette, de az is fontos volt, hogy több rossz tapasztalat után készen álltak arra, hogy újra rátaláljanak a boldogságra, egy harmonikus párkapcsolatra. Attila még jól emlékszik arra az átdolgozott napra, amelynek vége felé munkatársa megadta Heni számát. A cetli, amire felírta, ott van az íróasztalánál a falra tűzve. A kezdetektől úgy érezték, mintha már évek óta ismernék egymást. Manapság pedig már egyre kevesebb szó elég ahhoz, hogy értsék egymást, mégis meggyőződésük: sokat kell beszélgetni, ez tesz bensőségessé egy párkapcsolatot.

Katonaromantika

Boldizs Péter és Boldizsné Hrotkó Krisztina pedig a kitartásra ad példát kapcsolatával. Ugyanis mindketten a Magyar Honvédség 12. Légvédelmi Rakétadandárjának katonái és a férfi már többször teljesített külszolgálatot, járt Bosz- niában, Irakban, Koszovóban. Mindig visszatért kedveséhez, aki hűségesen várt rá. Első randijukról a mozijegyet azóta is őrzik, ahogy többi közös élményük többi tanúbizonyságát is. A színházjegyeket, az állatkerti belépőket is eltették. Beszélgetéseik során Péternek megtetszett Krisztina gondolkodásmódja, az, hogy természetes, hogy komolyan vette kapcsolatukat. Krisztina hasonló indokok helyett inkább azt hangoztatja: ha az ember már mindent fel tud sorolni, amit a másikban szeret, akkor már nem is szereti igazán. Igaza van, tényleg nehéz megfogalmazni az erős vonzalom okait, azok inkább érzéseken, mint észérveken alapulnak.

Duplán kérte meg kedvesét

Ugyan sokan ódzkodnak a vakrandiktól – mikor egy közös barát szervez találkozót a szerinte összeillő fiataloknak –, mégis még egy olyan esetet ismertetünk, amelyben így kezdődött az életre szóló történet. Csöndes István már az első randi másnapján feltette a kérdést kedvesének SMS-ben: „Hozzám jössz feleségül?” De ezt a telefonos üzenetet csak április elsejei tréfának szánta és később igazi meglepetést okozva kérte meg igazából felesége, Molnár Judit kezét.
– Egy szürke, esős csütörtöki este volt, épp hazaértem fáradtan és az ajtón, az előszoba több részén kiragasztott kis cetliket találtam, olyan feliratokkal, mint a „Neked annyi!”, „Te akartad!”, „Imádlak!”, „Szeress örökre!” – idézte fel a lánykérés körülményeit Judit. Szoktak ilyen módon üzenni egymásnak, de ezúttal mégsem tudta mire vélni a dolgot. Mikor meglátta a frissen borotválkozott Istvánt, már mindketten nevettek és hamar előkerült a gyűrűt rejtő kis dobozka is...

Két kutató egy családban

Lőrinczéknek azonban nem kellett az ismerkedéshez közvetítő, az övék szerelem volt első látásra. Megismerkedésük másnapján már összeköltöztek, első találkozásuk után napra pontosan hét évvel összeházasodtak. Dr. Lőrincz Attila és Lőrincz Zsuzsanna is agrármérnök. Mindketten a mosonmagyar- óvári egyetemre jártak, akkor találkoztak egy Duna-parti szalonnasütésen. Egy pokrócon ülve beszélgettek, míg rájuk nem virradt. Azóta az utazások, a vízi túrák és főként a biciklizések összekovácsolták őket, hiszen több száz kilométeres távokat is megtettek együtt. Mindig törekedtek arra, hogy legyen közös céljuk, tervük, aminek megvalósításáért együtt küzdhetnek, s közben megoszthatják gondolataikat. Lakodalmukban pedig francia példa szerint léggömbökre kötött kívánságaikat a felhők közé eresztették.

Férjhez ment a királynő

„ Leendő párom legyen rendes, eszes és ne olyan ronda, mint a világháború” – ez is egy kívánság, ezt nyilatkozta 19 évesen Lángi Anita. Nos, ma már elmondható, hogy az egyetemistaként számos szépségversenyen sikeresen szerepelt hölgy kívánságát túlszárnyalta a valóság: feleségül ment párjához, Juhász Lászlóhoz. A közgazdászként végzett és három idegen nyelvet beszélő lány már a másoddiploma megszerzésén fáradozott és közben dolgozott is egy megújuló energiaforrásokkal foglalkozó cégnél, mikor ismerőse bemutatta Lacinak, aki az udvarlás idején különleges ötletekkel lepte meg. Például a visegrádi várba vitte vacsorázni és születésnapján hajnaltól a háza előtt várakozott, hogy mikor munkába indulva kilépett az utcára, egy vörösrózsa-csokorral köszönthesse. Így a lánykérés Milánóban és a nászút a Maldív-szigeteken már nem is meglepő.

Falura szóló lakodalom

Kiss Nikolett és Képes László viszont a magyar hagyományokat elevenítette fel lakodalmán. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, de csak egy bőnyi búcsúi bálban néztek először úgy egymásra, mint ahogy a szerelmesek szoktak. Mivel Nikolett hároméves kora óta néptáncol, természetesnek tűnt, hogy lakodalmukba az összes csoporttársát meghívja. A táncosok pedig hűen hobbijukhoz viseletbe öltözve kísérték végig a falu utcáin az egybekelőket és több helyen táncra perdítették őket a helybeliek örömére, akik kiálltak házaik elé. Közben a zenekar lovas kocsin követte a menetet.

Fürdőnadrág helyett feleség

Bajnokék egy testvérpár révén találkoztak először, mégpedig azért, mert a lánnyal Zsolt, a fiúval Kinga járt együtt. Csak jóval később találtak igazán egymásra. Egy nyáron Zsolt épp a Balatonra készült a haverjaival, ezért új fürdőnadrágot akart vásárolni, és abba az üzletbe ment be, ahol Kinga dolgozott. Még aznap este egy szórakozóhelyen is összefutottak. A sors keze ugyanoda irányította őket és az akkor tízpercesnek indult beszélgetésből házasság lett. A férfi nem akarta, hogy a párja előre megsejtse, mikor akarja megkérni a kezét, ezért ugyan vacsorára hívta, de csak mikor mentek haza, a parkolóban, a kocsiban kerített sort a romantikus gesztusra, miközben egy olyan CD szólt a lejátszóban, ami illett az alkalomhoz.

Elvesztett fogadás haszna

Hoffmann-né Drobina Márta és Hoffmann Sándor szerelmének kezdetét egy nyolc éve őrzött húszforintos jelzi. Márta még csak 16, későbbi férje 19 éves volt, amikor egymás mellé sodorta őket az élet. Megismerkedésükről és tavaly tartott esküvőjükről maguk írtak a Kisalföldnek. „1998. április 25-én egy győri diszkóban találkoztunk, nem is akármilyen körülmények között. A barátnőm és a párom fogadtak egy húszforintosban – ami a mai napig megvan –, hogy Sanyi össze fog ismerkedni aznap este egy lánnyal. A sors úgy hozta, hogy Sanyi elveszítette a fogadást, mert kézen fogva kísért haza engem” – idézte fel a kezdeteket a boldog fiatalasszony.

Háborúban, szerelemben

Remélhetőleg még sokáig együtt maradnak, úgy, ahogy Ozogányék, akik tavaly már a gyémántlakodalmukat tartották. Ozogány Zoltánnak és nejének, Páros Irénnek a története nem sokkal a második világháború után kezdődött. „1946. április 10-én jöttem haza a fogságból. Szüleink egy utcában laktak, közel egymáshoz. Templomba menet láttam meg őt, Irént, és egyre többet kísértem én a misére” – írta a ma már dédnagypapának számító férfi. A második világháború mindenüket elvitte, így nem sokkal utána tartott esküvőjük nem volt fényűző, még a ruhákat is kölcsönbe kapták. Pedig a vőlegény később mint szabómester sok szépet varrt és házasságukat is mintha szorosan öltötte volna össze: a feleségével kialakított kötelék hatvan éve kitart.

Győrtől Brüsszelig

Legalább ilyen meseszerű Horváth Adrienn és Geoffroy Morré házassága. Először egy Geoffroy brüsszeli lakásán megrendezett bulin találkozott a belga fiú a győri Horváth Adriennel, aki Belgiumban dolgozik tervezési menedzserként. Megismerkedésük után nem sokkal egy kisebb túrán templom mellett vezetett az út, amikor

Geoffroy így szólt a barátaihoz: „Az egyik álmom mindig az volt, hogy külföldön nősüljek meg.” Adrienn szíve titkon megdobbant és közös vágyuk megvalósult. Mikor a győri bencés templomból ifjú párként kiléptek, rózsasziromeső vagy rizsszórás helyett szappanbuborékok közt ünnepelték boldogságukat. Esküvőjük a legmeghittebb magyar és belga szokásokat ötvözte és a napraforgót választották hozzá jelképnek.

Bevásárlásból házasság

Mindenképp meg kell említenünk Szabó Krisztina és Székely Balázs megismerkedését is, hiszen épp a Kisalföldnek köszönhetik boldogságukat. Krisztina egy hipermarket forgatagában vett észre évekkel ezelőtt egy szimpatikusnak tűnő fiút. Később úgy kereste, hogy üzenetet küldött neki a Kisalföld ÜzenP rovatában (most Djuice-SMS – a szerk.). Mintegy húsz legény jelentkezett rá, Balázs is úgy gondolta, akár ő is lehetne a keresett személy. Felhívta az üzenet íróját és ők ketten egymásra találtak. Azóta már össze is házasodtak. Ennyi az újság szerepe a szerelemben, de reméljük, a megjelent romantikus történetekkel másoknak is ötletet adtunk ahhoz, hogyan szépítsék életüket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2006: évforduló utcai harcosokkal

Ki hitte volna most búcsúzó évünk kezdetén, hogy a rendszerváltás tizenhatodik, uniós tagságunk… Tovább olvasom