Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Az élő próbababák

Pisszenés nélkül tűrik, ha hajukat húzzák. Órákat ülnek mozdulatlanul. Mégis mosolyognak, hiszen a siker ötven százalékban rajtuk múlik. Gombos Anita hajmodell és Kálmán Kata sminkmodell mesél élményeiről.
– A versenyek előtt a hét minden napján gyakorolunk, egyébként csak két-három alkalommal. Előfordult, hogy munka után, hat óra körül elkezdtük és éjfélkor vagy egy órakor végeztünk – mondja Gombos Anita, aki öt éve hajmodellkedik. – A nővérem is modellkedett, innen jött az ötlet, hogy én is kipróbáljam. Nem terveztem, hogy ilyen hosszú ideig kitartok, de beleszerettem. Imádom a versenyek hangulatát, és persze az sem elhanyagolható, hogy világot is látok – teszi hozzá Anita, aki a hajmodellkedésnek köszönhetően járt már Moszkvában, Párizsban, Frankfurtban, Stuttgartban és Újvidéken.

A sok szép élmény mellett, Anita elmondása szerint eltörpül a többórás kényelmetlenség. – A versenyeken hosszú órákat kell egy helyben ülnünk. Amíg készül a frizura, mozoghatunk. Segítünk a fodrásznak, adogatjuk a hajlakkot, a csatokat, a hajszárítót, figyeljük az órát. Amikor letelik a frizura elkészítésére megadott idő, pózba kell vágni magunkat. Rendellenesen egyenes háttal, kitekert tartásban kell mozdulatlanul ülnünk, amíg a zsűri pontoz. Ilyenkor olyanok vagyunk, mint egy élő próbababa, hiszen csak pisloghatunk. Teli mosollyal, arcunkkal gesztikulálva kell eladnunk a frizurát – magyarázza Anita, és elárulja: a sikerhez elengedhetetlen, hogy fodrász és modellje egyenlő partner legyen.

Kiből lehet hajmodell?

– Nem mindegy, milyen az illető haja. A kiválasztás előtt megnézzük, hogy vékony vagy vastag szálú, a mennyisége sok vagy kevés. A legjobb, ha a kettő közötti, és ha minél kevesebb forgója van – mondja Csányi György fodrász és hozzáteszi: – az összhatás miatt fontos, hogy arcra, alakra is csinos legyen. Elengedhetetlen tulajdonság a kitartás, hiszen előfordul, hogy a modelleknek egyfolytában másfél-két órát kell végigülniük kihúzott háttal egy-egy versenyen.  
Ezzel a megállapítással Kálmán Kata is egyetért. A csinos lány volt már smink-, haj-, sőt testfestésmodell is. – Nagyon sok múlik rajtunk, hiszen fancsali arccal elég nehéz meggyőzni a zsűrit. Mosolyognunk kell, még akkor is, ha több órát kell egy helyben álldogálnunk. Párizsban, a testfestő-világbajnokságon – ahol Görög Gabriella kozmetikus modellje voltam – nyolc órát kellett kibírnom: festés, zsűrizés, bemutató, fotózás.

Sminkmodellnek lenni ehhez képest felüdülés, hiszen akkor majdnem végig ülhetünk – mondja Kata, és elárulja: a fodrász vagy a kozmetikus mindig előre megegyezik a modellel a honoráriumban. Van, aki pénzt ad, és olyan is, aki kozmetikai termékekkel hálálja meg a fáradozást. A hangsúly azonban nem a fizetségen van, hanem azon, hogy a versenyeken életre szóló élményekkel gazdagodhatunk.

Olvasóink írták

  • 1. Barta Éva 2007. október 31. 20:23
    „Sziasztok!
    Én Hódmezővásárhelyi csajszi vagyok és szívesen lennék haj vagy smink modell. Lapockámig érő melírozott hajam van. Várom válaszotokat. Éva”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A történelem írásbelikkel folytatódik szerdán az érettségi

A történelem írásbeli vizsgákkal folytatódik szerdán az érettségi. A diákok emelt és középszinten… Tovább olvasom