Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Az első hely a tét

A női bajnokság két élcsapata, a Pécs–Sopron csap össze vasárnap 18 órakor Pécsett. A tét az alapszakasz első helye, s az ezzel együtt járó pályaelőny a rájátszásban.

kosárlabda

Natalia Hejková, az MKB-

Euroleasing Sopron edzője számára a hét első fele a gálákról szólt. Előbb saját csapatát vezette az amerikai válogatott ellen, majd az Euroliga All Star-gálán az

Európán kívüliek együttesét az európai válogatott ellen. „Úgy érzem, egyértelműen a soproni gála volt a jobb, s ami még nagyon fontos, hasznosabb számunkra. Az amerikaiak teljes erőbedobással, igen lendületesen, gyorsan kosárlabdáztak, kőkeményen, hihetetlen agresszivitással védekeztek, és biztos vagyok benne: vasárnap is ugyanerre számíthatunk Pécsett” – kezdte a soproni szakvezető.
A MiZo-Pécs csapata két legutóbbi tétmeccsét elveszítette. Előbb a Vilniusszal szemben bukta el a mindent eldöntő harmadik Euroliga-negyeddöntőt, majd Miskolcon is alulmaradt a Diósgyőrrel szemben. A soproniak vezetőedzője szerint ennek nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani: „Mi csak a magunk játékára figyelünk, nem foglalkoztat túlzottan, hogy mi a helyzet a pécsiekkel. Azt gondolom, volt idejük rendezni a soraikat, s valószínű, hogy egy ilyen meccsre mindenki harcra kész lesz.” Ez utóbbi mondatával vélhetően Iványi Dalma könyöksérülésére utalt Hejková...
Gond persze a soproni együttesnél is volt hét közben. Nikki Teasley például betegség miatt hagyta ki a pécsi Euroliga All Star-gálát. „Nikki már valamivel jobban van, de csak pénteken kezdett el edzeni. Még néhány játékosnál vannak kisebb gondok, de nagyon bízom benne, hogy ránk is áll az, amit az előbb mondtam, hogy egy ilyen nagy csatában mindenkire lehet majd számítani. Mindkét csapat számára óriási a tét, hiszen ez a mérkőzés dönt az alapszakasz első helyéről. Az utóbbi hetekben védekezésben nagyon sokat léptünk előre, remélem, ezt vasárnap be is tudjuk mutatni, de a mérkőzés végeredményét igazából a napi forma döntheti el.”
Károlyi Andrea éveken át sikert sikerre halmozott Pécsett: „Biztos, hogy óriási lesz a hangulat, és szerintem most a Pécsnek jóval több a veszítenivalója... Nyerjen a jobb!”
A pécsi nevelésű Kocsis Boglárka az utóbbi hetekben egyre inkább bizonyította: lehet rá számítani: „Óriási meccs lesz, fantasztikus hangulattal. Az biztos, hogy nem feltartott kézzel megyünk Pécsre.”

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

estére marad a száz százalék?

A Győri ETO FC és az FC Sopron is hiba nélkül teljesített eddig tavasszal. A hétvége kérdése:… Tovább olvasom