Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

az első pofon a legnagyobb

A helsinki rövidpályás úszó EB-n Cseh László második lett 400 vegyesen, Verrasztó Dávid ugyanitt negyedik; Szepesi Nikolett pedig nyolcadik 100 háton. A nyári budapesti Európa-bajnokságon feltűnt francia Manoudu megnyerte a nyolcszáz női gyorsot, fél órával később pedig a 100 hátat is.

Úszás

Férfi 400 vegyes: első Luca Marin (olasz) 4.01,71, második Cseh László 4.03,39, harmadik Ionnisz Drimonakosz (görög) 4.05,94, negyedik Verrasztó Dávid 4.09,48. Ez az a mondat, amit nehezen tudtunk elképzelni, de mindent elmond a tegnapi vegyesdöntőről. Cseh László hosszú évek után kikapott a legerősebbnek tartott számában, méghozzá attól a Luca Marintól, aki sokadik veresége után egyszer nem szégyellte kimondani, Cseh Európa legjobb vegyes úszója. Már a mellnél látszott, Cseh Laci valóban formán kívül van, ezúttal meg tudja fogni az olasz. A verseny után Cseh sem tagadta, nem érezte jól magát a medencében, de igazság szerint azon kívül sem. Fél órával később már azt mondta, a felkészülése során több hibát is elkövetett, a többi mellett azt, hogy nem szívvel-lélekkel edzett. Ezzel együtt ki kell mondani, nincs itt a világvége, annyi történt, hogy Cseh ezüstérmet szerzett egy világversenyen.
Olyan, hogy izgalmas 800 méter női gyors, jó, ha tízévente egyszer akad. Harminckét hosszt végigtempózni az úszóknak sem öröm, ráadásul rendre szétszakad a mezőny. Ez most is így volt, ami miatt mégis a helsinki uszoda végigtombolta a számot, az a francia Manoudunak volt köszönhető. A mára világklasszissá érett úszó szinte végig a világcsúcson belül úszott (volt, hogy négy másodperccel), a végén mégis „csak” simán nyert, egy Európa-bajnoki csúccsal. Fél órával később aztán 100 háton is nyerni tudott (Szepesi Nikolett itt nyolcadik lett). S hogy sejtsük, milyen ünneplés várt tegnap este rá, még annyit: a barátját úgy hívják, Luca Marin (400 vegyes...)
A további győztesek: 100 férfi mell – Lisogor (ukrán), 100 női gyors Veldhuis (holland), 100 férfi pillangó: Cavic (szerb), 50 női pillangó: Alshammar (holland), 50 férfi hát: Meeuw (német), 4-szer 50 női gyorsváltó: svédek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az illatgyertya veszélyei

Az ünnepi időszakban nálunk is mind több társaságban gyújtanak meghitt hangulatot keltő illatos… Tovább olvasom