Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Az ember tragédiája és a félreértett fenyegetés

Mégsem kérték a rendőri biztosítást, ezért történhetett meg szeptember 28-án a Király utcai Sirály kávézónál történt támadás, mikor fekáliával öntötték le az alaposan átdolgozott Az ember tragédiája előadáson résztvevőket.
A rendőrség szerint a fenyegetések miatt korábban kértek ugyan biztosítást az előadás napjaira, de mikor a rendőrök odamentek, a szervezők közölték, hogy félreértették a fenyegetés időpontját, és elküldték a rendőröket.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, szeptember 28-án, magukat radikális állatvédőknek nevező, csuklyás és álarcos fiatalok vasárnap este állati ürülékkel és vajsavval megtámadták a fővárosi Sirály kávézó előtt várakozókat. Az épületben mutatták be Madách Imre: Az ember tragédiájának egy átdolgozását "Gecy" címmel. A darabot Toepler Zoltán jegyzi, akinek egy korábbi filmjében vízbe fojtanak egy kismacskát.

A vajsavas módszert korábban a Tomcat néven elhíresült radikális blogger alkalmazta állítólag a nyári melegfelvonuláson. A színházi támadás után elő is állították, de állítólag a támadástól függetlenül: azzal gyanúsítják, hogy februárban az interneten közzétett egy rendőrségi kihallgatásról szóló hangfelvételt, amelyen többször hülyének nevezte a rendőrt. A II. kerületi rendőrkapitányság többször beidézte kihallgatásra, ám ő nem jelent meg, elővezetni sem tudták, végül elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint a szeptember 28-i támadás előtt az előadás szervezői rendőri védelmet kértek, mert fenyegetéseket kaptak. Aznap azonban lemondták a rendőri biztosítást, mondván, hogy félreértették a fenyegetésben szereplő napot, mert az október 4-e. A rendőrök ettől függetlenül visszatérően ellenőrizték az épületet. A támadás azelőtt történt, hogy visszatértek volna a színházhoz. Éjjel 23 óra 24 perckor kapták a bejelentést, hogy verekedés van a színháznál.

A hivatalos álláspont szerint az eddigi adatok alapján az előadás után 6-7 fekete csuklyát és maszkot viselő férfi jelent meg az épület előtt. Közülük hárman bementek a kávézóba, ahol a náluk lévő vízipisztolyból ismeretlen anyagot lőttek a vendégekre. Ezt követően a vendégek egyike egy üveget dobott a három maszkot viselő támadó felé. Ekkor dulakodás, lökdösődés alakult ki a vendégek és a támadók között. Mindezek után a támadók kihátráltak a szórakozóhelyről, de az egyik vendég utánuk ment, hogy az utcán lévőket és a három csuklyás férfit lecsitítsa, ekkor őt többször megütötték, és őt, valamint a többi kint lévő vendéget egy vödör fekáliával leöntötték, majd a helyszínről futva elmenekültek. A megtámadottak elmondták azt is, hogy a társasághoz tartozott egy férfi, aki kamerával rögzítette az eseményeket.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. TELSTAR 2008. október 12. 17:47
    „Azt dolgoznak át, amit akarnak?? Leginkább a művész urak arcát kéne...”
  • 21. flexsnake 2008. október 10. 15:17
    „Köszöni jól.És a tied kint dolgozik még a soron?
    Ne személyeskedj mert aztán véletlen megbasznak egy éjszaka a cigányok.Oda menjél szart dobálni, azok megérdemlik.Nekem meg nemtetszik a fábriso mégsem megyek szartdobálni.Mert ember vagyok nem olyan szar mint ezek akik csak mindig lázonganak a semmiért.Otthon nem áll föl nekik, ezért mindenféle szarsággal foglalkoznak.
    Az ilyenek a rejtett pedofilok, az erőszakoskodók.Ezeket ki kell írtani a társadalomból.”
  • 20. szkíta 2008. október 09. 21:02
    „tökömsnake anyád hogy van?”
  • 19. flexsnake 2008. október 09. 19:59
    „Szabad országban szabad ember azt csinál amit szabad!Azt dolgoznak át amit akarnak akinek ez nemtetszik az költözzön vissza a cigányputrijába romániába....
    Nem kötelező itt élni, el lehet inen menni, tessék, lehet indulni! Büdös náci szardobálok!A rákbeteg kurvaanyjuk szájába szarjanak bele.”
  • 18. DBLaci 2008. október 09. 17:06
    „szép akció volt a szaröntés, így tovább. Sajnos nincs jogállam, marad az önbíráskodás. (persze én ettől elhatárolódom...)”
  • 17. sajtó 2008. október 09. 15:47
    „Toeplernek a diliházban lenne a helye! Még szabadlábon van?”
  • 16. a képen a szakállas bácsi fejére muzulmán sapit tett a kellékes a kipa helyett. 2008. október 09. 15:17
    „A hiba kijavításáig szíves elnézésüket kérjük.”
  • 15. Janiszta 2008. október 09. 13:58
    „Nem csodálkozom, hogy kiverte a biztosítékot. De azon, hogy a délmadár két héttel ezelőtti híren csámcsog. Kiadták nekik???”
  • 14. hekaté 2008. október 09. 13:06
    „A 75151o-es hozzászóló három pontja után: ... egyébként tudvalevő, hogy ezen " darabok " színrevitele nem annyira a közönség szórakoztatására, hanem sokkal inkább a többi rendező pukkasztásának nemes céljából történik.”
  • 13. Morgós 2008. október 09. 12:30
    „csak ebben a "kurva országban " lehet ezt megcsinálni valamire való országban az ilyen produkcióért a "művészeket" egy életre eltiltanák a "művészkedéstől" szégyen ami itt folyik megérdemelték azt kapták amit adtak...”
  • 12. belabacsi 2008. október 09. 12:21
    „az index ferdit, videokat vag meg .nem hiteles!”
  • 11. bespin 2008. október 09. 11:44
    „Fedor!
    Maradjunk annyiban, hogy leközölt egy cikket a DM, téma volt az Index címlapján és egyéb sok-sok helyen.Többen és sokat beszéltek, beszélnek a "műről".Tehát a labda fel van dobva és le kell csapni rá...
    Nem kell a hozzászólókat kioktatni és a hű,de kib@szott nagy műveltségünket mutogatni.
    Olvasok, színházba járok, de a szarra nem vagyok vevő.
    Te ilyeneket nézel és olvasol, hogy ilyen tájékozott vagy "néhány rossz ízléssel megvert fiatal ,,művész" művészietlenségében?”
  • 10. ALFADOG 2008. október 09. 11:40
    „szart szarért.
    sztem ezt a közélet többi szférájában is alkalmazni kellene, ha valaki csatlakozik, szívesen adok alapanyagot, hogy bosszút álljunk a mindennap ránk okádott politikai és/vagy közéleti szarságért.
    emberek. szarra fel.”
  • 9. kvasztics fedor 2008. október 09. 11:32
    „Rendkívül szánalmas az, hogy néhány rossz ízléssel megvert fiatal ,,művész", aki önnön tehetségtelenségét botrányos csomagolásban a világ (na, mondjuk látta 200 ember az egészet...) elé tárja, ilyen alantas indulatokat és kommenteket képes kihozni a hozzászólókból. Ha valaki is rendesen utánaolvasott volna ennek az ügynek, nagyjából sejtené azt, hogy a ,,mű" nem a Madách darab átdolgozása. Vannak benne utalások. Ízléstelenek. Ezek miatt is kerül a ,,Gecy" produkció oda ahova való: a szemétre. Valójában fel sem fogható, hogy miként lett egy ilyen alsóközépszer, belterjes pesti művészkedés országos téma. Azaz tudható miért. Egyes ,,nemzeti" hírportálok csináltak neki hatalmas hírverést, tudatva a nyírábrányi Wass Albert olvasókör utolsó nyugdíjasával is, milyen merénylet készül a magyar kultúra ellen. És hát persze megint ,,azok". A hírverésnek meg is lett az eredménye: szarral mocskolás és össznépi hörgés, aminek lokális lecsapódása késztet engem is írásra. Hogyaszongya: ,,méltóságában megsértik az őket eltartó és befogadó nemzetet". Aham. Az ilyen szövegekből valahogy a két világháború közötti sértett és sérült kispolgár ellenségkereső gyűlölete vicsorog ki, mintha a Virradat oldalairól köszönne ránk, sok más komment-részlettel egyetemben. És ezt szörnyű 2008-ban olvasni. Egyébként nagyon szívesen rákérdeznék, hogy kedves kultúraféltő polgártársaim milyen gyakran járnak színházba, milyen gyakran vesznek könyvet a kezükbe? Félek attól, hogy a ,,kulturális értékek" eme vehemens védelme csak a nyílt/bujtatott zsidózásra jelent újabb alkalmat. Várom már a ,,galíciai jöttment" és az ,,Entartete Kunst" szókapcsolatok ízléses beágyazását a következő kommentek valamelyikébe.... Egyébként higgyék el, a színészek, a rendező, a díszlettervező származása irreleváns. Miért? Egyfelől mert a tehetség és a tehetségtelenség nem származásfüggő. Az ízlés sem. Mint ezt többen már itt helyben is bizonyították.”
  • 8. a következő "művész" majd megfojt egy diáklányt a színpadon ? vagy mi ? macska után szabadon... 2008. október 09. 10:23
    „Azért lassítsanak már egy kicsit a művész urak, vegyenk vissza az arcukból, és szégyelljék magukat, hogy méltóságában megsértik az őket eltartó és befogadó nemzetet. Nem tudom, mekkor ojvékolás követné, ha bemutatnának egy pornódarabot, aminek "Anne Frank és Mózes bácsi meg a kutya" a címe ??? gondolom ott mindenki börtönbe menne, nem pedig "szegény ártatlan művészek" lennének...”
  • 7. Harmatos Harmat 2008. október 09. 09:50
    „Ez a Toepler egy toplák! Komoly gondok lehetnek a fejével.
    Nem csodálom, hogy ezek a "radikális állatvédők" ilyen eszközökhöz folyamodtak. Nyilván az előző botrányáért sem kapott büntetést, pedig az a kismacska vízbefojtása is undorító volt. Én őt fújtanám bele egy vödör fekáliába!”
  • 6. deakicska 2008. október 09. 09:47
    „Nos, el lehet gondolkodni, zsidó "honfitársainknak", miért gyűlöljük őket oly sokan ebben az országban (persze, csak a szemetebbjét). Perverz, beteges vágyaiknak, ösztöneiknek otthon, a négy fal között adjanak teret, és ne kényszrítsék rá a társadalomra! Én minden este odamennék az "előadáshoz" egy-egy vödör fekáliával, vérrel-mocsokkal, és a képükbe borítanám.
    Hiszen ők ugyanezt teszik mindavval, amit művelnek. Forduljanak fel.”
  • 5. bespin 2008. október 09. 09:46
    „A tiltakozók gyűlöletkeltők, a rendező és a színészek művészek!
    Hogy a büdös francba működik ez, nem értem.
    Többünknél a művészet mást jelent. Ez a takony nem az.
    Megérdemelték a szart, szarért szart kaptak.”
  • 4. 751510 2008. október 09. 09:22
    „Kulturális értékeink gyalázásáért nem jár büntetés, ezt már megszokhattuk. Bezzeg ha egy zsidó- vagy szovjet emlékmű ellen követnek el kisebb-nagyobb támadást, már megy is a fasisztanácinyilasozás, és már ül is az illető...”
  • 3. trainman 2008. október 09. 09:19
    „Ez a művészet?”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaállítják az orvoslátogatói díjat

Legkésőbb október közepén benyújtja a kormány a parlamentnek az egészségügy átalakításával… Tovább olvasom