Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Az emberek többsége Schmittet választaná államfőnek

Bár az emberek többsége fontosnak tartja, hogy a köztársasági elnök ne legyen pártpolitikus, a jelöltek közül jellemzően párthovatartozásuk szerint választanak, és a Medián felmérése szerint a közvéleménytől Schmitt Pál kapná a legtöbb szavazatot.
A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet vasárnap jutatta el az MTI-hez szombaton végzett telefonos felmérésének eredményét.

Schmitt Pál 32, Sólyom László 24, Balogh András 14, Morvai Krisztina 6 százalékra számíthatna, ha a felmérésben részt vettek szavazhatnának. A megkérdezettek 24 százaléka egyikükre sem szavazna, illetve nem válaszolt a kérdésre.

A megkérdezettek nagy többsége tudatában van annak, hogy napirendre került a köztársaságielnök-választás (85 százalék hallott arról, hogy a nyáron lejár Sólyom László megbízatása), de csak viszonylag keveseket foglalkoztat komolyabban is ez a téma: mindössze 30 százalék állította, hogy "gondolkozott már azon, ki lenne a legalkalmasabb a köztársasági elnöki posztra". A tájékozottság is foghíjas: az emberek 81 százaléka tisztában van ugyan azzal, hogy a köztársasági elnököt a parlament választja, de 11 százalékuk azt hiszi, hogy ebben népszavazás dönt, 8 százalék pedig nem tudott válaszolni.

Amikor a kérdezőbiztosok a köztársasági elnöki tisztség legfontosabb követelményeiről kérdezték a válaszadókat, a legtöbben (48 százalék) azt tartották nagyon fontosnak, hogy "legyen független a kormánytól", de majdnem ugyanannyian (46 százalék) azt, hogy "jól együtt tudjon működni a miniszterelnökkel". Sőt, ha az egyes tényezők osztályzatait átlagoljuk, az utóbbi szempont kerül az első helyre. A meglehetősen szoros ranglista elég nagy szóródást takar: a kormánypárti szavazók számára kiemelkedően fontos a miniszterelnökkel való jó együttműködés, míg az ellenzéki és a „bizonytalan" szavazók a kormánytól való függetlenséget teszik az első helyre.

A konkrét jelöltek alkalmasságának megítélésében is a politikai hovatartozás a döntő: a saját pártja jelöltjét általában a válaszadók négyötöde tartja alkalmasnak a köztársasági elnöki posztra. Schmitt Pál viszont jobban megosztja a közvéleményt, mint Sólyom László: az előbbiről az ellenzékieknek csak 20 százaléka, míg az utóbbiról a kormánypártiak 43 százaléka mondta, hogy alkalmas.

Mindent egybevetve, ha a felmérésben megkérdezettek is szavazhatnának a köztársasági elnök személyéről, a legtöbb voksot Schmitt Pál kapná (32 százalék), elsősorban azért, mert a Fidesz-szavazók nagy többségben vannak, és közel kétharmaduk elfogadja Orbán Viktor jelöltjét. Sólyom Lászlóra 24 százalék jutna. Balogh András, az MSZP jelöltje 14 százalékot kapna, míg a jobbikos Morvai Krisztina 6 százalékra számíthatna. A megkérdezettek 24 százaléka egyikükre sem szavazna, illetve nem válaszolt a kérdésre.

A felmérést június 26-án készítette a Medián az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő telefonos megkérdezésével.

Olvasóink írták

52 hozzászólás
  • 52. purgator 2010. június 28. 16:49
    „49. Nemzettudattal is lehet...”
  • 51. szatyi 2010. június 28. 16:32
    „Miért nem jelennek meg a hozzászólások???”
  • 50. szatyi 2010. június 28. 16:04
    „49. hozzászólás Mathiasking 2010.06.28. 13:57
    Ez talált!”
  • 49. Mathiasking 2010. június 28. 13:57
    „"Úgy hülyeség, ahogy van" - summázta véleményét Ripp Zoltán történész.

    Ezzel egyetértve mire számíthat az ember ebben az országban. Hallgattam a TV közvetítést, de halvány lila dunsztja sincs ennek az olimpikonból lett sport politikussá felnőtt pártkatonának a demokratikus alkotmányossági berendezkedés alapokmányáról.

    Az Aranybulla:

    11. CZIKKELY.

    Vendégek avagy idegenek mi módon jussanak méltóságra?

    Ha vendégek, tudni mint jámborok, jönnének az országba, ország tanácsa nélkül méltóságra ne jussanak.

    24. CZIKKELY.

    Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek.

    Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.

    Figyelmébe ajánlom a T. Házelnöknek és leendő Köztársasági Elnöknek! Ehhez tartsa magát!”
  • 48. tüsök 2010. június 28. 13:01
    „A felmérés eredménye vagy igaz,vagy nem.Ennyire elvakult pártkatonából köztársasági elnököt csinálni számító, vérlázító.”
  • 47. Ramirez 2010. június 28. 12:28
    „Így kezdődik a narancsuralmi rendszer ... hol is láttam ilyet??? .... a harmincas évek Németországában? :P”
  • 46. Mathiasking 2010. június 28. 10:56
    „Amennyiben volna mersze a FIDESZ-nek, akkor közvetlen Köztársasági Elnök választásra módosítanák a törvényt. DE gyávák és erkölcstelenek. Nagyon emlékeztet a módszer a sztálini illetve a rákosi rendszerre. :-)))”
  • 45. Mathiasking 2010. június 28. 10:52
    „Ha így halad a betonozás a figyuszkánál, akkor ősszel lehet a bontáson gondolkodni. Gusztustalan a politikai etika "lesza..."-sa. Erre lehetett számítani, de most már el kellene kezdeni dolgozni is!”
  • 44. gubanc 2010. június 28. 09:43
    „Ha a 32% az többség, akkor az újságírónak elégtelent matekból, mert kimaradt a százalékszámítás óráról, vagy a magyar órán nem tanulta meg a többség fogalmát. Hát ne nyaljuk ennyire nyilvánvalóan a Fidesz fenekét!
    Helyes cím: A megkérdezettek több mint negyede választaná......”
  • 43. Larsson 2010. június 28. 08:50
    „Gyorsan fogy a 2/3, őszre már semmi nem lesz belőle... ;)”
  • 42. benzol 2010. június 28. 08:30
    „A köztársasági elnöknek szerintem függetlennek kellene lennie, nem pedig egy fidesz "aktivistának" ( amilyen volt a Sólyom is )”
  • 41. jq 2010. június 28. 08:28
    „Legfőbbképen pedig teljesen fölösleges, mivel a köztársasági elnököt nem közvetlenül választjuk, ráadásul (a jelenlegi alkotmány alapján) eléggé jelképes hatalma van”
  • 40. Csirén 2010. június 28. 08:03
    „Attól kezdve, hogy a FIDESZ-nek nyilvántartása van szavazóiról, bármilyen statisztikai adatot kihozhatnak....
    Egyébként 10 millió ember esetében az ezer megkérdezett, még reprezentatív mintavételnek sem tekinthető.”
  • 39. Rappen 2010. június 28. 07:38
    „Ez a minden poszra alkalmas, kedves és símulékony ember, ha lemondana az összes betöltött funkciójáról, (mert remélem köztársasági elnökként egyet sem tartana meg) hirtelen számtalan munkahely keletkezne. Ezzel már meg is oldódna, az erre az évre betervezett munkahelyteremtés problémája is....

    A megválasztása után pedig elénekelhetjük neki a Kft együttes régi slágerét: Bábu vagy, bábu vagy...”
  • 38. igaz1017 2010. június 28. 07:16
    „Ez a felmérés egy szobában készült ahol nem volt telefon,megrendelésre.Smittpál egy benyalós gerinctelen üresfejű,semmiképp sem tiszteletreméltó államfő-jelölt.Kommunista múltja már csak hab a tortán.”
  • 37. qrumpli 2010. június 28. 05:05
    „Hajrá fidesz hajrá magyarország!
    Érezhetően jobban élünk:pl nem fázunk,több munkahely,létbiztonság
    otthon az asszonynak megmondhatod a véleményed és viszont.
    Mi kéne még?
    Jaaaaaaaaaaa bünti az árvizkárosultnak ,ha nembont!
    Ezazzzzzzzzzzz!”
  • 36. manstein 2010. június 28. 01:51
    „Ez egy baromság. Morvai 6%? 16%-os Jobbik mellett? Úgy, hogy a fideszesek a választási agybaj előtti agybaj során kb. szentként tisztelték és országjáró körúton vett részt egy csomó városban? Nem mondom, hogy mind az 52-53% fideszes őt támogatná, de szerintem reális esélye lenne legalább 20%-ra egy valódi választáson, de inkább még többre. Schmittet ráadásul fideszes körben csomóan utálják vagy lenézik. Sólyom meg Balogh támogatottsága kb. reálisnak tűnne - egy választás résztvevőinek szavazati értelmében, de nem egy 1000 emberes mintában. Schmitt ugyanis azért az esetleges ellendrukkerek ellenére se kétszer akkora támogatottságú, mint a senki által se ismert Balogh. Vagyis a felmérés rohadt nagy hazugság.”
  • 35. szilléri 2010. június 27. 23:08
    „Basszus ebben tényleg igazad van.
    Antal József mondta a nagyérdeműnek ,,tettszettek volna forradalmat csinálni" !
    A demokráciában nem az a baj, hogy rohadt drága de mindenek tetejében még sz---ar is. Időnként nem árt egy kis diktatúra szerű képződmény. Legalább utána becsülnénk a jót is.

    Az elmúlt húsz év inkább iszapbirkózás mint sikertörténet.
    Szerintem jobb esetben ott tartunk mint ahol kezdtük. ( leszámítva a0 évet és a rám rakodott 30 kilót )”
  • 34. tótkomlósi 2010. június 27. 23:03
    „30!
    Köszönöm a válaszod!
    Végre egy ember, aki helyesen látja a jelen helyzetet. Csak sajnos semmire se megyünk vele, mert a 2/3 akkor is megvan a fityesznek, és ezzel azt csinál, amit csak akar!

    Pl: Budapest főpolgija!
    Gyönyörű egy teremtés lesz!

    A 8 évvel ezelőtti válastás után a fidesz nehezményezte a politikai tisztogatást. Most nem söprűvel tisztogat, hanem tolólappal!”
  • 33. szilléri 2010. június 27. 23:02
    „Bocsánat 23-as !
    7.200.000 ember nem rendelkezik választási joggal, vagy nem szavazott. ! Az össznépesség kb. 10 millió !
    Kb a választásra jogosult 6 millió fő.
    Az össznépesség 4.100. 000 fő aktív, 3.200.000 inaktív! Foglalkoztatott 3.800.000 fő.
    Ettől kezdve matek !
    Tehát 2.800.000 szavazó némi százalékszámítás után már nem is olyan kevés !

    Azt már nem is merem említeni, hogy mi lenne ha választási jog ,,PARITÁS" alapú lenne !
    Magyarul csak és kizárólag azok szavazhatnának akik aktív adófizetők voltak ( nyugdíjasok) és/vagy jelenlegi időben is azok.
    Tudod - ez esetben a sok lúd disznót győz és a más <moderálva> csalánba verni mizéria megszűnne !”
52 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Körösényi Tamás szobrász

Elhunyt Körösényi Tamás Munkácsy Mihály-díjas szobrász. Az 57 éves művészt pénteken érte a halál -… Tovább olvasom