Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Az emberi rejtélyek megfejtője

Hetven éve, 1936. november 3-án hunyt el Budapesten Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat nemzedékének egyik meghatározó alakja.
Szabadkán született 1885. március 29-én nagy kultúrájú értelmiségi családban. Apja, Kosztolányi Árpád a helyi főgimnázium fizika–kémia szakos tanára, később igazgatója volt, akinek verseit és humoros írásait több lap is közölte. Édesanyja Brenner lány volt, s az ő révén volt Kosztolányi unokatestvére a szintén jeles író, Csáth Géza.

Ady helyére szerződtették

Gimnáziumi tanulmányait Szabadkán kezdte, s tehetségével hamarosan kitűnt az iskola önképző körében. Még csak 16 éves volt, amikor versét közölte a Budapesti Napló. Hiába volt azonban a nyilvánvaló tehetség, 1903-ban, három hónappal az érettségi előtt kizárták a gimnáziumból, s szülei Szegedre vitték át. Hazatérése után magánúton érettségizett le, jeles eredménnyel, s jutalmul Abbáziában tölthette a nyarat. 1903 őszén a pesti egyetem hallgatója lett magyar–német szakon, s a Négyesy László professzor vezette stílusgyakorlatok résztvevőjeként itt kötött barátságot Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. Egy év múlva rövid ideig a bécsi egyetemen folytatta tanulmányait, majd a Bácskai Hírlap munkatársa lett. 1905-ben visszatért Pestre, de az egyetemet otthagyta, s újságíró lett: a Pesti Napló kérte fel munkatársnak a Párizsban tartózkodó Ady helyére. 1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között, amelyet a kritika lelkesen üdvözölt, Ady viszont nem. Kosztolányi szívére vette Ady kritikáját, s utóbb több cikket is írt róla, amelynek csúcspontja A Toll című lapban 1929-ben megjelent Az írástudatlanok árulása című, sok vihart kavart pamflet volt. E cikk szerint Ady költészete időszerűtlen, szerelmi költészete mélyen konvencionális, nyelvteremtő zsenije pedig egyszerűen a magyar nyelv ismeretének hiányából fakad.

A szegény kisgyermek panaszai

1908-tól, a Nyugat indulásától a lap állandó szerzője lett, Babits, Tóth Árpád, Karinthy, Füst Milán társaságában. 1910-ben jelent meg A szegény kisgyermek panaszai című versciklusa, amely igazi sikert hozott számára. Ekkor ismerkedett meg egy színházi este szünetében Harmos Ilona színésznővel (akit Görög Ilonának nevezett el), akivel három évig tartó hol fellángoló, hol elhidegülő kapcsolata végül házasságkötéshez vezetett 1913-ban, s 1915-ben megszületett fiuk, Ádám. Mindez nem gátolta a költőt abban, hogy más nőkkel folytasson szerelmi viszonyt, sőt, rendszeresen kereste a pénzért megvásárolható nők kegyeit is.
1919-ben, mint oly sok művész, az első napokban támogatta a Tanácsköztársaságot, ám a bukás után az Új Nemzedék című lap Pardon rovatába írt vitatható értékű cikkeket. Egy ideig Szabó Dezső oldalán részt vállalt az írószövetség munkájában, de 1920-ban viszonyuk megromlott, személyeskedő hírlapi vitába torkollott. A vitát Kosztolányi a Nero, a véres költő című regényével zárta le, amelyben Néró alakjában állítólag Szabó Dezsőt írta meg. A regény német kiadásához Thomas Mann írt előszót, akivel a költő jó kapcsolatban volt. A húszas évek a prózaíró Kosztolányi kibontakozásának időszaka volt, egymás után jelentek meg máig is igen népszerű regényei: a húgának alakját megidéző Pacsirta, az Aranysárkány, majd az Édes Anna, amelynek témáját feleségétől kapta. Mindhárom regényből nagy sikerű film is készült. A prózaírás mellett anyanyelvünk művelésében is jelentős szerepet játszott, számos cikkben támadta a nyelvhasználat idegenszerűségét, a legtöbben talán a tíz legszebb magyar szóról szóló összeállítását ismerjük.

Fontos társadalmi szerepek

1928-ban, barátait és olvasóit is meglepve, szakított a költészetére jellemző míves formákkal, s szabadverseket kezdett írni, amelyek a Meztelenül című kötetében jelentek meg.
1930-ban a Kisfaludy Társaság tagjává és a Magyar PEN Club elnökévé választották. 1931-ben hosszabb ideig külföldön, Grenoble-ban, majd Londonban tartózkodott. Hazatérése után jelentős szerepet játszott a PEN Club budapesti kongresszusának megszervezésében is. 1933-ban jelent meg az Esti Kornél című műve, amelynek főhőse a szerző alteregója, lélekmása. A művet Babits kedvezőtlenül fogadta, s ez amúgy is hidegülő barátságuk megszakadásához vezetett. Ebben az évben Kosztolányi felfedezte magán a gégerák tüneteit, s ettől kezdve írásainak fontos és sokatmondó jelképe lett „a halál vad aether-szaga”. 1935-ben, 50. születésnapján a Nyugatban köszöntötték kortársai, s megjelent Számadás című kötete. Ekkor ismerkedett meg Radákovich Máriával, élete utolsó nagy szerelmével is, a Szeptemberi áhítat ihletőjével. Állapota egyre romlott, több műtéten is átesett, 1936 elején Stockholmban is kezelték, de hangját teljesen elvesztette, utolsó időszakában írásban érintkezett környezetével. 1936. november 3-án halt meg Budapesten. Decemberben a Nyugat emlékszámmal adózott emlékének, 1938-ban pedig felesége megírta regényes életrajzát.
Tudatosan ideológia- és politikamentes költő volt, szinte minden művében a XX. század emberének elveszettségéről, bizonytalanságáról, lelkének rezdüléséről számolt be. Kiváló műfordító is volt, fordításai a Modern költők és a Kínai és japán versek című kötetekben jelentek meg. Szerb Antal így írt róla: „Intimitás – talán ez a szó fejezi ki legtömörebben Kosztolányi értékét. Közelebb jön az emberhez, mint más író, sőt, talán közelebb, mint az ember saját élményei, és segít megfejteni rejtett értelmüket.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A díszítés és a művészi tálalás fortélyai

A karácsonyra megjelenő, olvasóink által beküldött receptekből válogatott szakácskönyv készítése… Tovább olvasom