Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Az EP alelnökének választották Schmitt Pált

Az Európai Parlament egyik alelnökének választották Schmitt Pált a testület keddi első plenáris ülésén. A néppárti politikus 257 szavazatot kapott a harmadik fordulóban. Ezzel Schmitt Pál lett az Európai Parlament legmagasabb rangú magyar tagja.
A jobboldali magyar politikus az első két fordulóban nem kapta meg a megválasztásához szükséges szavazatot, és a harmadik, egyben utolsó fordulóban nyerte el a tisztséget. Az első két fordulóban a leadott szavazatok több mint felét megszerzett jelöltek kapták meg a 14 alelnöki tisztség egyikét, míg a harmadik fordulóban már a relatív többség is elég volt a győzelemhez.

Schmitt Pál 2004-2009 között az EU-Horvátország parlamenti vegyes bizottságba delegált küldöttség elnökeként, valamint a kulturális és oktatási bizottság első alelnökeként dolgozott az Európai Parlamentben

Korábban az ülésen az EP elnökének választották Jerzy Buzek volt lengyel kormányfőt. Az Európai Néppárt jelöltje az első házelnök, aki a volt szocialista tagállamok egyikéből származik.

"Ez egy szimbolikus nap", amely azt jelzi, a kelet-európai országoknak, hogy megszűnt Európa kettéosztottsága - közölte Buzek a megválasztása után mondott beszédében. "Csak egy Európa van, amelyen mindannyian osztozunk" - jelentette ki a néppárti politikus.

Olvasóink írták

  • 5. delvidek 2009. július 15. 17:50
    „Gratulalok! Sarközy utan az egyik legnagyobb jelenlegi magyar!”
  • 4. aranka2 2009. július 15. 16:22
    „Ez nem személyes siker, egy 56%-os párt listavezetőjének ez jár. A magyar választók kapták ezt az elismerést - ami persze nem kisebbíti a súlyát.”
  • 3. IVY 2009. július 15. 12:48
    „Szépen, lassan araszolgat előre azon a bizonyos létrán....”
  • 2. .suhym. 2009. július 14. 22:43
    „1. hozzászólás Bénadoki 2009.07.14. 22:39

    "Nem egy büncselekményt/csempészetet/ uszott meg."

    Kérlek, oszd meg velünk. Esetleg egy-két bizonyíték, link....
    .....................................................................

    Gratulálok Schmitt Pálnak!”
  • 1. Bénadoki 2009. július 14. 22:39
    „Akkor nem volt annyira sima ez az elsőség.Nagy harácsoló ember ez.Elfeledte,hogy mint sportoló a régi rendszerben kiváltságos helyzetben volt.Nem egy büncselekményt/csempészetet/ uszott meg.Persze ezt már elfelejtette.Meg azt is,hogy a lányai kint élnek,miért nem itthon "szenvednek"mint szegény apjuk.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ikreket szült, majd meghalt a kismama

Igazságügyi orvosszakértői vizsgálat állapítja majd meg, mi okozta a 32 éves Eszter halálát - miután… Tovább olvasom