Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Az EU szakfQhatósága alelnökévé választották

Dr. Berényi Jánost választották az Európai Bizottság felügyelete alá tartozó Európai Vasúti FQhatóság (ERA) alelnökévé a társaság Franciaországban tartott közgyqlésén. Az ERA fQ feladata az európai vasutak egységesítésének kidolgozása.
A hazánkban mqködQ vasutakat tömörítQ Magyar Vasúti Egyesülés elnök-vezérigazgatóját, dr. Berényi Jánost – a GYSEV 1990–2002-ig volt elnök-vezérigazgatóját – nevezték ki az Európai Bizottság égisze alatt tevékenykedQ Európai Vasúti FQhatóság alelnökévé. Hároméves megbízatását az egész magyar vasúti szakma nemzetközi sikerének tartják.
– A már két éve tevékenykedQ Európai Vasúti FQhatóság (Ügynökség) legfQbb célja az egységes és versenyképes európai vasúti piac létrehozása – nyilatkozta a Kisalföldnek dr. Berényi János. – A szervezet feladatai közé tartozik az unión belüli vasutak mqszaki-technikai egységesítése, a vasutak közötti átjárhatóság biztosítása, illetve az egységes vasúti szabványok bevezetése. Évtizedes távlatú munkába fogtunk, hiszen a nemzeti vasutak között rengeteg az egymástól eltérQ szabvány vagy elQírás. Többek között különbözQ nyomtá-

vok, áramrendszerek, mozdonyok, fékrendszerek, nem utolsósorban pedig a forgalombiztonságot érintQ más és más jelzésutasítások várnak arra, hogy a sokféleséget egy új, általános szabályzat foglalja egységes keretbe. Nyilvánvaló, hogy az ilyen elképzelések mentén létrejövQ

európai vasút versenypozíciója komoly erQsödés elé nézhet más közlekedési ágazatokkal szemben. Mindehhez természetesen uniós pénzeket is lehívhatnak az érintett vasúttársaságok.
Dr. Berényi János hozzátette: a munka elkezdQdött, a részterületek új és általános érvényq szabványkidolgozását különbözQ szakmai bizottságok fogják megalkotni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán szerint pénzbehajtás zajlik Magyarországon

Magyarországon ma egyetlen reform sem zajlik, csak pénzbehajtás van - mondta Orbán Viktor a Fidesz Jövőnk című konferencia sorozatának februári témáját lezáró rendezvényén, A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a kormány által reformnak nevezett változtatások valójában nem vezetnek el egy jobb minőségű élethez. Tovább olvasom