Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Az idegenforgalom pénzbe kerül, de megtérül

Folytatás az 1. oldalról.

Az Omega együttes énekese, Kóbor János a Kisalföld érdeklődésére elmondta:
– Győr mindig fontos állomása volt turnéinknak. Ez évi országjárásunkon az egyetemi csarnokban léptünk volna fel szeptemberben. De mert a Győri Nyár szervezői megkerestek bennünket, nem ott és akkor lesz a koncert. Sokkal nagyobb bulival nyitjuk meg az eseménysorozatot.
A kiállításon Kiss János, a Győri Balett igazgatója elmondta, először lesz Táncbiennále, amit Győrben rendeznek június 20–24 között. Rengeteg külföldi táncegyüttessel izgalmas tánckavalkádot láthat a közönség.

Sopron és az ünnepi hetek

Sopron 9 négyzetméteres standon állított ki. Gimesi Réka turisztikai referens lapunk érdeklődésére elmondta: a rendelkezésükre bocsátott szállásadói kínálatot, turisztikai programokat adják tovább az érdeklődőknek. Szükség van rá, hogy a város megjelenjen, az imázst, ami a városba látogatókban él, mindenképp fenn kell tartani. Ezt szeretnék minél színvonalasabban kommunikálni. Sopron ötvenedik alkalommal rendezi az ünnepi hetek rendezvénysorozatot, amelyen táncos, zenés programokkal várják a vendégeket.

Hegykő először

A megye kistelepülései közül először jelent meg a kiállításon önálló, 16 négyzetméteres standdal Hegykő.
– Az elmúlt időszakban több kiállításon vettünk részt társkiállítóként. Megfogalmazódott a gondolat, hogy legyen önálló standunk, amit az önkormányzat támogatott. Érdeklődés van, reméljük, vendég is lesz belőle bőséggel – nyilatkozta lapunknak Kassai Zoltán, a hegykői vendéglátók képviselője.

Szeged Győrbe jönne...

Szeged nagy hagyományokkal rendelkezik a vendéglátás terén, standjuk 50 négyzetméteres és impozáns.
– Szeged minden évben vendégként a nagyvárosokban is jelen van a turisztikai kiállításokon. Egyetlen szívfájdalmunk az, hogy Győrben kevésbé színvonalas a kiállítás, mint más városokban. Így nem tartjuk fontosnak, hogy ott részt vegyünk. Örülök, ha Győr nyit, véleményem szerint a város kiállításszervezését megfelelő kézbe kellene adni – mondta el kritikáját a Szeged turisztikai promócióját irányító Mihály Illés.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 03.28.

Tovább olvasom