Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Az intenzívre került a kómában fekvő Saron

Az intenzív osztályra került Ariel Saron volt izraeli kormányfő, aki egyfajta művesekezelést kap, miután tovább romlott állapota – közölte egy szóvivő szerdán a kórházban, ahol fél éve fekszik kómában. A tel-avivi Tel Hasomer kórház már vasárnap is arról számolt be, hogy a megelőző két napban rosszabbra fordult a volt miniszterelnök állapota. Orli Lévi szóvivő akkor azt mondta, hogy súlyosbodott a helyzet „a veseműködést illetően, és (Saron) agyának vizsgálata az agyszövet károsodását mutatta ki”. A kórház szerdai közleménye szerint a politikus antibiotikumot is kap vénáján keresztül, hogy kezeljék a vérében lévő baktériumfertőzést.

Nyilvános kivégzésre ítéltek tíz embert

Nyilvános kivégzésre ítéltek tíz embert Iránban az ország délnyugati, olajban gazdag Huzisztán tartományában elkövetett sorozatos robbantásos merényletek miatt. Az Ahváz város „forradalmi bírósága” által hozott ítéletről az iráni állami televízió számolt be kedden. Iránban akasztással hajtják végre a nyilvános kivégzéseket. (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kizárták a ferencvárost, a vác indulhat az nb i-ben

Tovább olvasom