Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Az iparűzési adó nem ellentétes az uniós joggal

Nem ellentétes a magyar iparűzési adó az európai uniós jogrenddel az Európai Bizottság álláspontja szerint – Kovács László adó- és vámügyi felelős bejelentése szerint a brüsszeli testület ezt a véleményt juttatta el az Európai Bírósághoz.
A luxemburgi székhelyű uniós bíróság azt követően fordult állásfoglalásért Brüsszelhez, hogy Magyarországról néhány cég megkeresése alapján két bíróság (a Zala megyei és a fővárosi) jogértelmezést kért tőle a témáról.
Az Európai Bíróság az ilyenkor szokásos eljárás szerint véleményt kért az Európai Bizottság jogi szolgálatától is. A bizottság álláspontja az, hogy a magyar iparűzési adó nem forgalmi adó jellegű, vagyis kivetése nem sérti azt az uniós szabályt, hogy egy tagállamban csak egyfajta forgalmi adót lehet kivetni, ami Magyarország esetében az áfa – erősítette meg Kovács László az MTI értesülését. Elmondta: az Európai Bíróság a brüsszeli bizottság mellett bekéri a Pénzügyminisztérium, valamint az érintett, az eljárást kezdeményező cégek véleményét.

A bíróság véleményt kér emellett arról is, hogy az érintettek szükségesnek tartják-e tárgyalás lefolytatását. Az Európai Bizottság álláspontját képviselő jogi szolgálat tárgyalást nem tart szükségesnek. Amennyiben a PM és az érintett cégek sem tartják ezt szükségesnek, akkor a bíróság legkésőbb ez év őszén meghozza a döntést, amely a hasonló olasz adó ügyét alapul véve az iparűzési adót nem fogja a közösségi jogrenddel ellentétesnek minősíteni, így azt nem kell megszüntetni.

Amennyiben bármelyik fél ragaszkodik a tárgyaláshoz, az értelemszerűen késleltetni fogja a bíróság döntését, de annak lényegét minden valószínűség szerint nem fogja befolyásolni – tette hozzá Kovács László.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oroszlánfóka támadt a szörföző lányra

Egy körülbelül 300 kilós oroszlánfóka támadt rá egy szörföző tinédzser lányra Ausztráliában, az… Tovább olvasom