Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Az iskola nagy, a diák kevés Tápon

A szó szoros értelmében új teret kaptak a tápi civilek: az iskola körfolyosójának befedésével egy csaknem 200 négyzetméteres aulához jutottak. A Győrtől huszonhét kilométerre fekvő falu oktatási intézményébe viszonylag kevés diák jár, pedig ez méreteit tekintve a kistérség bázisiskolája is lehetne.
Tápon fordított a helyzet, mint számos környező településen: a szükségesnél kevesebb a diák, viszont az iskola épülete falusi viszonylatban nézve óriási. A huszonhárom éves objektum tornaterme például egy kézilabdapályának is megfelelne. Az iskolába majdnem négyszer ennyi gyerek járhatna, de a 220 diákot befogadó középületben csupán 82-en tanulnak. S bár az éves összehasonlításban hullámzik a gyermeklétszám, hosszú távon sajnos ugyanúgy csökken, mint minden kistelepülésen. S miközben valóban a környék legnagyobb iskolájával van dolgunk, a községet okkal aggasztja a törvény, amely szerint 2008 szeptemberétől legalább 15-ös létszámmal kell működnie a hetedik-nyolcadik osztálynak. Jelenleg 10-en tanulnak a két felső évfolyamban, míg számos környező településen vagy helyhiánnyal küzdenek, vagy a körülmények méltatlanok a modern követelményekhez.
Perger Sándor, Táp ősszel megválasztott új polgármestere leszögezte: a helyieknek semmiképpen sem kell az iskola bezárásától tartani, s a hetedik-nyolcadik osztály létszámának emelkedéséért is tenni fog az önkormányzat. A februárban tartandó nyílt napon éppezért különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy az intézmény adta lehetőségek kedvéért érdemes legyen akár más településekről is átutazni, mint ahogy jelenleg is több diák jár a szomszédos községekből, igénybe véve ezzel az önkormányzat adta ingyenes utaztatási lehetőséget. A polgármester elmondta: más kedvezményeket is biztosít a falu vezetése, így például száz százalékban átvállalja a tankönyvek díját, ami családonként tíz-tizenkétezer forintos támogatást jelent, s kedvezményes az ebéd is: a gyerekek 181 forintért, sőt, ötven százalékuk 90 forintért étkezik a helyi vendéglőben.
A megyei pedagógiai intézet ajánlása szerint a tápi intézmény bázisiskolája lehetne a térségnek, ezt látványosan igazolja a tornaterem mérete is, ami nyolcszáz négyzetméterével a kistérség sporteseményeinek is teret ad. S ami a közelmúlt beruházásai közé tartozik: egy központi pályázat segítségével 18 millió forintos, hosszú lejáratú hitelt nyert a település, amelyből beüvegezhették a háromszintes iskola körfolyosóját. Az így nyert közel kétszáz négyzetméteres aula használatára bőven van jelentkező, mivel ez lett a tápi civil élet központja.

Mindenki néptáncol

A 750 fős faluban négy civil szervezet is működik, többek között az idén tizenöt éves Rozmaring Népdalkör, amely hétvégi jubileumi műsorát már az új, tizenöt négyzetméteres színpadon tarthatta. „Az iskola minden diákja néptáncol, így duplán örülünk, hogy nekik is van hol fellépniük. Úgy gondolom, az ilyen apróságok segíthetnek itt tartani a fiatalokat, összekovácsolni a közösséget” – véli Pingiczerné Milinszki Margit, az iskola igazgatója.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Farsang idején elmegy bálba?

Tovább olvasom