Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Az LMP a romák társadalmi felzárkóztatása mellett érvel

Az LMP álláspontja szerint a romák társadalmi felzárkóztatása, a kirekesztés megszüntetése olyan beruházás, amely nélkül nincs versenyképes és élhető ország.

Szabó Tímea, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a roma világnap, április 8. alkalmából kiadott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarországon "a rendszerváltás egyik legnagyobb vesztesei a mélyszegénységben élő romák". Őket egyszerre sújtja az eddigi kormányok munkahelyteremtési kudarca, az esélymegvonó oktatási rendszer, és a velük szemben a mindennapokban megjelenő gyanakvás, diszkrimináció.

Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának alelnöke szerint az elmúlt húsz év elhibázott társadalompolitikáját csak összehangolt és határozott lépésekkel lehet korrigálni. A tavaly megjelent nemzeti roma stratégiában vázolt célok megvalósulása csak akkor képzelhető el, ha a kormány gyökeresen változtat eddigi hozzáállásán és gyakorlatán.

Az LMP-s politikus rámutat: "a regnáló jobboldali kabinet felelőssége kiemelkedő, hiszen miközben hibás gazdaságpolitikája tovább fokozza az egyenlőtlenségeket, addig idén is folytatja a súlyos forráskivonást a társadalompolitika területeiről. Közben pedig a problémákat a büntetőpolitika elnyomó eszközeivel kívánja megoldani, sikertelenül".

Szabó Tímea szerint a leszakadó térségek foglalkoztatási gondjaira az erőltetett közmunkaprogramok nem adnak valódi megoldást. "De igazi felemelkedést az KDNP által irányított oktatási rendszertől sem várhatunk akkor, amikor az ismét terepet kínál az iskolai szegregációnak, vagy amikor ismét 16 évre szállítják le a tankötelezettségi korhatárt. Eközben a rendőrség még mindig nem hajlandó hatékonyan fellépni a romák ellen elkövetett támadásokkal szemben, és a félelemkeltő felvonulások is egyre gyakoribbak országszerte, amit a kormány távcsővel néz végig" - írta a politikus.

Az LMP a saját koncepcióját már lerakta az asztalra, és a helyzet javításra érdekében bármikor a kormány rendelkezésére állunk - olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

  • 1. bambinaXX 2012. április 08. 21:49
    „még párezer év és menni fog! hajrá!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az erős szél miatt nem közlekedik a Libegő

Az erős szél miatt vasárnap nem közlekedik a Libegő - mondta a BKV fődiszpécsere az MTI-nek. Tovább olvasom