Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Az LMP köszönetet mondott Sólyom Lászlónak

Köszönetet mondott Sólyom László távozó államfőnek köztársasági elnökként végzett munkájáért a Lehet Más a Politika csütörtökön közleményben.
A párt azt írja, hogy Sólyom László a harmadik Magyar Köztársaság talán legnehezebb öt évében volt köztársasági elnök. Az LMP szerint az államfő rendíthetetlenül kiállt az alkotmányosság, az emberi jogok és a jövő nemzedékek érdekei mellett, olyan időkben, amikor erre a legnagyobb szükség volt.

Kiemelik, hogy Sólyom László alkotmányos kötelességének megfelelően ellensúlya volt a kormánynak, és mint a közelmúltban meghozott döntéseiből egyértelműen kiderült, ebben nem befolyásolta az adott kabinet politikai színezete.

A leköszönő államfő kiállt a szólásszabadság védelmében, de azt is egyértelművé tette, hogy az állampolgári jogegyenlőséget megkérdőjelező szélsőséges pártokat ki kell vetnie magából a magyar politikának - olvasható az LMP közleményében.

A szövegben úgy fogalmaznak, hogy a köztársasági elnöknek még ha voltak is vitatható döntései, "morális példamutatása igazodásul szolgált mindannyiunk számára". Hozzáteszik, hogy bár az elnöki tevékenységének értékeléséhez szükséges történelmi távlattal még nem rendelkezünk, "már most látható, hogy mennyivel rosszabb lett volna Magyarországnak, ha ezekben az években nem ő a köztársasági elnökünk".

"Az elmúlt hetek történései pedig azt mutatják, hogy mennyivel jobb lett volna, ha folytathatja munkáját" - zárul a közlemény.

Olvasóink írták

  • 7. 648452 2010. augusztus 05. 21:10
    „Elég rossz szájízzel távozhat Sólyom László, hiszen elnökösködése alatt Magyarországot teljesen tönkretették, eladósították. Keményebb, határozottabb államfői fellépést vártam volna Tőle.”
  • 6. achilleus 2010. augusztus 05. 19:55
    „És még valami, kedves Léni, az MSZP igenis köszönettel tartozna Sólyom Lászlónak, csak akkor meg kellett volna fogadni a tanácsát 2006 őszén. Akkor, ha az MSZP leváltja Gyurcsány Ferencet, ügyvivő miniszterelnöknek kinevezi Szili Katalint, majd - az elbukott - önkormányzati választások után fél évvel 2007 tavaszán új országgyűlési választásokat ír ki, akkor most a nyerés esélyével készülhetnétek a 2011-es választásokra, de az biztos, hogy sem 2007-ben, sem 2011-ben nem lett volna 2/3-a a fidesznek, ráadásul olyan párt, hogy Jobbik a parlamenti köszöb környékén evickélő kis párt lenne (2007-ben semmi esélye nem lett volna). De nem, ti ragaszkodtatok Gyurcsányhoz, bizalmat szavaztatok, Sólymot lefideszbérenceztétek, csak azért, hogy Orbán vekkereinek ne legyen igaza. Csakhogy - kedves Léni - azok a vekkerek nagyon jól mutatták az "időt", minden perc 1 szocialista szavazó elvesztését jelentette. Nem hittetek neki, nincs benne köszönet. Most pedig keresitek az új ellenséget, meg is találtátok Schmitt Pál személyében, csak így tovább.”
  • 5. achilleus 2010. augusztus 05. 19:15
    „Látod, a pártod erről ismerszik meg, mindenkit utólag "sajnál" meg, Rajk Lászlót, Nagy Imrét, Antall Józsefet, Sólyom Lászlót. Aztán persze tódulnak a "szerencsehozó talizmánokhoz". Érdemes lenne Gyurcsány Ferenc Sólyom Lászlóra vonatkozó mocskait is beidézni, de megvárom még elkezdik az utólagos felmagasztalást, az "átértékelést", miközben, amíg a hivatalában teljesített, a pártod ugyanúgy ócsárolta, égette, mint te. Tulajdonképpen mit köszönsz meg neki? Azt a munkát, amit folyamatosan kritizáltál? Vagy talán azt, hogy a te (pártod) szempontjából rosszabbnak prognosztizált jött helyette. Hát ha szerinted Sólyom ezért érdemel köszönetet, nagyon sovány vigasz a távozó elnöknek. Mellesleg pártodnak 1990-ben Göncz Árpád sem tetszett, olyannyira nem, hogy népszavazást rendeztetek a közvetlen elnökválasztásról. Mit gondolsz, miért volt Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök néhány hónapig (áprilistól, augusztusiig)? Azért mert pártod abban bízott, hogy a közvetlen elnökválasztást, az általad a napokban szivárványszínűnek minősített Pozsgay Imre nyeri meg. Nem mentek el elegen.”
  • 4. Léni 2010. augusztus 05. 18:04
    „2. achilleus! Igen, ha választanom kell a két ember között, Sólyom László vezet toronymagasan
    a "bólogató"-val szemben! Nem tagadom most sem, hogy sokszor részrehajlónak tartottam
    a volt köztársasági elnököt, de megsajnáltam mint embert mikor láttam a Orbán vele szembeni
    viselkedését! Most is az a véleményem, az ország érdekében inkább Sólyom László maradt volna
    hivatalban. A megválasztott /levélben Bulgáriából/ közt.elnök minden lesz, csak nem ellensúly!
    Sólyomnál azért volt egy határ, amin nem ment túl!”
  • 3. achilleus 2010. augusztus 05. 17:48
    „Még mielőtt Logaritmus is elkezdené a sírás-rívást tőle is egy kis idézet:
    15. hozzászólás Logaritmus 2009.11.16. 09:24
    "(...) Én speciel egyáltalán nem bánnám, ha Sólyom László elhúzna a francba. Mint alkotmánybírót nagyon tiszteltem, ezért óriási csalódás, hogy mennyire elfogult elnökként működik, és mennyire gyenge volt és leszerepelt a szlovák-magyar határügyben. Egy alapos fenékbe billentés bizony megérett neki, (...)" - http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/ido_elott_valasztana_allamfot_az_mszp/2125674/”
  • 2. achilleus 2010. augusztus 05. 17:42
    „1. hozzászólás Léni 2010.08.05. 16:50
    ÍROD: "Annak ellenére, hogy nem mindég értettem egyet Sólyom László viselkedésével, én is köszönöm a
    munkáját!"
    Enyhe túlzás ez a "nem mindig". Amíg ki nem derült, hogy a Fidesz nem őt jelöli, addig SOHA, kedves Léni, utána változott a helyzet, de itt egy kis korábbi gyűjtés a korábbi megnyilvánulásaidból: http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/schmitt_pal_felig_mob-elnok_is_maradna/2168702/

    Csak egy kiragadott példa: 17. hozzászólás Léni 2009.11.09. 15:00
    Nekem az a véleményem, hogy senki ne legyen szent és sérthetetlen a Parlamentben sem!
    Aki bűnt követ el, legyen az a miniszterelnök vagy köztárs.elnök, vissza lehessen hívni!!
    Orbán a saját viselkedésük alapján / a következő ellenzéknek az lehet akár minta is/ akarnak olyan törvényeket hozni, hogy őket ne lehessen úgy és olyan méltatlan módon gáncsolni ahogy ők tették éveken keresztül! Az első mondatom alkalmatlanság esetére is érvényes! Lásd jelenleg Sólyom Lászlót!"
    http://www.delmagyar.hu/kecskemet_hirek/orban_kecskemeten_nem_tamogatom_az_allamfovalasztas_kozvetlenne_tetelet/2124279/”
  • 1. Léni 2010. augusztus 05. 16:50
    „Abban vitatkoznék a LMP-vel, hogy mindég ellensúlya volt a kormánynak, illetve többször volt
    ellensúlya mint kellett volna.Valljuk be, Sólyom Lászlónak nagyon is jobboldalon dobogott a szíve.
    Ennek ellenére gondolom sokunk nevében mondhatom, jobb lett volna, ha Sólyom László marad
    köztársasági elnöknek. Nagy tudású alkotmányjogász lévén, inkább megfelelne mint a "bólogató"!
    Orbán ezek szerint lekötelezettje sem akar lenni, megkönnyíti a dolgát, mert "bólogatóval" azt
    csinál amit akar.
    Annak ellenére, hogy nem mindég értettem egyet Sólyom László viselkedésével, én is köszönöm a
    munkáját!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy autó és egy kamion ütközött az M1-esen

Négy autó és egy kamion ütközött csütörtökön az M1-es autópályán Budapest felé, a 39-es… Tovább olvasom