Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Az LMP nem vesz részt a monetáris tanács tagjainak megválasztásában

Ameddig az előző kormány által megalkotott és a Fidesz által fenntartott "hibás eljárási rend van érvényben", addig az LMP nem vesz részt a monetáris tanács tagjainak megválasztásában, így a két felkért jelöltről szóló hétfői szavazáson sem - közölte az MTI-vel hétfőn Scheiring Gábor.
A politikus szerint a jegybank monetáris tanácsa külső tagjainak jelenlegi jelölési módja a legkevésbé sem megnyugtató azoknak, akik a Fidesz-KDNP-től féltik a testület függetlenségét.

Az érdemi, többpárti egyeztetés nélkül kiválasztott jelölteket az ellenzéki pártok és a nyilvánosság kinevezésük előtt kevesebb, mint egy nappal ismerhették meg - mutat rá, hozzátéve: habár a négy üresen álló helyből kettő még mindig betöltésre vár, "nagy a kockázata annak", hogy a március végi következő kamatdöntő üléstől kezdve a kormánynak közvetlen befolyása lesz a döntésekért felelős monetáris tanácsra.

Scheiring Gábor úgy látja, továbbra is minden esély megvan arra, hogy az árstabilitásért felelős jegybankot "az Orbán-csomag céljainak rendeljék alá, ennek pedig rengeteg káros következménye lesz".

Kitér arra is, hogy az LMP - annak érdekében, hogy a monetáris tanács a kormánypárttól független lehessen - biztató jelnek tartaná, ha felmenő rendszerben, évente csak 1-2 fővel bővítve választanák meg a testület tagjait. Az ellenzéki párt gazdasági kabinetjének vezetője szerint ezzel a megoldással biztosítani lehetne nem csak a döntéshozásban elengedhetetlen folyamatosságot, de a mindenkori kormány utasításaitól való függetlenséget is. Az LMP ezt az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott törvényjavaslatával próbálja elérni.

Scheiring Gábor hozzáteszi, hogy szintén a jegybanktörvény módosításával erősítenék az Országgyűlés elszámoltató szerepet, amely a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága segítségével értékelné a jegybank elé kitűzött célok teljesítését.

Az LMP hosszabb távon és az uniós szabályozási környezet függvényében elkerülhetetlennek tartja a jegybanktörvény nagyobb terjedelmű felülvizsgálatát, a pénzügyi stabilitást az árstabilitással azonos szintre emelve a jegybanki célok hierarchiájában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra látogatható lesz az egri vár kazamatája

Várhatóan a nemzeti ünnephez kapcsolódó hosszú hétvégén már látogatható lesz az egri vár egyik fő… Tovább olvasom