Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Az LMP népszavazáson védené meg a nyugdíjakat

A Lehet Más a Politika (LMP) egyeztetést kezdeményez a nyugdíjasszervezetekkel a párt népszavazási aláírásgyűjtésével kapcsolatban - közölte Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.
Mint elmondta, hónapokkal ezelőtt benyújtották az Alkotmánybírósághoz a nyugdíjak biztonságáról szóló kérdéseiket, ezek között szerepel az is, amely azt szolgálja, hogy a korábban jogszerűen megszerzett nyugdíjjogosultságot ne lehessen elvonni. Az öt kérdés várhatóan hétfőn kerül az Alkotmánybíróság asztalára - tette hozzá, megjegyezve, hogy amint a testület döntött, az említett kérdésről is azonnal megkezdik az aláírásgyűjtést.

Vágó Gábor önkritikusan szólt arról, elkövették azt a hibát, hogy az érintettekkel nem egyeztettek ebben az ügyben, ezért most párbeszédet kezdeményeznek minden nyugdíjasszervezettel.

Az ellenzéki párt országos aláírásgyűjtő akciójával kapcsolatban Vágó Gábor elmondta, hogy a "várt ütemben" eddig mintegy 64 ezer aláírás gyűlt össze a munkavállalói jogok és az oktatás kérdéskörében.

Az LMP március 5-én négy kérdésben kezdte meg az aláírásgyűjtést a 2012-es népszavazáshoz. A kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, emeljék vissza az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi 90 napról a korábbi 260 napra, 100 napnál hosszabb próbaidőt ne lehessen kikötni és végül a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni. Ehhez kérdésenként legalább 200 ezer aláírást kell összegyűjteni április 2-ig.

Olvasóink írták

  • 3. Mozimasiniszta 2012. március 18. 17:37
    „Már megírtam : hogy ezek hetente bármit megosztanának , kizárnának , megvédnének , betiltanának , kirekesztenének , csak firkáljanak róluk....”
  • 2. igazságkereső 2012. március 18. 17:34
    „A Lopni Másképp Próbáljunk szervezet ne foglalkozzon a nyugdíjak megvédésével,mert van arra hívatott szervezet Magyarországon! Nem kell a zavarkeltés országunkban, jó lenne most már egy kis nyugalom országunkban, megélhetési "küzdő" szervezetecskék pedig vonuljanak vissza oda, ahonnan jöttek!”
  • 1. zehn 2012. március 18. 14:28
    „Egy olyan, szememben "semmi párt" ne gyűjtsön aláírásokat a nyugdíjasok érdekében,aki ugyanakkor azt az indítványt nyújtotta be a parlamenthez hogy a 65 éven felüliek / nyugdíjasok/ ingyenes utazását szüntessék meg. Ez egy komoly párt? Nem, ez buta és más tömörülésekből kiszorult szerencselovagok társasága, akik sokszor össze-vissza nyilatkozgatnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesterházy lebontaná az Orbán-rendszert

Mesterházy Attila szerint bármit is mond Orbán Viktor, annak mindig az ellenkezője igaz. Tovább olvasom