Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Az MSZP ellenzi a szociális juttatások csökkentését

Az MSZP ellenzi a szociális juttatások - így például a családi pótlék - csökkentését vagy a jogosultak körének szűkítését, hangsúlyozta Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja kedden sajtótájékoztatón.
A politikus ezt azzal indokolta, hogy a kormány a költségvetési kiadások csökkentésekor eddig is a szociális juttatásoknál hajtotta végre a legnagyobb kiigazítást, ami a társadalmi különbségek növekedéséhez vezetett.

Az MTI felvetésére, hogy a Figyelő értesülése szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyebek mellett a szociális juttatások rendszerének átalakítását várhatja a kormánytól, Korózs Lajos úgy reagált: az IMF nem követeléseket fogalmaz meg, hanem a kölcsön visszafizetését garantáló programot kér a tőle hitelt igénylő országoktól. Véleménye szerint a valutaalap csak akkor ad "ötleteket", ha a kormánynak nincs megfelelő koncepciója, és meglátása szerint Orbán Viktorénak nincsen, az IMF ezért adhatott további támpontokat az olyan nyilvánvaló elvárásokon túl, mint a jegybanki függetlenség.

Korózs Lajos arról is beszélt: ha visszaesik a gazdaság, újabb megszorítások jönnek, így véleménye szerint a kormány csökkenteni fogja a családi pótlékra fordított kiadásokat. Az MSZP ezt ellenzi, mert a lépés családok elszegényedéséhez, nyomorba döntéséhez vezetne - mondta.

Az MSZP-s politikus szerint már egy ötszázalékos forráselvonás is az ellátottak számának radikális csökkentését okozná a szociális ellátások esetében.

Korózs Lajos azt is biztosra vette, hogy a kormány a korábbi ígéretével szemben be fogja vezetni a névleges egyéni számlán alapuló, a nyugdíjkifizetéseket a mindenkori járulékokból finanszírozó svéd nyugdíjmodellt. Ezzel kapcsolatban idézte a fideszes Selmeczi Gabriella nyilatkozatát, aki a Magyar Nemzetnek múlt héten azt mondta, az év közepéig eldől, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása hogyan történik meg, és a kormány figyelembe veszi majd a Századvég Gazdaságkutató tanulmányát is. Ez pedig a svéd nyugdíjmodell megvalósíthatóságát elemzi - jegyezte meg a szocialisták elnökségi tagja, hangsúlyozva, hogy a modellváltás például az özvegyi nyugdíjak megszüntetésével járna.

Olvasóink írták

  • 2. jozko 2012. január 10. 17:02
    „Márpedig nagyon gyorsan be kell foltozni a feneketlen zsákot!
    Kétszer meg kell vizsgálni minden munka nélkül kifizetett "járandóság" jogalapját.

    Nem csak az egyébként is agyonsarcolt kis jövedelműekre gondolok!”
  • 1. v.imre 2012. január 10. 15:38
    „A jegybanki függetlenségnek nincs köze a gazdasági egyensúly megteremtéséhez. Ez a kérdés elsősorban politikai vonatkozású. A jegybank azért a parlament alá van rendelve. Az USA-ban is. Az Európai Unióban is. Itt ECB (központi bank) a neve. Majd megbeszélik. A másik dolog az egyéni számlán alapuló nyugdíj ügye. Természetes, hogy ennek a modellnek a bevezetése történik, hát nem ugyanígy vezették az ügyfelek számláit a magánnyugdíj-pénztárakban is? Az átalakító folyamat első lépése volt a tényleges nyugdíjasok köréről leválasztani a korhatár alatti életjáradékosokat. Ez nem jelenti automatice azt, hogy veszélybe kerülnének az özvegyi nyugdíjak. Amely szoros kapcsolatban van a kormány családmodell koncepciójával.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emberölés gyanúja miatt nyomoznak a somogyi rendőrök

Emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egy balatonkeresztúri idős nő halálával kapcsolatban. Tovább olvasom