Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

Az MSZP feljelentést tett a nyugdíjvagyonnal kapcsolatban

A párt különösen nagy, illetve azt meghaladó vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés bűncselekményének gyanúja miatt tett feljelentést.
MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese feljelentést tett a magánnyugdíjvagyonnal kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) hétfőn.

Harangozó Tamás a BRFK székháza előtt újságíróknak elmondta: különösen nagy, illetve azt meghaladó vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés bűncselekményének gyanúja miatt tett feljelentést.

Hozzátette: a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap tavalyi beszámolója szerint a vagyonkezelés során az értékesített részvények és más értékpapírok eladásakor 18,4 milliárd forintnyi vagyoni hátrány érte az alapot, és azon keresztül minden magyar állampolgárt.

Mint mondta, a beszámolóból kiderül, hogy 607,6 milliárd forintnyi értékpapírt értékesítettek, és ebből 589,2 milliárd forintnyi bevétel keletkezett. A különbség szerinte abból adódhat, ha nem túl körültekintően, hanyagul vagy akár szándékosan árfolyamon alul értékesítették a vagyonelemeket.

A képviselő beszámolt arról is, hogy a pénzeszközök átutalása a költségvetésbe és a nyugdíjalaphoz több részletben történt, az utolsót 2011. december 23-án utalta át az adósságkezelő. December 30-án a nyugdíjalap ebből több mint 70 milliárd forintot túlfizetés címén visszautalt az adósságcsökkentőnek, vagyis ezen pénzeszközökre nem volt szükség a törvény végrehajtásához. Szerinte emiatt még inkább gyanút vet föl, miért akkor értékesítették az értékpapírokat, amikor még a névérték szerinti árat sem kapták meg értük.

Hangsúlyozta, az adósságkezelő alap létrehozásáról szóló törvény kimondja, hogy az alapkezelő elsődleges feladata a vagyon megvédése, megőrzése, gyarapítása. Az MSZP ezért arra vár választ a rendőrségtől, kik hozták meg az értékpapírok értékesítéséről szóló döntést, és ennek előkészítése során létezett-e olyan dokumentum, amiből előrevetíthető volt a vagyonvesztés.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az elvesztett összeg mintegy nyolcszorosa annak, amit idén a kormány kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére fordít.

Olvasóink írták

  • 2. Együgyű 2012. július 17. 10:47
    „,,Az MSZP feljelentést tett a nyugdíjvagyonnal kapcsolatba"
    Ez a feljelentés a dolgozók szempontjából már mindegy. A magánnyugdíjvagyon már úgy is le lett nyúlva.
    Az Ő általuk megspórolt pénzecskét már semmilyen párt nem adja vissza. Vélelmezem a síbolásnak csak politikai haszonélvezői lesznek. Ha valamelyik párt vissza akarná adni csak magával, szúrna ki. Talán mert az eddig a magánnyugdíjpénztárakba berakott összegeket elő kellene teremteni újra valahonnan. Vélelmezem, hogy nem a jelenlegi kormány és a Fidesz-KDNP atyai, vallásos ezt megszavazó országgyűlési képviselők magán vagyonából lenne biztosítva. Tehát a népre újabb terheket kellene rakni.
    Aki nem érti, azt sajnálom!
    Más véleménye mindenkinek lehet a demokrácia jegyében.
    OFF.”
  • 1. Mozimasiniszta 2012. július 17. 10:00
    „Még mindig nagyon fáj nekik, hogy: a magán-nyugdíjpénztárak felügyelő bizottsági tag elnevetésű csöcs kiesett a szájukból , na és a csókos brókerek se tudták teljesen nullára forgatni a dolgozók pénzét ! és gyanítom a cucillista pártkasszába is csorgott néhány peták....eladdig”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezen a tanyán élt Bándy Kata gyilkosa

P. László nem ismerte a 25 éves pszichológusnőt. Azért végzett a lánnyal, mert nem akart közösülni vele - mondta a gyanúsított kirendelt védője. Tovább olvasom