Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Az MSZP két lépésben korrigálná a közoktatás helyzetét

Az MSZP kormányra kerülése esetén előbb egy gyors, azonnali korrekciót hajtana végre a közoktatás területén, majd a szakmával egyeztetve hosszabb távú átalakításba kezdene.
Erről Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja, oktatáspolitikusa beszélt vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Úgy vélte, a jelenlegi kormány módszeresen, több lépcsőben számolta fel a pedagógusok jogait, "megalázó alattvalói sorba" taszítva őket.

Az MSZP ezen folyamat visszafordítása érdekében azonnal véghezvinné azokat a változtatásokat, amelyekről konszenzus van a szakmában - fejtette ki az ellenzéki politikus. Példaként említette, hogy a nemzeti alaptantervből kivennék azokat, akik szélsőséges, "náci szellemben" alkottak, emellett valóban csak választhatóvá tennék a hittant, eltörölve ezzel azt a kötelező "színvallást", amellyel a szülőknek vallásosságukról kell nyilatkozniuk. Szólt arról is, hogy megszüntetnék a kötelező kamarai tagságot, és a tankönyvrendszer központosítottságát, továbbá visszaállítanák az iskolák autonómiáját.

Kunhalmi Ágnes aláhúzta: ezt követően a tanárok és szülők képviselőivel egyeztetve olyan hosszú távú változtatásokba kezdenének, amelyek igazságos és tisztességes béreket, valamint félelemmentes munkakörnyezetet biztosítanak a pedagógusoknak.

Olvasóink írták

  • 1. Roland1000 2013. október 06. 18:07
    „Micsoda önbizalom! Két lépésben helyrehozni, amit 20-ban eltoltak... Jujj, de finom voltam! Még, hogy "eltoltak"...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uniós forrásból indulnak kórházfejlesztések

Az egészségügy mintegy 60 milliárd forint forráshoz jut - jelentette be Szócska Miklós. Tovább olvasom