Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Az MSZP népszavazást írna ki arról, hogy maradjon-e Schmitt az államfő

Az MSZP népszavazás kiírását javasolja annak eldöntésére, hogy Schmitt Pál maradjon-e az ország köztársasági elnöke.
Tóbiás József, a szocialista párt frakcióigazgatója szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arra kérte a kormányoldalt, támogassák azt az MSZP által január 17-én benyújtott törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a választópolgárok közvetlenül nyilváníthassák ki, méltónak találják-e még a jelenlegi államfőt tisztsége betöltésére.

Az ellenzéki politikus úgy látja, a Semmelweis Egyetem által, a plágiumgyanú kivizsgálására felkért bizottság kedden nyilvánosságra hozott jelentése "szakmailag megalapozta Schmitt Pál méltatlanná válását", így most szerinte a kormánypártokon a sor, hogy bebizonyítsák, valóban egy "következményekkel járó országot" építenek.

Tóbiás József szerint előterjesztésük elfogadása esetén az Országgyűlésnek kellene kiírna a népszavazást Schmitt Pál jövőjéről.

Az MSZP frakcióigazgatója tájékoztatója elején egy "A becsületes játék az egyetlen út" című levélből idézett, amelyet elmondása alapján Schmitt Pál írt sportolóknak 2007-ben, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökeként. Tóbiás József szerint az államfő ebben úgy fogalmazott: "a szigorú felelősség elve azt jelenti, hogy valaki vétséget követ el, amennyiben figyelmetlenségből, tudatosan, vagy véletlenül tiltott anyagot használt, figyelmetlen volt, vagy egyéb módon vétkezett".

Tóbiás József kiemelte, Schmitt Pál ügye túlmutat az államfő személyének kérdésén, hiszen azzal szerintük már a köztársasági elnök intézményének megítélése került veszélybe. A szocialista képviselő ezzel összefüggésben hangsúlyozta, frakciója hétfőn kezdeményezni fogja annak az általuk korábban benyújtott előterjesztésnek a parlamenti napirendre vételét, amely az alaptörvény módosításával lehetővé tenné, hogy a választók népszavazáson váltsák le, vagy erősítsék meg a közjogi tisztségére méltatlanná vált köztársasági elnököt. Mint mondta, az MSZP meggyőződése, hogy a köztársasági elnök ügyének a választók elé kell kerülnie, mivel szerintük egy jól működő demokráciában hasonló esetekben nem lehet csak négyévente megkérdezni a választói akaratot. Tóbiás József hozzátette, joggal várják a kormányoldaltól kezdeményezésük támogatását, mivel - mint mondta - Orbán Viktor ellenzékben eltöltött nyolc évében a következmények nélküli ország felszámolását ígérte, a jelenlegi kormány pedig számos intézkedésében, így például az új közoktatási törvényben is többször hivatkozik az erkölcsösségre.

A Semmelweis Egyetem kedden, honlapján hozta nyilvánosságra az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított bizottság megállapításainak összefoglalóját. A jelentés szerint a doktori eljárás - hiányosságokkal ugyan - de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának. A bizottság kitért arra, hogy a dolgozat a 34. oldalától az 50. oldaláig "teljes szövegazonosságot tartalmaz" Klaus Heinemann egyik írásával, további 180 oldal pedig részleges egyezést mutat egy Nikolaj Georgiev-munkával. A testület ugyanakkor megállapította: az egyetem szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben.

Schmitt Pál szerdán a dél-koreai Szöulban, az MTI Hírcentrum tudósítójának nyilatkozva bejelentette, nem mond le a köztársasági elnöki posztról, a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetését pedig "egyfajta elégtételnek" tartja.

A Fidesz a jelentés nyilvánosságra kerülése után lezártnak nyilvánította az ügyet, míg az ellenzéki pártok szerint Schmitt Pálnak le kellene mondania tisztségéről. Kedden este az Országgyűlés épülete előtt néhány százan követelték az államfő lemondását, a rendezvény szervezői kis- és nagydoktori címet ígértek azoknak, akik a helyszínen aláírják az LMP népszavazási íveit.

Olvasóink írták

  • 18. ALBERT 2012. március 29. 10:34
    „"15. ferdzso"
    /b.-nánk mi rá/ kik azok a mi ? nem a nép, az biztos , szerintem te a felső 10 ezerhez tartozol, mert nagyon pozitívan látod a jelent, más szemüveget is fel kellene próbálnod, a nép szemüvegét.”
  • 17. DobóI 2012. március 29. 08:24
    „Az MSZP tele van plágiummal... Vizsgálják meg pl. Hiller doktoriját, Gyurcsány diplomáját..”
  • 16. DobóI 2012. március 29. 07:33
    „A megélhetési bűnözőkből toborzott MSZP arról irjon ki népszavazást, hogy mikor pengessék vissza az általuk összeharácsolt pénzt, mikor oszlassák fel a bandájukat és hogy mikor vonuljanak börtönbe...”
  • 15. ferdzso 2012. március 28. 20:58
    „"9 ALBERT" : "Ismét szabad magyarok lehetnénk." Hát, úgy a tatárjárástól számítva, a török időkön át, az Osztrák-Magyar monarchia, Trianon és az azt követő jó negyven év orosz megszállására gondolva, na, meg az ezeket követő elmúlt 20 évet is beleértve: Miről beszélsz Te;Ember?! Írd már le, mikor volt a nemzet független, és jómódú, hátha megbutultam, és elfelejtettem a történelmet....(Nem jó ez, ami van, de akkor b.-nánk mi rá, ha visszaállamosítanának, meg kilépnénk mindenből, ebben biztos lehetsz!)”
  • 14. Mozimasiniszta 2012. március 28. 19:49
    „Éliás-tóbiás .....mi nem kéne még a dödölle mellé ?”
  • 13. kopkop 2012. március 28. 19:03
    „12. pirosmedence 2012.03.28. 18:43

    A sekély vizű pirosmendecébe fejest ugrani, agykárosodást okozhat!”
  • 12. pirosmedence 2012. március 28. 18:43
    „Oszt tessék mondani, hogy erre a Palikás kérdőívre nem férne még oda az is, hogy Orbán Viktort akarjuk-e továbbra a miniszterelnöknek? Elég kis bötűvel is, spóroljunk a papíron! Csak legyen mán ott!”
  • 11. gyuribá 2012. március 28. 18:23
    „Kit zavar egy bábú? Az MSZP erre költené az adóforintokat? /Bár eddig szödöesszel elcsalták/
    Qllancs... ha tied a lottó ötös, sajátodból finanszírozd...”
  • 10. kopkop 2012. március 28. 18:21
    „7. Queenmargareth 2012.03.28. 17:16

    Nem biztos, hogy Göncz Árpádnak is maradéktalanul tiszta a múltja!”
  • 9. ALBERT 2012. március 28. 17:32
    „Másról kellene a népszavazást , pl, víz, gáz,villany, fűtés, bankok, Mol államosítása, a tőzsde bezárás, halál büntetés visszaállítás, Unióból, Nátoból való kilépés. Ismét szabad magyarok lehetnénk.”
  • 8. Qllancs 2012. március 28. 17:26
    „orbán megvédi a bábúját ! Az ellenzék minden javaslatát lesöprik az asztalról !
    a népnek ki kell menni és tüntetni. Idehívni a külföldi sajtót. Ha telelesz a világ minden újságja ezzel a plágium üggyel --kénytelenek lesznek lépni ! --remélem !
    Ha ez a plágium pl. egy szimpla kis ,ismeretlen emberrel történik meg --már rég börtönben ülne , lopás, okirathamisítás miatt ! min. 5 évre !
    palibááának jóóóóó vastag bőr van a képén !”
  • 7. Queenmargareth 2012. március 28. 17:16
    „nem kell népszavazás, minek? amikor megkapta a címet sem tehettünk semmit, most még úgyse!
    Fogadjuk el és gondoljunk arra:egyszer-régen volt Köztársasági elnökünk: Göncz Árpád”
  • 6. ferdzso 2012. március 28. 17:15
    „A plágium gyanút tényfeltáró bizottság figyelmébe: "Bűnösök közt, cinkos, aki néma."”
  • 5. Vörcsi 2012. március 28. 17:13
    „Azért kedves MSZP nem érzik, hogy ez egy nagy hülyeség? A népszavazás intézményét egy napon sem lehetne emlegetni ezzel az üggyel!”
  • 4. smalltown 2012. március 28. 17:01
    „miert gondolom, hogy nem lesz nepszavazas?:)”
  • 3. roxper 2012. március 28. 16:35
    „Erre kár pénzt költeni, a noooormális emberek NEM-mel szavaznának, az IGEN-re voksolók meg bolondok! :P”
  • 2. kopkop 2012. március 28. 16:20
    „Az mszp elnökségéből kiszoruló Kovács László, államfőnek (is) "kiváló" lenne.”
  • 1. Krampampuli 2012. március 28. 15:58
    „Az lenne még a nagy hülyeség költeni még erre is. Tisztelt Mesterházy úr, erről mit gondol? Részt kíván venni a felesleges kiadásokban? Egyik kutya másik eb elv megint érvényesült...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra gázoltak egy várandós nőt Gacsályban: megmentették a baba életét

A 29 éves nőt egy autó gázolta halálra. A gyermeket a mátészalkai kórházba szállították. Tovább olvasom