Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Az MSZP szerint a Fidesz nem védi a kismamákat

A Fidesz képviselői egy parlamenti bizottsági ülésen megakadályozták, hogy kiterjesszék a kismamák munkahelyi védelmét - közölte az ellenzéki párt.
Az MSZP közlése szerint a Fidesz képviselői egy hétfői parlamenti bizottsági ülésen megakadályozták, hogy kiterjesszék a kismamák munkahelyi védelmét, és kiderült: "az Orbán-kormány egyetért azzal, hogy a kismamák kirúghatóak".

Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: a parlament ifjúsági bizottsága hétfői ülésén tárgyalta azt az MSZP törvényjavaslatot, amelyet a dolgozó szülők védelme érdekében nyújtottak be, és amit a kormánypárti képviselők nem támogattak.

"Ezzel bebizonyították, hogy jelenlegi formájában a gyed extra csak üres kampányfogás" - írta Varga László, hozzátéve: bármikor kirúghatják a munkába visszatérő szülőket, és a törvényi ellentmondások miatt továbbra sem egyértelmű egyebek mellett az sem, hogy lehet-e dupla gyest igénybe venni. "A Mesterházy-kormány ki fogja javítani a gyed extra hibáit, érdemi segítséget ad a gyereket nevelő édesanyáknak" - zárta közleményét az ellenzéki politikus.

Fidesz: a munka törvénykönyve a gyermek 3 éves koráig védelmet biztosít az édesanyáknak

Az új munka törvénykönyve a gyermek 3 éves koráig védelmet biztosít az édesanyák számára és minden gyeden és gyesen lévő szülő beadhatja bölcsődébe gyermekét, ha újra munkába áll, és a gyermek már elmúlt egyéves - hangsúlyozta a Fidesz közleményében.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Varga László szocialista képviselő azt írta közleményében: az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága hétfői ülésén tárgyalta azt az MSZP törvényjavaslatot, amelyet a dolgozó szülők védelme érdekében nyújtottak be, közlése szerint ezt a kormánypárti képviselők nem támogatták.

A Fidesz úgy reagált: ha a gyermeket nevelő anyuka vagy apuka gyesen, gyeden van, semmilyen módon nem lehet elbocsátani. A jogszabály szerint esetükben felmondási korlátozás érvényesül, rendes felmondással tehát nem lehet megszüntetni a munkaviszonyukat. Felmondási tilalom alá esik a szülő a gyermek 3 éves koráig, aki szabadságon van és felmondási korlátozás vonatkozik az anyára, vagy a gyermekét egyedül nevelő apára, akinek a gyermeke 3 évesnél fiatalabb, és dolgozik mellette.

Jelezték: azonnali hatállyal egyedül kivételes, indokolt esetben bocsáthatók el, akkor is csak fegyelmi okból, vagy ha a munkavállaló súlyos magatartása azt indokolja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenéveseket gázoltak el

A 16-17 éves fiút és lányt könnyebb fejsérülésekkel vitték kórházba Budapesten. Tovább olvasom