Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Az MSZP szerint alkotmánysértő az igazságügyi reform

A párt szerint alkotmányos alapelvek sérülhetnek, ha megvalósul a kormány igazságügyi reformtervezete.
Ipkovich György, az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának szocialista tagja szerdai sajtótájékoztatóján, az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatos kormányzati bejelentésekre reagálva azt mondta: a bírói szervezet átalakítása a bírói önkormányzatiság felszámolását hozhatja.

A bíróságok és az ügyészségek munkáját és szervezetét átalakító négy törvényjavaslat bírálata során a képviselő azt mondta: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetése, és az Országos Bírói Hivatal (OBH) felállítása - amelynek elnökét a parlament nevezi ki kétharmados többséggel - lehetőséget ad a bíróság munkájának befolyásolására.

A politikus kifogásolta, hogy minden döntési jogosultságot OBH elnöke kap, és a mellett működő Országos Bírói Tanács súlytalan szervezet lesz, amely kizárólag véleményező és tanácsadó szerephez jut.
Elmondta azt is: az ügyészség átalakítása is azt eredményezheti, hogy a politika rátelepszik a szervezetre, amely bizonyos helyzetekben önálló életre kelhet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: versenyhátrányt okoz a magas gázolajár

A párt szerint Magyarország és a magyar vállalkozások versenyképességének jelentős csökkenéséhez… Tovább olvasom