Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Az MSZP szerint elhalálozott a független, közszolgálati média

Budapest - Azután, hogy a médiatanács tagjait jelölő parlamenti bizottság kormánypárti többsége csak fideszes jelölteket szavazott meg és az Országgyűlés ezt helyben hagyta, „lényegében elhalálozott a független, közszolgálati magyar média" - jelentette ki Societas elnöke vasárnap.
Sass Szabolcs, aki Török Zsolt szocialista politikussal közösen a megszűnt ORTT volt székháza előtt tartotta a sajtótájékoztatót, úgy fogalmazott: számukra már nem kérdés, hogy a Fidesz-KDNP a kétharmados többségét a „szabad Magyarország leépítésének akarja szentelni”.

Az MSZP szóvivője egy fiktív gyászbeszédet olvasott fel, amelyben úgy fogalmazott, hogy „több mint húsz éven át tartó nehéz küzdelmekkel teli lét után a független, közszolgálati média magyarországi letéteményesei (…) itt hagytak bennünket”.

A sajtótájékoztató alatt aktivisták négy, a Magyar Televíziót, a Duna Televíziót, a Magyar Rádiót és a Magyar Távirati Irodát jelképező fejfát, illetve egy fekete ruhába öltöztetett, kezében kaszát tartó alakot ábrázoló fotómontázst állítottak fel.

Olvasóink írták

  • 3. flexsnake 2010. október 18. 00:08
    „elhalálozott, de talpra lehet állítani.”
  • 2. dodó 2010. október 17. 20:56
    „Kedves jó szo-cionisták!
    Kavicsokat raktatok-é a jelképes sírra?”
  • 1. szilléri 2010. október 17. 19:07
    „Hát az elmúlt nyolc év k-ra nem volt független !
    Kedves Szancsó Panza Török elvtárs !
    Változnak az idők !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adótörvények - A Liga nem ért egyet az egykulcsos adórendszerrel

Budapest - A Liga nem ért egyet az egykulcsos adórendszerrel, és azzal, hogy a minimálbért is… Tovább olvasom