Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Az MSZP szerint lényegében megszűnik az eva

Az MSZP szerint bár papíron megmarad, az adókulcs 7 százalékpontos növelésével lényegében megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva.
Burány Sándor országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a kormányoldal a jelenlegi 30-ról 37 százalékra emelné az eva mértékét. Erről a kormánypárt tájékoztatása szerint Lázár János Fidesz-frakcióvezető és Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke nyújt be zárószavazás előtti módosító indítványt a jövő évi adótörvényekhez.

A szocialista politikus ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor a tavalyi választás előtt még az adónem kiterjesztését ígérte, most viszont a Fidesz-frakciónak kellett meggyőznie, hogy megmaradjon az eva. Véleménye szerint ez azonban csak papíron lesz így, a kormányoldal döntése miatt ugyanis a következő évtől nem éri meg ezt az adózási formát választani.

Hozzátette: az MSZP a 30 százalékos kulcsot tartja megfelelőnek, de számítások szerint 35 százaléknál is lehetnek olyan vállalkozók, akiknek megéri az eva, 40 százaléknál azonban már senkinek sem kifizetődő. A 37 százalékos adókulcs az a határ, amelynél még lehetnek, akik kitartanak az eva mellett, de a többségnek ez nem lesz érdeke - magyarázta.

Az eva bevált, kisvállalkozók széles körének tette egyszerűbbé az adózást és szüntette meg az adminisztrációt úgy, hogy közben anyagilag sem jártak rosszul, de ennek az adóemeléssel vége - mondta Burány Sándor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elévült az eset: megszűnt az eljárás Rohác ellen az Aranykéz utcai merénylet ügyében - galéria

A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság ítéletét, amelyben robbanóanyaggal való visszaélés miatt két év börtönbüntetésre ítélte Jozef Rohácot. Tovább olvasom