Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Az MSZP üdvözli Baka András újrajelölését, és nyílt szavazás

Az MSZP frakció üdvözli, hogy a köztársasági elnök ismét Baka Andrást jelölte főbírónak, és arra kéri a parlamenti frakciókat, tegyék lehetővé, hogy már június 22-én, hétfőn nyílt szavazással döntsön a parlament a jelöltről - közölte a párt frakcióvezetője kedden az MTI-vel.
Mesterházy Attila hangsúlyozta: az MSZP-frakció, ahogy ezen a héten, úgy jövő hétfőn is támogatni fogja Bakát, de a parlamenten belül kialakult szégyenletes helyzet miatt továbbra is azt kéri a többi parlamenti frakciótól, hogy nyílt szavazással, gombnyomással döntsön a jelöltről.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Power 2009. június 17. 17:07
    „20. hozzászólás tzrtz 2009.06.17. 14:36
    "...ezer százalék, hogy egyeztettek a szocikkal Sólyomék..."
    Sólyom biztosan nem egyeztetett. Jelöltjeit érintően mindig is kerülte azt, hogy a nyilvánosság kizárásával, átláthatatlan háttéralkukat kössön. Ezzel szakított hivatali elődei gyakorlatával és nem egyeztetett előre a pártokkal, frakciókkal.Néhány képviselő már korábban is hangot adott annak, hogy azért szavaztak nemmel, mert Sólyom nem egyeztetett a jelölés előtt, sőt az sem tetszett egyeseknek, hogy Sólyom nem volt hajlandó a kormánytagok közé ülni.
    A titkos szavazás után hirtelen jött az MSZP pálfordulása: ,,az MSZP-frakció támogatja Baka András megválasztását, és közölte, hogy a szavazás alól egy frakciótag sem kért felmentést, azaz a képviselőcsoport egyhangúlag fogja támogatni Sólyom László jelöltjét."”
  • 20. tzrtz 2009. június 17. 14:36
    „A percenként megjelenő újabb és újabb MSZP-s nyilatkozatok, melyekben Kaka iránti rajongásukat hangoztatják, és a Fideszt mocskolják össze-vissza, már önmagában jól mutatják, hogy mennyire szoci érdek az öreg megválasztása. Ha pedig még azt is megnézzük, hogy tavaly mennyire lefikázták, most meg hogy éltetik, ezer százalék, hogy egyeztettek a szocikkal Sólyomék, és Kaka ígért nekik valamit, ami miatt most így szeretik. Már csak ezért is le kell szavaznia az ellenzéknek a régi-új jelöltet, bármikor is legyen a szavazás, és bárhogy is történjen.”
  • 19. Power 2009. június 16. 23:06
    „Ne együnk lekvárt se, mert hasmenésünk lehet tőle. :)”
  • 18. florian70 2009. június 16. 22:52
    „17. Power 2009.06.16. 22:22 16. hozzászólás florian70 2009.06.16. 22:04
    Szerinted az MDF elnöke Dávid Ibolya miért szeretne inkább nyílt szavazást az MDF elnöki posztjáról?"
    Gondolom hogy ne a hátba szúrás legyyen a vége .
    "Mi abban a ratio ha a Legfelsőbb Bíróság elnöke mondjuk látja, hogy kik szavaztak rá?"Ebben természetessen semmi,viszont arra nem került volna sor hogy ki nem mondott ígazat ki szavazot nemmel stb.ÉN specciel minden szavazást nyilvánosan végeztetnék el.”
  • 17. Power 2009. június 16. 22:22
    „16. hozzászólás florian70 2009.06.16. 22:04
    Szerinted az MDF elnöke Dávid Ibolya miért szeretne inkább nyílt szavazást az MDF elnöki posztjáról?

    Mi abban a ratio ha a Legfelsőbb Bíróság elnöke mondjuk látja, hogy kik szavaztak rá?”
  • 16. florian70 2009. június 16. 22:04
    „15. Power 2009.06.16. 21:54 13. hozzászólás florian70 2009.06.16. 21:47
    És Gyurcsány úr inkább önmaga ellen kezdeményezett bizalmatlansági indítványt...:)
    Igen Power az most volt nemrég ,de én 2002 írtam.”
  • 15. Power 2009. június 16. 21:54
    „13. hozzászólás florian70 2009.06.16. 21:47
    És Gyurcsány úr inkább önmaga ellen kezdeményezett bizalmatlansági indítványt...:)”
  • 14. Power 2009. június 16. 21:52
    „Mesterházy elftárs eső után veszi fel a köpönyegét.”
  • 13. florian70 2009. június 16. 21:47
    „Az azért érdekes hogy a Fidesz nem akar nyíílt szavazást ,ezt ma mondta Szíjjártó úr ,hogy az alkotmány nem teszi lehetővé.Mesterházy úr azt mondta van erre lehetőség,pláne hogy a Fidesz akart is 2002-ben nyílt szavazást Gyurcyány úr ellen.”
  • 12. Power 2009. június 16. 21:06
    „A kisebbségi szocialista kormány a saját szája ízének megfelelő 2/3-os törvényt nem tud át vinni, ez az egyetlen "szórakozási" lehetősége a parlament falain belül. Az 53 érvénytelen szavazat, vagy 53 analfabétára, vagy 53 parlamentbe nem való képviselőre utal.”
  • 11. Mathiasking 2009. június 16. 20:54
    „Remélem a kártékony szociknak ez lesz az utolsó 2/3-os szavazása!”
  • 10. Power 2009. június 16. 20:45
    „9. hozzászólás Logaritmus 2009.06.16. 20:31
    A jogszabályt a szocialista párt szavazta meg, ez legalább annyira politikai téma, mint anno Polt Péter.

    A szocialisták számára Sólyom legfőbb bűne, hogy ő lett a köztársasági elnök, nem pedig Szili Katalin házelnök.

    Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amelynek törvényben meghatározott jogköre és feladata az előzetes véleménynyilvánítás a Legfelsőbb Bíróság elnökének tisztségére jelölt személyről támogatta Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, az Országgyűlés ennek ellenére leszavazta.”
  • 9. Logaritmus 2009. június 16. 20:31
    „Power, szerinted a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabály mennyiben politikai téma?”
  • 8. flexsnake 2009. június 16. 20:25
    „Ezen pörögtök? Juj hát nem szavazzák meg. NAgy cucc. Ezt hívják szavazásnak. Azért van szavazás hogyha a 2/3os többség nincs meg akkor ne legyen megválasztva. Nem újra szavaztatni kell hanem felfogni: NEM KELL BAKA! Leszavazták. Ne játszadozzanak már a szavazás értelmével. Alkotmányt sért egy eredményes szavazást semmibe venni. <moderálva>”
  • 7. Power 2009. június 16. 20:23
    „6. hozzászólás Logaritmus 2009.06.16. 20:13
    Nincs új a nap alatt, okot mindig lehet találni.
    Itt van egy példa: az Országgyűlés 2008. január 16-án elutasította Fülöp Sándort a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának, majd 2008. május 9-én megválasztották a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának.

    Sólyom László lejáratása most nagyon aktuális az MSZP-nek, mert nem írta alá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt.”
  • 6. Logaritmus 2009. június 16. 20:13
    „Power, szerintem nem az a lényeg egyébként, hogy ki utasított el valakit, hanem az hogy KIT és MIÉRT. Péterfalvi Attilát adatvédelmi biztos munkája és hozzáállása soha nem volt szimpatikus főleg a biztonsági kamerák miatti extrém állásfoglalásai (kb. az összeset tiltaná) miatt.

    A mostani dologban meg egyszerű volna a dolog, ha a pártok közös szándékkal eltérnének a Házszabálytól. Magasabb jogforrás, az Alkotmány miatt szükség lenne a főbíró kinevezésére, hogy a bíróságok működése ne kerüljön veszélybe. Úgy gondolom, hogy emiatt a magasabb érdek miatt a képviselők lemondhatnának a titkos szavazásról amire lehetőség van, akár a Házszabály módosításával is.”
  • 5. Power 2009. június 16. 20:07
    „Nem voltak ott a szocialista képviselők a titkos szavazáson, vagy nem tudnak írni és a nyomógombokat is csak a színűkről ismerik fel.”
  • 4. Power 2009. június 16. 20:03
    „Csak 2008-ban az Országgyűlés szocialista többsége elutasította az alábbi jelölteket:

    1. Fülöp Sándort a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának (2008. május 9-én megválasztották a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának)
    2. Zombor Ferencet adatvédelmi biztosnak
    3. Tóth Gábort Attilát adatvédelmi biztosnak
    4. Bogdányiné Mészáros Ágnest a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának
    5. Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének
    6. Péterfalvi Attilát adatvédelmi biztosnak
    7. Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnökének”
  • 3. achilleus 2009. június 16. 19:54
    „Figyelitek! Percenként jönnek az üggyewl kapcsolatos fidesztgyalázó MSZP-s megnyilvánulások!! Lecsaptak rá, mit gyöngytyúk .... És akkor kinek az érdeke a Baka meg nem szavazása, elvtársak??? Nem győzöm bemásolgatni az alábbiakat,. + házszabály:
    "A házbizottság ülése után újságíróknak Mesterházy Attila azt mondta, a testület ülésén a Fidesz ismételten nem támogatta javaslatukat, pedig "ez egyértelművé tehetné, ki hazudik a Házban"." Ha nem veszitek észre, hogy éppen erre játszottak a titkos NEM és érvénytelen szavazatokkal, akkor ti nagyon könnyen átverhetőek vagytok. Vö még: 15. hozzászólás achilleus 2009.06.16. 16:13 átmásolom: Ha a Fidesz elfogadná a nyílt szavazást, azon természetesen a szocialisták IGEN-nel szavaznának, a sok csököttagyú meg arra a következtetésre jutna, hogy a titkos szavazáskor a Fidesz szavazott NEM-mel.

    Egyébként Mesterházy kijelentése, hazugság (de legalábbis tévedés). A nyílt szavazásos IGEN, semmit nem bizonyít a titkos NEM-ek eredetéről. Már a felvetés is átverés!!!
    És megy a nyomulás: Lendvai - Mesterházy - Nyakó - stb, stb. ontják magukból a mocskot.”
  • 2. achilleus 2009. június 16. 19:50
    „1. hozzászólás Power 2009.06.16. 19:46
    És hányan beszopják ezt a fertelmes pofátlanságot!”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb magyar katonák készülnek Afganisztánba

Több mint 400 katona jelentkezett a 238 helyre, hogy leváltsák Afganisztánban szolgáló társaikat. Tovább olvasom