Délmagyar logó

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 16°C | 26°C Még több cikk.

Az MSZP világszerte megadóztatná a valutaváltást

A valuták átváltásának megadóztatását kezdeményezi világszerte az MSZP - mondta szombaton a párt Baloldali Tömörülés Platform országos értekezletén a kormánypárt alelnöke. Kiss Péter szerint ugyanis ennek csak úgy van értelme, ha ezt nemcsak Magyarországon, vagy az EU-ban vezetik be, hanem a világ pénzügyileg meghatározó részein egyaránt.
A kancelláriaminiszter szerint a gazdasági válság után már egy másfajta világ lesz, ám térségünkben különösen nagy a nacionalizmus és a szociális demagógia veszélye.

Az úgynevezett Tobin-adó bevezetésének szükségességéről az Európai Unió többi országát is igyekeznek meggyőzni - mondta szombaton Hegyi Gyula. Az MSZP európai parlamenti képviselője a javaslat amerikai támogatását reméli a korábbinál liberálisabb szemléletű leendő elnöktől.

A tervek szerint minden átváltást 1-5 ezrelékes adóval sújtanának. A magyar javaslat az alacsonyabb terhet támogatja. Ez azonban csak a spekulánsok számára lenne elrettentő, míg a "kisemberek" alig érzékelnék. A Tobin-adó bevezetését a magyar és európai szocialisták és a magyar miniszterelnök is támogatja.

Az európai baloldali pártok a gazdasági válság mihamarabbi leküzdése és a későbbi hasonló gondok elkerülése érdekében szigorúbb pénzügyi ellenőrzést vezetnének be - mondta Hegyi Gyula. Hamarosan létrejöhet - a magyar PSZÁF mintájára - egy európai felügyeleti szerv is - tette hozzá. Az európai szocialisták szerint forrásokat kell teremteni az alapvető igények, így a lakhatás, az étkezés és a nyugdíjellátás biztosítására. Hegyi Gyula szocialista EP-képviselő szerint segíteni kell a rászorulók valamint a kis- és közepes vállalkozások hitelhez jutását.

Olvasóink írták

  • 2. eperjesigyorgyne 2008. november 24. 18:06
    „eperjesi gyorgyne vagyok minimal beres takaritonő hodmezővásárhely éva u 5 2em 5 .csk igy tovább.mostani kormany jo”
  • 1. KolompárRómeó 2008. november 16. 19:45
    „Nahát! A maszop mióta vezeti az egész világot? Nem csak nálunk emel adót az adócsökkentés kormánya, hanem kiterjesztené hozzáértését minden országra?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra gázolt egy fiatalembert egy ittas rendőr

Meghalt egy fiatal férfi, miután egy szolgálaton kívüli rendőr autójával elütötte péntek éjszaka… Tovább olvasom