Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Az OCÖ elnöke nem tud számvevőszéki vizsgálatról

Nem kapott értesítést számvevőszéki vizsgálat elrendeléséről az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, aki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján „újságírói elírásnak, vagy szándékos csúsztatásnak” nevezte a Magyar Nemzet erre vonatkozó aznapi írását.
Kolompár Orbán úgy fogalmazott: „nem volt olyan év, hogy a kormány és más kormányzati ellenőrző szervek ne folytatták volna a vizsgálatot az OCÖ-ben, szinte egymásnak adták a kilincset". Hozzátette: bár hivatalosan a vizsgálat elrendeléséről nem kapott tájékoztatást, örül az esetleges újabb vizsgálatnak, mert így „a médiacsúsztatásoknak, amelyek rossz fényben tüntetik fel az OCÖ-t, véget szabhatnak".

A múlt szombati, balatonlellei közgyűlésen hozott határozatokra utalva kijelentette: „a mindenkori törvénynek és demokratikus elvárásoknak megfelelően döntöttek", amikor egy pályázaton nyert 20,8 millió forintos, utófinanszírozási program költségeit - amely hétezer roma gyermekek nyári táborozásának étkeztetési költségeit fedezi - a roma szervezet saját költségvetési tartalékából megelőlegezi.

Kijelentette: az OCÖ több mint 100 millió forintos vagyonából az elmúlt időszakban semmilyen kifizetés nem történt, és a közgyűlési felhatalmazáson túl más program, vagy eszköz finanszírozását sem tervezik.

A magyar Nemzet csütörtökön azt írta, állami számvevőszéki vizsgálatot, egyúttal törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményezett Szászfalvi László nemzetiségi államtitkár az OCÖ gazdálkodásával kapcsolatban. A lap szerint az államtitkár elzárva az OCÖ „pénzcsapjait" egyúttal levélben szólította fel Kolompár Orbán OCÖ-elnököt, hogy a két vizsgálat lezárultáig ne tegyen semmilyen kifizetést.

Olvasóink írták

  • 4. dodó 2010. július 02. 17:06
    „Mindig mondtam, hogy rendes (becsületes-tisztességes-dolgos-művelt-igazmondó-stb) ez a nácirasszistákok által aljas indokból ártatlanul vádolt törpe cigány!”
  • 3. varadipal 2010. július 02. 10:41
    „Az ÖCO-t a média rossz fényben tünteti fel. Hogy az örök világosság fényeskedne nekik. Az jó fény lenne média nélkül is.”
  • 2. deszkás 2010. július 02. 09:27
    „Katasztrofális hogy ennek a pasinak mindent elhisznek és ami sajnos nemcsak rá jellemző.”
  • 1. KolompárRómeó 2010. július 02. 09:02
    „Hát kíremszípen, mi olyán ártátlánok vágyunk, mint á veresjáni, még á fijái! Őket sem báncsa senki, akkor minket mijé?
    Ez kérem etnikáji diszkrécijó!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzetközi fotókiállítás Szécsényben

Tizenhárom hazai és külföldi fotóművész mintegy hatszáz alkotását láthatja a közönség az V.… Tovább olvasom