Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Az ország legismertebb építésze

A sorozatbeli Berényi András, bár a győri Hildben végzett, valójában nem akart építész lenni. 

Miután Kárpáti Péter győri fiatalember elballagott, majd sikeresen leérettségizett a Hild József Építőipari Szakközépiskolában, sikertelenül felvételizett a színházművészeti főiskolán. Ezután Békéscsabán kötött ki, segédszínész lett, ha már főiskolás nem lehetett. Ott és akkor érte az a szerencse, hogy egy pártrendezvényre hívták előadónak.

A verselést ugyan nem kedvelte, de havi ötszáz forintos „gázsi" mellett háromszáz forint egy beugrásért... Ilyen felkérést nem elfogadni? Aztán kiállt közönsége elé: „Váczi Mihály: Ketten vagyunk a szobában, Lenin és én. Lenin, mint térkép a szobámban" – mondta. Te jóságos ég! – döbbent meg abban a pillanatban, hiszen a költő változata szerint ez úgy hangzott volna: „Lenin, mint fénykép a szobámban..." De azért végigmondta a verset. A botrány elmaradt, megúszta – gondolta. Csakhogy a csabai társulatnál dolgozott egy másik Kárpáti, nevezetesen Kárpáti Tibor nevű színész, aki korábban az ügyeletes versmondó volt a városban és nem értette, miért tették egyik napról a másikra feketelistára. A győri Kárpáti akkor biggyesztette a neve elé az R betűt, s később hagyta is ott. Amikor ugyanis harmadik kísérletére felvették a színházművészeti főiskolára és beiratkozni ment, a tanulmányi osztályon azzal fogadták: milyen érdekes, éppen az előző évfolyamban végzett egy Kárpáti Péter...

– Ez azonban csak nevének egyetlen felvett betűjét magyarázza. És a pályamódosítás? Miként lett az egykori hildes ifjú színész?

– Jó iskolámban már harmadikosként is látnom kellett, nem vagyok képes olyan nagyszerű műszaki rajzokat készíteni, mint társaim. Ha már a legelején ilyen hátránnyal indulok..., gondoltam. Szóval volt önkritikám.

– Nem lett építésztechnikus, lett viszont rövid időn belül az ország legismertebb építészmérnöke. Ez nem akármilyen szerencse.

A sorozatban
– Valóban nem kis szerencse kellett hozzá. Ezerkilencszázkilencvennyolc tavaszán egy kollégámmal mentünk válogatásra a tervezett televíziós sorozat szerepére. Így kétségtelenül szerencsével kerültem vissza a szakmába.

– Hét év után, amióta a Barátok közt című sorozatban a Berényi Andrást alakítja, talán már hallgatna is az új nevére.

– Csakugyan, és elő is fordul, hogy így szólítanak meg, hiszen az utca embere virtuálisan így ismer. Aki valóban kíváncsi rám, az persze tudja, hogy ki rejtőzik a figura mögött. Aki így is érdeklődik irántam, s megtisztel kíváncsiságával, azt viszonozni szoktam.

– A természete és a megformált szerep között van-e hasonlóság?

– Igen, nem is kevés. Magam is olyan vagyok, akinek a hátán fát lehet vágni, béketűrő ember, mint a Bika csillagjegyűek. Gourmand, aki szereti az élet örömeit, a nyugalmat, a bizalmat, akivel sok mindent lehet csinálni. Nem vagyok haragtartó, legfeljebb felrobbanok, aztán szépen lehiggadok. De szeretném hinni, hogy egyébként se okozott volna gondot eljátszanom, hiszen két évtizedig voltam aktív színész. A Liliomfitól a Kőműves Kelemenig, a Trisztánig sok kiváló szerepet eljátszottam.

- Lehetséges-e egy ilyen tartós elfoglaltság mellett mást is csinálni?

– Természetesen. Magam például tanítok egy televíziós akadémián. Mellette sok meghívást kapok, szeretek például műsort vezetni.

– Ha igaz, írt színdarabot is.

– Valóban, még publicisztikát is. Ami a színdarabomat illeti, úgy látszik, magamnak írtam, hiszen az íróasztalfiókban maradt. Nem mutatták be. Lehet, hogy rossz a tollam.

– Amennyiben egyszer még olyan helyzetbe kerülne, például lenne saját színháza, abban bemutatná?

– Előbb kikérném azoknak a kollégáimnak a véleményét, akikben
megbízom szakmailag. Amennyiben ők jónak tartanák, akkor igen.

– Elmondaná, miről szólt darabja?

– Nagyon tömören az a fő mondanivalója, hogy az ember a gyógyítás érdekében meddig mehet el.

– Feltételezhetően azért írta, mert kikívánkozott önből. Ahogy a zeneszerzés?

– Tanultam zenélni, magántanártól zongorázni, de sosem lett volna belőlem jó zongorista. Békéscsabán viszont egy könnyű nyári darabhoz én csináltam zenét, igaz, hogy pénz hiányában nem mutattuk be. Szóval még egy magamnak írt valami. Írtam viszont kabarét a rádiónak, nem is egyet, s azok elhangzottak. Miközben a tévé számára készített forgatókönyv maradt forgatókönyvnek. Mások se lehetnek ezzel másként. Mikó Pistának annak idején a Mikroszkóp színpadi önálló estjébe én is írtam részleteket. Ezek régi dolgok. Mostanában nem írok se prózát, se zenét. „Megbölcsültem", 42 éves vagyok.

– Amióta a hosszú sorozat tart a tévében, színházban sem szerepel.

– Én nem, vannak kollégáim viszont, akik közben igen. Nekem most nagyon megfelel a katedra. Élvezem, hogy arról a bizonyos tévéakadémiáról úgy távoznak, érzik, többek lettek, miközben magam is több leszek közben, amíg ott előadok.

– Számot vetett már azzal, hogy meddig mehet, tarthat ez a televíziós sorozat?

– Angliában van egy hasonló, amelyet már negyven éve forgatnak. Magam remélem, hogy megérhetem Bandika nyugdíjazását. Nem tagadom, szeretem csinálni. Olykor megkérdezik, nem unom már ennyi idő után? Ha ugyanennyi ideig a III. Richárdot kellett volna játszanom, már beleőrültem volna. De ez a pali mindig más, ahogy mi is állandóan változunk. Élünk, ameddig élünk, magunk vagyunk, de mindig másként magunk. Mindig történik velünk valami. Úgy gondolom, hogy Berényi András figurája életszerű. Csak annyi a dolgom, hogy az írott „malaszthoz" hozzáadom az élő matériát. Amíg ez a sorozat képes szélsőségektől mentesen tükrözni a magyar közéletet a jellemző figuráival, addig gondolom, megmarad a sorozat varázsa.

– Mennyire kötődik Győrhöz?

– Itt él édesanyám, itt jártam iskolába, itt kezdtem el a színészettel foglalkozni Popper Ferinél a Teátrumban. Életünk első húsz éve mindnyájunk számára meghatározó.

– Éppen mert hazajött Győrbe, nem maradhat el a személyes kérdés, a családról.

– Feleségem színésznő, amikor számomra elkezdődött a sorozat, ő feladta. Kisfiunk, András 5 éves, Rebeka lányunk 10. A feleségem a gyerekekkel foglalkozik, és ez a sors adta nagy nyereség. A gyerekek megkaphatják az egyik szülőt. De azért közösen dolgozunk mindenfélét. Összeállítunk darabokat, amellyel közösen szoktunk fellépni.

– A Hildben tanultaknak látta-e valaha is hasznát?

– Az iskola szellemének igen, építészként nyilván a szakma szerencséjére nem. Hát nem komikus, hogy így lettem ismert, igen ismert, népszerű építész?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Le a fejjel!

Tímár Péter új, kosztümös vígjátékában egy lökött király uralkodik egy olyan országban, ahol nagyjából mindenki más is lökött. A Le a fejjel! vérbő komédia a mindenkori kisemberről, akit a nagypolitika útvesztőiben egyetlen cél vezérel: a túlélés. Van itt minden(ki): koldusnak öltözött király, magát jósnőnek álcázó királynő, a kor médiasztárja, Lothár, a nagy hóhér, a bolgár bérgyilkos és még néhány hibbant-furcsa figura. Tovább olvasom