Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 16°C | 25°C Még több cikk.

Az őszödi úton halad tovább a fővárosi MSZP

A fővárosi Fidesz szerint az "őszödi úton" halad tovább a budapesti MSZP és két főpolgármester-helyettese azzal, hogy egy "virtuális kommunikációs háborúba" kezdtek, teljesen elszakadva a valóságtól.
György István, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a szocialisták kizárólag kommunikációs csatákat vívnak, tetteik azonban köszönőviszonyban sincsenek azzal, amiről beszélnek.

Mint kifejtette, azért hasonlítja az őszödi beszédhez és az "őszödi folyamathoz" a fővárosi MSZP-vel kapcsolatos jelenlegi történéseket, mert úgy tűnik, elővették az akkor bevált módszert, amikor egy vesztes választás felé tartottak a szocialisták, ám kommunikációs "húzásaikkal" mégis sikerült megnyerniük a közvéleményt. Hangsúlyozta azonban: álláspontjuk szerint az MSZP mostani kijelentései sem hitelesek, tételesen lehet cáfolni javaslataik komolyságát.

A szocialisták tettei mögött taktikai húzások vannak - vélekedett, ide sorolva többi közt az MSZP fővárosi koalícióból való kilépését is. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy már a szakadás bejelentése utáni következő közgyűlésen "helyreállt a rend": együtt szavazott a koalíció.

A politikus számos esetet említve bírálta Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes úgynevezett átláthatósági csomagját. Példaként említette a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén az MSZP-SZDSZ által a Fővinformnak megszavazott nyolcmillió forintos támogatást, holott a jelen lévő szakember is jelezte a felmerült jogi problémákat a BKV-val kapcsolatban. (A BKV szerdán közölte az MTI-vel, hogy feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Fővinform tevékenysége kapcsán vagyon elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt.)

György István a példák között szólt az úgynevezett budai fonódó villamos projektről is, amely esetében - mint mondta - nagyon könnyen előfordulhat, hogy ötmilliárd forintos támogatástól fog elesni a főváros. "Nem értjük, hogy a főpolgármester-helyettesnek miért nem maradt ideje arra, hogy a II. kerülettel a megfelelő tárgyalásokat lefolytassa" - közölte a fővárosi fideszes politikus, utalva arra, hogy a kerület és a főváros között megrekedt tárgyalások vezettek a projekt veszélybe kerüléséhez.

György István közölte: felszólítják a főpolgármester-helyetteseket, hogy hátralévő hivatali idejükben a város életével foglalkozzanak, és ne a "virtuális kommunikációs csatamezőkön" szerepeljenek. Emellett az MSZP-t is felszólította: fejezze be a budapestiek szándékos félrevezetését.

Olvasóink írták

  • 1. Léni 2009. november 07. 13:38
    „A Fidesz is ráléphetne végre az öszödi útra és befejezhetné a hazudozást, kábítást!
    A jelenlegi kampányukért fel lehetne jelenteni őket rágalmazásért, félrevezetésért például!
    Pusztaszer környékén fideszes toborzók jártak, ráilyesztettek az idős nyugdijasokra, hogy a szocik
    elveszik a nyugdíjukat! Van olyan bácsi, aki teljesen kétségbeesett, a fia érdeklődte meg hivatalos helyen,
    hogy valóban van-e ilyesmiről szó. Gondolkoznak a feljelentésen!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem sztrájkolnak a szentgotthárdi Opel-gyárban

Nem sztrájkolnak a General Motors (GM) szentgotthárdi gyárában - közölte az MTI érdeklődésére… Tovább olvasom