Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Az osztrákok fele használja az Internetet

A 16 és 74 év közötti osztrákoknak valamivel több mint fele - 52 százaléka - használja az internetet magánemberként vagy hivatalból - állapította meg 2004. évi adatok alapján az osztrák Statisztikai Hivatal.
Tavaly 41, 2002-ben pedig még csak 37 százalék volt ez az arány. A 16-24 éves korosztály 78 százaléka internetezik, s jelentősen nőtt - a 65-74 éves korcsoportban egyenesen megduplázódott - a hálón szörföző nyugdíjasok száma.

Földrajzi megoszlás szerint az internetezők számában Bécs áll az első helyen 58, a másodikon pedig Vorarlberg 54 százalékkal.

Az internetezés legkedveltebb formája az e-mail küldés volt tavaly, az internetezők 87 százaléka alkalmazta a kommunikációnak ezt a formáját. A világhálót az azt használók 69 százaléka használta arra, hogy információkat keressen árukról, vagy szolgáltatásokról, 35 százalék a banki ügyek otthoni képernyő előtti intézését lehetővé tévő online banking szolgáltatást használta, és az internetezők 16-74 év közötti korosztályának 34 százaléka vásárolt is tavaly a neten keresztül árut, vagy szolgáltatást. Egyre vonzóbb könyvek, folyóiratok, újságok és a e-tanuláshoz szükséges anyagok beszerzése az internetről: a hálón vásárlók 41 százaléka vett ilyesmit. Egyre többen - a neten vásárlók 18-18 százaléka - fizetnek elő interneten utazásokra és rendelnek meg filmeket, zenei felvételeket. Az interneten bevásárlóknak azonban csak 10 százaléka költött ötszáz eurót, vagy annál nagyobb összeget a felmérés előtti 3 hónap során.

Az internetet használók 45 százaléka állította, hogy a felmérést megelőző 12 hónapban neki címzett, nem óhajtott e-mailekkel (spam)zaklatták, harminc százalék panaszkodott komputer vírusok okozta károkra, két százaléknak olyan gondja akadt, hogy az interneten küldött személyes jellegű információkkal mások visszaéltek, egy százalékot pedig becsaptak az internetes vásárlások kifizetése kapcsán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ramóna bepasizott

Pontosabban a Barátok közt Zsófija, akinek új lovagjáról napokig csak beszéltek a sorozatban. Tovább olvasom