Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Az SZDSZ egyelőre nem foglalkozik a tavalyi tisztújítással

Az SZDSZ a népszavazási kampányra akar koncentrálni a jövőben, éppen ezért nem foglalkozik érdemben a tavalyi tisztújítás kapcsán felmerült esetleges szabálytalanságokkal, az ennek kapcsán elindított vizsgálat lezártáig - olvasható a párt ügyvivői és Kóka János, pártelnök által kiadott nyilatkozatban.
A liberális politikusok közleményükben emlékeztetnek arra is, hogy az SZDSZ Országos Ügyvivő Testülete (ÜT) a múlt héten Jüttner Csabát a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét egy gyors és teljes körű vizsgálat elvégzésével bízta meg. A vizsgálatnak március közepéig kell tisztáznia a tavalyi tisztújítás kapcsán felmerült, néhány Borsod-Abaúj-Zemplén megyei küldöttet érintő, lehetséges szabálytalanságokat.

"A liberális párt legfontosabb feladata és célja továbbra is a sikeres részvétel a népszavazási kampányban. Fentiekre tekintettel, a vizsgálat lezártáig nem kívánunk, és nem tudunk foglalkozni érdemben ezzel a kérdéssel" -olvasható a szerdán kiadott nyilatkozatban. A dokumentumot Béki Gabriella, Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gulyás József, Gusztos Péter, Horn Gábor, John Emese, Kóka János, Magyar Bálint, Szent-Iványi István, Világosi Gábor, Weinek Leonárd és Wittinghoff Tamás írta alá.

Olvasóink írták

  • 13. magyaro 2008. február 26. 20:32
    „anonym nem akarok rémuralmat, te elvtársaid rémuralmából elég volt, de annyi a különbség köztem és köztük, hogy azok az ártatlan embereket vitték oda, én meg a bűnösöket kívánnám ott látni.”
  • 12. magyaro 2008. február 26. 20:24
    „"anonym
    Most kilépek.mert rájöttem ,hogy ez a " magyar "is te lehetsz Kapuvári ."
    Ne fogd Kapuvárira, nem ő a magyar, de te egy szánalmas, talpnyaló vagy.”
  • 11. anonym 2008. február 20. 22:43
    „Még annyit : Jézus emberszeretetre tanított , megbocsájtásra.
    Hol van ez nálatok ? Tisztelet a kivételnek ,mert nem minden jobbos gyűlölködő .
    M ég azt is mondta Jézus a bűnt elkövető asszonyt megkövezni akaró embereknek : Az vesse rá az első követ ,aki még nem vétkezett !
    Nem dobott senki .
    Ti is kövessétek ezt a példát ! Ti sem vagytok hibátlanok ,követtek el lehet, hogy nagyobb bűnöket !”
  • 10. anonym 2008. február 20. 22:28
    „pancser !
    Remélem ,nem azonosítod magad Jézussal !
    A kúfárok vásrt tartottak a templomban.Nem tudom ,ha most a Földön járna ,mit szólna ahhoz a gyűlölethez ,csúnya embertársellenes magatartáshoz ami itt folyik .Az ember lelkét / templomát /templomát teszitek tönkre .Apolitikát a templomokba is beviszitek ,mint a kúfárok az árúikat !Engem nem kell Bibliából kioktatni .Jobban ismerem ,mint te !
    Politika nem való a templomba .”
  • 9. pancser 2008. február 20. 21:42
    „Ebbe az épületes társalgásba csak annyit akarok mondani "anonym"nak, hogy Jézus korbácsot ragadva verte ki a kufárokat a templomból. Ha Ő haragra gerjedt, a többség is megteheti , hogy a betegek és a lelkek kufáraival szemben haragra gerjedjen.”
  • 8. anonym 2008. február 20. 19:48
    „Most kilépek.mert rájöttem ,hogy ez a " magyar "is te lehetsz Kapuvári .
    KILÉPEK, levelezz magaddal !”
  • 7. anonym 2008. február 20. 19:34
    „magyar !
    Ha egyáltalán téged magyarnak lehet nevezni !
    Olvasd már el az eddigi fórumok hozzászólásait ,v. figyeld tovább is ,hogy mindég melyik oldal " fröccsög ".Te is odatartozol ,mert Sopronkőhidáról beszélsz. Szégyelhetnéd magad !Milyen "magyar " vagy te ? ? Milyen demokrácia van itt ,ahol RÉMURALMAT AKARSZ ?
    Gyalázat !”
  • 6. magyar 2008. február 20. 18:56
    „"Kapuvári"
    Már rájöhetnél, itt a Fideszre és általában a jobboldalra mindent lehet mondani és írni, de a maszop-szadesz emlegetésénél csak dicsérő szavakat, mert legszívesebben megköveznének. Az egy rendes társaság, csak az a baj, hogy nem Sopronkőhida lakosságát szaporítják.”
  • 5. Kapuvári 2008. február 20. 17:00
    „Szándékosan írtam kisbetűvel a dohány utcát,mert nem csípem a lakóit!Nagyon fennhordják az orrukat és csúnyán viselkednek!”
  • 4. anonym 2008. február 20. 14:43
    „Kapuvári !
    A lényeg,hogy ezt le tudod írni rendesen .
    A megszólalásaid ,nem nagy műveltségről tesznek tanubinyonyságot
    Ilyen ronda fogalmazásokkal akasz nagy lenni ?
    Megjegyzem :Dohány u. , mondatok kezdőbetűit nagy betűvel írjuk
    A szövegírásodat néha tagold mondatokra, és tegyél írásjelet a végére ! Lásd 1. hozzászólásod .”
  • 3. Kapuvári 2008. február 20. 14:06
    „Te egy szerencsétlen seggdugasz vagy!már csak a dohány utcában vannak szdszesek az országban,te meg itt pampogsz!vagy buzi vagy te is,vagy kábítószeres,azért véded őket!olvasgasd te a Bibliát(le se tudod írni rendesen),abban hol emlegetnek buzikat és marihuánaszívást?”
  • 2. anonym 2008. február 20. 10:49
    „Kapuvári !
    Látszik a megszólalásodon ,hogy keresztény vagy .Szép ,keresztényhez illő véleményt formáltál !Krisztus Urunk azt mondta : Szeressétek egymást ,ahogy én szeretlek titeket .Ha gőgös, olyan emberrel találkozott mint Te, befogta az orrát ,és azt mondta büdös.
    Nem árt, ha keresztény létedre ,olvasod néha a bibliát !”
  • 1. Kapuvári 2008. február 20. 10:32
    „Azért meg kéne állítani ennek a törpepártnak az ámokfutását!rohadt,mocskos,csaló,hazug banda!több,mint ezeréves magyar,keresztény nemzetünket akarják megdönteni ezek a szélsőbaloldali nyakkendős terroristák!fel kéne már lépni valamilyen eszközzel ellenük,mert ez már több,mint vérlázító!remélem megkergetik őket 15-én!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tiltott helyen parkolt Orbán Viktor autója

Mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolt hétfőn Tatabányán az Orbán Viktort szállító autó -… Tovább olvasom