Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Az SZDSZ elfogadja a miniszterelnök meghívását

A Szabad Demokraták Szövetsége elfogadja a miniszterelnök tárgyalásra szóló meghívását, de szakértői kormányról akarnak konzultálni - jelentette ki Fodor Gábor pártelnök pénteken az SZDSZ Ügyvivői Testületének tanácskozását követően.
Minden felelős politikai erőnek azt a megoldást kell keresni, ami a stabilitást és a biztonságot szolgája és képes növekedési pályára állítani az országot - mondta Fodor Gábor, hozzátéve, hogy az SZDSZ szerint az ország érdekeit leginkább ma a szakértői kormány szolgálja. A liberálisok vezetője hangsúlyozta: pártja egy héttel ezelőtt egyértelművé tette, hogy tartalmi és szakmai okok miatt mondanak nemet a Gyurcsány Ferenc által ajánlott cselekvési programra. Ezért bár elfogadják a kormány meghívását, nem erről a kérdésről, hanem a szakértői kormány létrehozásáról kívánnak egyeztetni - szögezte le.

Ugyanebben a témába az SZDSZ kezdeményezni fogja a többi parlamenti párttal is az egyeztetések megkezdését, Fodor Gábor szerint ugyanis ez nem csak két párt ügye, széleskörű támogatásra van szükség. A szakértői kormány kapcsán Fodor Gábor azt mondta, olyan nemzetközileg és Magyarországon is elismert emberekre van szükség, akiknek nem azon kell gondolkodniuk, hogy milyen intézkedésekre van szükség újraválasztásukhoz. Kérdésre válaszolva az SZDSZ elnöke azt mondta, szerintük most a szakértői kormányról kell konzultálni, és ha ebben nem jutnak előre, akkor kerülhet szóba az előrehozott választás.

Fodor Gábor szakértői kormányról akarnak konzultálni a miniszterelnökkel
Fodor Gábor szakértői kormányról akar konzultálni a miniszterelnökkel

Az SZDSZ Ügyvivői Testülete pénteken tárgyalt Dávid Ibolya meghívásáról is. Az MDF elnöke egységesen támogatható adótörvényekről, illetve ezek hiányában a parlament feloszlatásának lehetőségeiről egyeztetne az a Fidesz, az SZDSZ és a KDNP vezetőivel. Fodor Gábor a meghívással kapcsolatban azt mondta: az SZDSZ kész elmenni a találkozóra, de az időpontról még egyeztetni kell. A jövő hét egyrészt egyéb korábban rögzített programjaik miatt nem jó a liberálisoknak, másrészről pedig nem szeretnének kampánycélokat szolgálni, ezért megvárnák az MDF elnökválasztási kampányának lezárást.

Fodor Gábor a találkozó kapcsán ugyanakkor azt mondta, nem az ellenzék, hanem a kormány dolga az, hogy az adó, illetve a jövő évi költségvetésről szóló javaslatot kidolgozza, nekik pedig véleményezni kell azokat. Azokra a felvetésekre, amelyek az SZDSZ javaslatait kérték számon a liberálisok vezetője válaszul a párt választási programját mutatta fel, mondván az SZDSZ-nek van kész programja, nem ők tértek el ettől, hanem a szocialisták, ezért léptek ki a koalícióból.

Az MSZP örül, hogy az SZDSZ hajlandó tárgyalni, de ők a programokról beszélnének

Az MSZP öremmel nyugtázza hogy az SZDSZ Ügyvivői Testülete (ÜT) úgy döntött: elfogadja a miniszterelnök meghívását és leül tárgyalni a kormánypárttal - jelentette ki az MSZP frakcióvezetője pénteken. Lendvai Ildikó ugyanakkor leszögezte: az SZDSZ-el ellentétben a kormánypárt nem a szakértői, vagy politikai kormány kérdéséről, hanem programokról akar egyeztetni.

A szocialista frakcióvezető hangsúlyozta: a két párt tárgyalása megfelelő alkalom lehet arra, hogy "kiderüljön, mi az SZDSZ programja." Lendvai Ildikó nem válaszolt érdemben a Gyurcsány Ferenc kormányfő távozásáról szóló kérdésekre, mindössze annyit mondott: "nem neveken akarunk lovagolni, hanem programokról akarunk tárgyalni." Az MSZP-s politikus hozzátette: ha végre nyilvánosságra kerül az SZDSZ programja, akkor lehet beszélni a két párt programjainak összeegyeztetéséről.

Lendvai elmondta: Gyurcsány Ferenc az MSZP elnöke a pártelnöki kabinet vezetőjét bízta meg a két párt közötti tárgyalások megszervezésével és Lamperth Mónika a hétvégén fel is veszi a kapcsolatot az SZDSZ-el.

Fodor Gábor az SZDSZ elnöke a párt pénteni ÜT-ülése után jelentette ki, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége elfogadja a miniszterelnök tárgyalásra szóló meghívását, de szakértői kormányról akarnak konzultálni.

Olvasóink írták

  • 18. DBLaci 2008. szeptember 06. 18:37
    „szánalmas az egész hír, menjen mindegyik a francba, a cionista szdsz a neokommunistakapitalista stb. mszpvel együtt. Hazaáruló banda. Szakértői kormány mi? De hát az mszp is szakértő kormány nem? Vagy nem ez volt mindig a duma? :D Na jóvan. gyurcsány a hibás. A fenét... Nemcsak gyurcsány, az egész, aki ebben részt vett, sőt, az ellenzék is, amiért nem volt ellenzék. 2010 ig kibírjuk, de aztán lámpavas.”
  • 17. tisztahiszti 2008. szeptember 06. 17:37
    „Szakértői kormány: Szakszerűen ellopni megnyúzni a nemzetet külföldi pénz hívők parancsára.Az szdsz olyat akar tenni a nemzettel amit egy becsületes Magyar-nem párt- ember sem tenne a hazájával szemben.Menjenek a kóser francba, csak az MSZP miatt léteznek még..soha nem lesz nagy párt mert fajtájukat senki sem szereti önmagukon kívül.Valahogy úgy tűnik a piszkos munka ennek a sok pénz mosónak tetszik..talán ez az ország nem is a hazájuk ,mintha csak nállunk kufárkodó pénz emberek lennének:Kóka is adja vissza a milliárdokat és ne a Magyart nyúzza!”
  • 16. magda 2008. szeptember 06. 15:20
    „"Az ellenségem ellensége a barátom" /?/”
  • 15. Rozsdás 2008. szeptember 05. 20:58
    „Akinek ilyenek a barátaik,milyenek az ellenségeik???”
  • 14. Kaktusz 2008. szeptember 05. 19:05
    „Arcátlanul viselkedik az az SZDSZ aki az elmúlt években kormánypártként csak élvezte annak előnyeit.Horn Gyula butaságot csinált,amikor az 53% feletti győzelem után magamellé emelte ezt a semmirevaló pártot.
    Eredményei: szétzilálta az SZDSZ-es politikus az oktatást, az egészségügyi reformot úgy akarta megoldani,hogy az emberek belecsömörlöttek, míg ők adták a belügyminisztert,sorozatos robbantásoktól volt hangos az ország.
    Persze a legnagyobb eredményük Az előző miniszterelnök megbuktatása volt. S most azon tevékenykednek, hogy a másikat is megbuktassák.
    Az állandó hivatkozásuk, hogy az általuk képviselt célokkal /?/ a többség ért egyet. Az az alig 1%-os választói többség???”
  • 13. rebellis1 2008. szeptember 05. 18:24
    „szinjáték senkinek nem érdeke az előre hozott választás :(szdsz-mdf lehett hogy kiesnek,fidesz nem tud ekkora böszmeséggel mitcsinálni mszp sok elvtársugy lehett nem,jutbe)”
  • 12. 1 vélemény 2008. szeptember 05. 18:02
    „szakértői kormány ??? Hmm !Énekelhetjük akkor,hogy ott fogsz majd sírni,ahol senki sem lát....
    De úgy kell nekünk !!! Megérdemeljük !!”
  • 11. mai 2008. szeptember 05. 17:31
    „Gyurcsány Ferenc meg úgy játszik a virágszirmok tépegetésével az SZDSZ megnyerhetőségében, hogy egyik nap azt gondolhatja róluk: "szeretnek engem", a másik nap: "nem". Szeretnek, nem, szeretnek, nem, szeretnek... Hiszen képtelenek elhatározásra jutni: veled, vagy ellened? Saját parlamenti jövőjük akadt bele Gyurcsány Ferenc sarkantyújába.”
  • 10. zweistein 2008. szeptember 05. 17:02
    „Kedves Kisguci! Már ne is haragudjon, de mindig ugyanazzal az érvrendszerrel jön, kénytelen vagyok ismét felhívni figyelmét gondolatmenetének problematikus pontjaira. Ami ennek a hírnek a lényege: Gyurcsány nem kell senkinek! (Csak Önnek?).

    "zweistein 2008.09.05 09:05
    Tisztelt kisguci! Ami késik, nem múlik. - Igaza van abban, hogy xsak "kemény" intézkedésekkel lehet rendbe tenni a gazdaságot (ezt nagyon jól látja, mégha MOST ezek az intézkedések nem is annyira súlyosak, mint Ön véli.). A miniszterelnök programja NEM ilyen. (ezt is jól látja). Ergó, ha még eltelik a 2010-es választásokig 2 év, akkor a helyzet csak fokozódik, de akkor megkerülhetetlenül drasztikus intézkedések meghozatalára kell hogy sor kerüljön, akár keményebbekre is, mint amiket most itt feltételez. Függetlenül attól, hogy ki lesz kormányon. De ne menjünk annyira előre. Annyit még ehhez a gondolatához "jelenleg senki nem tud jobbat, mint Gyurcsány!", hogy ha saját hatalmának 1,5 éves meghosszabbítására céloz, akkor lehetséges, hogy ebben is igaza van. De - ha Ön olvas másfajta véleményeket is - akkor tudnia kell, hogy ez az országra, a lakosságra nézve - még az Ön gondolatmenete szerint is - aggályos kijelentés, de a jelenlegi miniszterelnök pályafutása során nem példátlan (gondoljon az őszödi beszéd vonatkozó részére " két évig nem csináltunk semmit, ..."”
  • 9. mai 2008. szeptember 05. 16:39
    „Kedves 7. hozzászóló. A jelen helyzetben a létező kormánynak létező vezetője van: Gyurcsány Ferenc. Aki nem tagja a kormánynak, annak nem kötelessége javaslatokat adnia Gy.F-nek, hogy miként legyen jobb, más, elfogadhatóbb. Ez egy ilyen demokratikus játék. Majd akkor kérje számon a kívülállókon a programot, ha a jelenlegi kormány lemondásával hivatalosan is kezdetét veszi az új választási kampány. Amire lehet úgy is menni, mint tették azt a szocialisták az öszödi beszédben elismerve. Hazudtak, befürödtek, Gy. F. vigye el a balhét. Egyébként idézetében sok a pontatlanság, a ferdítés, a valótlan gondolat. Csak a használt betűi igazak.”
  • 8. kisguci 2008. szeptember 05. 16:30
    „Javaslom elolvasásra!
    http://www.fn.hu/ado/20080903/nincs_alternativ_adocsomagjuk_partoknak/”
  • 7. kisguci 2008. szeptember 05. 16:15
    „Az előzőekben foglalt hozzászólásomhoz kapcsolódóan, valaki önök közül tud említeni bármelyik másik párttól valami programot?
    Gyurcsány legalább akar valamit! A többiek meg nem!
    A szakértői kormány dolga egy másik cikkhez leírtak végrehajtása lenne.13. havi nyugdíj megvonása, nyugdíjak befagyasztása szociális kiadások megnyirbálása és a közszféra béreinek befagyasztása. Ehhez nem kell nagy ész mert maga Orbán Viktor jelentette ki!
    Tehát ez csak egy maszlag amire hölgyeim és uraim szerintem felülnek!
    Én sem vagyok tévedhetetlen de egy előre hozott választás akár meglepetéssel is szolgálhat, ha a nép gondolkozik a lehetőségeken.”
  • 6. mai 2008. szeptember 05. 16:12
    „Az SZDSZ akkor olyan, mint a virágszirmokat tépegető gyermek. Egyik nap igen, a másik nap nem. Igen, nem, igen... Csak mire ez az egész? Már ők se tudják.”
  • 5. cöcöcö 2008. szeptember 05. 16:01
    „Gábor némi fáziskésében van asszem, pedig éppen eleget halogattak. Biztos forrásból tudom, hogy szűkebb pátriájában is sűrűn emlegetik, nem éppen pozitív előjellel, mert az emberek többsége most már végre nyugalmat szeretne (arrafelé unkát is, ha gumigyárban, akkor ott), meg hogy vele, az ő problémáival foglalkozzanak, ne egymással, meg a hatalommal. Bár az az egy százalék, amijük megmaradt, nem oszt, nem szoroz, ez igaz. Majd jöhet a diadalmas Morvai-Jobbik, Szegedről indulva, mint Horty (nem én mondom, ők mondják). Nem riogatni akarok, de sokan meg fognak itt még lepődni azok közül is, akik most (vagy már régóta) véres szájjal követelik a miniszterelnök távozását és vígan asszisztálnak az addig is serényen (és eredményesen) zajló aknamunkához. és hát emberek, azért a ygerekeink 6-8 éve azt látják, hogy ez a demokrácia... (meg már második nap azt hallgatják az iskolában akármilyen órán, hogyaszongya "akkoriban még nem lehetett büntetlenül hatalmon maradni ennyi ideig"...ja, akkor...mert péel a nép némi tanakodás után leguillotinozta a fejét, ugye? az volt a szép világ! (bár kétségkívül egyenesebb megoldás, mint ami manapság megy). Szóval sztem is válasszunk királyt (már ne Jimmyt), és döntsön mindenben ő egyedül, aztán ha nem tetszik, majd letaszítjuk....”
  • 4. zweistein 2008. szeptember 05. 15:02
    „Tévedés ne essék, a 3. helyen idézett mondat nem a képzelet szüleménye, az egy valódi kérdésre adott valódi válasz.”
  • 3. zweistein 2008. szeptember 05. 14:57
    „Ez a mondat nagyon hiányzik a fenti tudósításból:
    "Fodor Gábor arra az újságírói kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc vezetheti-e a szakértői kormányt, határozott nemmel válaszolt."”
  • 2. cyt 2008. szeptember 05. 14:49
    „No akkor itt vagy egy tökéletes "egymás mellett való elbeszélés" találkozó lesz, vagy az egyik fél már most tudja, hogy HAZUDIK -- az álláspontját és céljait tekintve. Ha ugyanis az MSZP csak a tartalomról óhajt beszélni, és ehhez hívja meg az SZDSZ-t, az SZDSZ meg csakis a szakértői kormányról akar egyezkedni, és személyi feltételei is vannak ehhez, akkor vagy a meghívó "hamis", vagy a meghívást elfogadó "hazudik" a céljait illetően. Istenem, ilyen a mai magyar országvezető elit, a nemzetközi kapcsolatokat fenntartó vezérkar, az ország vezetése. "Egyik kutya, a másik eb", "az egyik 19, a másik pedig 1 híján 20", ...
    Vajon tényleg csak egy természeti katasztrófa tudna megszabadítani bennünket ezektől az élősködő, hazudozó, lopó, csaló maffiózóktól?????”
  • 1. zweistein 2008. szeptember 05. 14:47
    „Vajon ki vezetné azt a szakértői kormányt? Abban sem tudnak megegyezni, hogy a pipacs piros-e vagy kék, akkor majd ebben dűlőre jutnak. Persze, amikor a cserebogár szórja a matadort. Irrealitás a köbön. (Úgy tűnik, Gyurcsánynak - ezek szerint - vége.)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meggyilkoltak egy újszülöttet Tatabányán

Megfojtottak és magára hagytak az újszülöttet a Komárom-Esztergom megyei Tatabányán. A csecsemőre… Tovább olvasom