Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Az SZDSZ kérdőre vonta az MOK-ot egy homofób írás miatt

Válaszokat és bocsánatkérést várt a Szabad Demokraták Szövetsége a Magyar Orvosi Kamarától (MOK), mivel annak honlapján az egészségügyi minisztert népirtással vádoló és a szexuális másságát felvállaló Szetey Gábor államtitkárt támadó írás jelent meg.
Nem a Magyar Orvosi Kamara álláspontját tükrözi a MOK honlapján kedden megjelent cikk, így a tetsület nem is kíván további lépéseket tenni az üggyel kapcsolatban. Éger István, a testület elnöke így reagált Gusztos Péter csütörtöki sajtótájékoztatójára. A liberális politikus egyebek mellett arra várt választ a szervezettől, hogy bocsánatot kérnek-e a cikkben megfogalmazott, szerinte egyértelműen homoszexualitás ellenes kijelentéseik miatt.

Éger István emlékeztetett arra, hogy a szervezet, honlapján több sajtóorgánum cikkeit megjeleníti rendszeresen lapszemleként és úgy gondolják, nem dolguk a cikkek íróinak szavaival azonosulni, azok megjelenítése előtt.

A kamara elnöke szerint a MOK már csak azért sem tud testületi álláspontot megfogalmazni, mert szervezetük 35 ezer tagja más-más nézeteket vall szexuális, erkölcsi és ideológiai értelemben. "Mivel a cikk nem a MOk álláspontját tükrözi, nem gondoljuk, hogy bármi dolgunk lenne vele. Akinek kifogása van az írással, az keresse meg a cikk szerzőjét" - mondta Éger István.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke ugyanakkor "magyar orvosként, magyar emberként, magyar családapaként és magyar nagycsaládosként" annyit elmondott a liberálisok által kritizált cikkel kapcsolatban, hogy szerinte szűk látókörre utal, ha valaki azt mondja, idejétmúlt dolog egy elöregedő társdalomban a homoszexualitással foglalkozni. Hozzátette: a társadalom még mindig heteroszexuális kapcsolatokkal tudja fenntartani magát, a történelem előtti időkben is volt homoszexualitás, de magánügynek tekintették. "Én sem állok ki az utcára elmesélni, kivel milyen jót szeretkeztem heteroszexuális alapon. Ez mindenkinek a magánügye" - tette hozzá.

Az SZDSZ által kifogásolt írás Gusztos Péter szerint a homszexualitást betegségként állítja be, a melegfesztivál megnyitó ünnepségén résztvevő Horváth Ágnes, egészségügyi miniszterről pedig azt írja, hogy "egy jobb kor népirtásban való közreműködésért vonná felelősségre", azért mert megjelent a fesztiválon és a cikk szerzője szerint ezzel "megerősíti a kórfolyamat terjedését."

Független Hírügynökség

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hónapja él egy hondurasi repülőtéren a múlt nélküli nő

Hondurasi hivatalnokok próbálják megoldani a rejtélyét annak a nőnek, aki egy repülőtéren él már… Tovább olvasom